A korábbi előadásaihoz képest nagyobb figyelmet kapott Simicskó István honvédelmi miniszter holnapi beszéde a miskolci egyetemen. Sajtóértesülések szerint ugyanis a rektor kötelezővé tette volna az előadáson való részvételt.
Szövetségesi szolidaritásból és erkölcsi kötelességből is kiállunk Lengyelország mellett, és megvétózzuk, hogy felfüggesszék az ország uniós szavazati jogát; erről Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő beszélt vasárnap, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), által a budapesti Bem-szobor elé szervezett demonstráción.
A Puskás Akadémia mestere kiakadt, az ellenfél edzője megint a Felcsútot froclizta. Diósgyőrben pedig az a baj, hogy nyálas zenéket hallgatnak a játékosok meccs előtt.
Az orosz kormány olyan törvényjavaslatot tervez a parlament elé terjeszteni, amelynek értelmében a jövőben le kell választani a boltokon belül a szeszes italt árusító részlegeket.
A házigazda franciák nyerték a tenisz Davis Kupa lille-i fináléját, miután a mindent eldöntő ötödik mérkőzésen Lucas Pouille simán, három szettben jobbnak bizonyult Steve Darcisnál.
Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen – jelentette ki Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint az ország vezető szerepet tölthet be a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is. A tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tu
Kína a közép-európai államok versengése helyett a térség gazdasági összefogásában érdekelt, hiszen csak a régiós szintű lehetőségek elég nagyok a távol-keleti állam befektetői számára – mondta Matura Tamás szakértő az M1 aktuális csatorna esti műsorában vasárnap.
Idén hat magyar fejlesztés került fel a New Europe idei százas listájára, amely évente a közép-kelet európai régió kiemelkedő innovátorait mutatja be. Az idei listát a mai napon tették közzé a bulgáriai Szófiában és a régió további négy országában.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), valamint több nukleáris biztonsági hatóság és intézet szerint is elenyésző az egészségügyi kockázata annak a radioaktív szennyeződésnek, amelyik szeptemberben az Ural környékén kerülhetett a levegőbe, majd Európa felett is megjelent.
A Vegyész RC Kazincbarcika csapata nagy csatában, ötszettes mérkőzésen győzött az osztrák Union Raiffeisen Waldviertel ellen a férfi röplabda Közép-európai Liga alapszakaszában.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) eljárást indított a Debreceni Egyetem (DE) ellen, ezt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte a Facebook oldalán.
A magyar női kézilabda-válogatott 28-27-re legyőzte a Koreai Köztársaság csapatát a norvégiai Möbelringen Kupa vasárnapi, utolsó fordulójában, ezzel a harmadik helyen végzett.
Az éllovas Manchester City hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Huddersfield vendégeként, így továbbra nyolc pont előnnyel vezeti a tabellát az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulóját követően.
Ötszázötmillió forintos pályázati forrásból építenek új vásárcsarnokot Mohácson, a korábbi Jókai utcai piac helyére - tájékoztatta a Duna-parti város polgármestere az MTI-t.
660 méter hosszú asztalon, 200 méter hosszú sínpályával várták a vasúti modellezés szerelmeseit Debrecenben. A kisvonatok mellett három igazi nagy mozdonnyal is meglepték a szervezők a látogatókat. Ezeket nem csak nézni lehetett, hanem fel is lehetett mászni a vezető állásaikba. További részletek a videóban!
November utolsó napjaiban egyre téliesebbre fordul az időjárás. Az eső mellett többfelé várható havas eső, hó is. Lehűlésre is készülni kell: a leghidegebb órákban mínuszok várhatók, az északi völgyekben akár mínusz 10 fok is...
Az Amazon árfolyama történelmi csúcsra emelkedett.. ...amivel Jeff Bezos vagyona is kilőtt a hold felé Persze ez nem véletlen, a új mérföldkő a fekete péntek miatti őrületnek köszönhető A Bloombergszámolt be róla, hogy az Amazon...
Hátborzongató képeslapokkal „kíván” kellemes ünnepeket az Iszlám Állam Európa lakóinak. Az egyik kártya hátterében a párizsi Eiffel-torony látható, ami előtt egy dzsihádista áll, vértől áztatott kézzel.
Az orosz légierő hat Tu-22M3-as bombázóból álló köteléke mért légicsapást az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet objektumaira a szíriai Deir-ez-Zór tartományban - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium
Nehéz idők köszöntöttek azokra, akik rendszeresen fogyasztanak kókuszt az ételükben, ugyanis több étteremlánc kénytelen volt levenni a menüről az egzotikus gyümölcsöt, miután globális hiány alakult ki kókuszból. Persze ez nem csak...
Szövetségesi szolidaritásból és erkölcsi kötelességből is kiállunk Lengyelország mellett, és megvétózzuk, hogy felfüggesszék az ország uniós szavazati jogát; erről Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő beszélt vasárnap, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), által a budapesti Bem-szobor elé szervezett demonstráción
Az online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfabevallását is - tájékoztatta Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Ismét utcára vonult több tízezer ember vasárnap este Románia több nagyvárosában a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény átfogó módosítása ellen tiltakozva