2017. november 26. vasárnap

nov. 26
21:42
Óriási lépés: ennyit változott az eljegyzés óta Antal Timi élete (Blikk)
Antal Timi (24) énekesnő és zenész kedvese, Demko Gergő tavaly jegyezték el egymást, azóta pedig már első közös otthonukra is rátaláltak zajától távol, és lemezzel is készülnek.
nov. 26
21:42
Győzelem Koszovó ellen (Infostart)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek második félidei teljesítményével legyőzte Koszovót vasárnap Debrecenben a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában.
nov. 26
21:42
Várkert Bazár - Reped, ázik, pereg (Alternatív Energia)
A tervezettnél kétszer többért épített, háromszor átadott létesítmény gyorsan amortizálódik.
nov. 26
21:44
Juhászből lett vérbeli kereskedő: az iskola és a katonaság sem tudta elterelni Stadler figyelmét a pénzcsinálásról (Blikk)
Bár annyira nem származott szegény családból, az 1951-ben született Stadler József egyet már nagyon fiatalon pontosan tudott: jóval nagyobb szeletet akar az életből, mint amekkorát eredetileg kapott. Akasztótól hat kilométerre született egy tanyán, juhászok között nevelkedett.
nov. 26
21:51
Nehezen ment a kötelező (Azenpenzem)
Két negyed döcögő játéka után a magyar férfi-kosárlabda válogatott bedarálta Koszovót a debreceni világbajnoki selejtező mérkőzésen. Két játéknap után egy-egy győzelemmel és vereséggel áll Sztojan Ivkovics csapata. Folytatás februárban Litvánia ellen.
nov. 26
21:57
Bakondi: ez hosszú távon meghatározhatja a jövőt (Gondola)
Hosszú távon meghatározhatja a jövőt az új uniós bevándorlási csomag, ezért az Országgyűlés, valamint a nemzeti konzultációs kérdőívre válaszolók támogatására is számít a kormány - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában
nov. 26
21:57
A csecsen diktátor le akar mondani, és Putyint kéri, hogy jelölje ki az utódját (444.hu)
Hisszük, ha látjuk!
nov. 26
21:59
Akik rátámadtak Magyarországra - 3. (Gondola)
Óriási csapás volt az európai szolidaritásra, ahogy a visegrádi államok egységesen elutasították a bevándorlók áthelyezési rendszerét.
nov. 26
22:03
Ezt a gólt nem adták meg Messinek? Ezt? (444.hu)
A Valencia-Barcelona rangadó első félidejében nem esett gól. Legalábbis a bíró szerint.
nov. 26
22:03
Soros üzent, furcsa számok a konzultációban, a Jobbik koalícióra lépne (HírTV)
Heti összefoglaló.
nov. 26
22:03
Így védd meg a bőrcipődet 7 egyszerű lépésben (Femcafe)
Nem is olyan nehéz, mint ahogy hinnéd.
nov. 26
22:06
Hajrágóllal kapott ki Svédországban a Szeged (Infostart)
A Veszprémhez hasonlóan a Szeged is vereséggel zárta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulóját, miután vasárnap egy góllal kikapott a Kristianstad vendégeként.
nov. 26
22:15
Hogy nem jutott eszünkbe: Hol tároljuk a sminkszivacsunkat? (Blikk)
Majdnem, hogy magától értetődő a válasz!
nov. 26
22:15
Nagy értékű felajánlás a Jónak lenni jó! kampányhoz (Gondola)
Újabb nagy értékű felajánlás érkezett a közmédia Jónak lenni jó! kampányához
nov. 26
22:17
Ostromol a bőség (Gondola)
Új hét, új lendület! Tengernyi pénz sorsáról elmélkednek, s döntenek.
nov. 26
22:24
Tízezrek tüntettek Romániában az igazságügyi és az adóreform ellen (Infostart)
Ismét utcára vonult több tízezer ember vasárnap este Románia több nagyvárosában a kormány által tervezett igazságügyi reform, valamint az adótörvény átfogó módosítása ellen tiltakozva.
nov. 26
22:27
Fakanalat elő! Olcsó és finom receptötletek a hétre (Femcafe)
Ha épp nem tudod, hogy mit készítenél a következő napokban, itt van néhány tipp, amit biztan megéri kipróbálni!
nov. 26
22:33
Zaklatás - Lemondott bizottsági tagságáról egy képviselő (Gondola)
Lemondott a képviselőház igazságügyi bizottságában betöltött helyéről a szexuális zaklatásokkal vádolt John Conyers demokrata párti törvényhozó
nov. 26
22:33
Második selejtezőmeccsét megnyerte a férfi-kosárválogatott (HírTV)
A magyar együttes egy győzelemmel és egy vereséggel áll.
nov. 26
22:36
A Twitteren gúnyolódott Donald Trump (ProfitLine)
Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-bejegyzésben ismét a CNN hírtelevízión gúnyolódott.
nov. 26
22:42
Eljárás indult a Debreceni Egyetem ellen, mert letiltott egy hallgatót, akinek nem tetszett Putyin díszpolgári címe (444.hu)
"Egy állami intézmény nem diszkriminálhat senkit a politikai véleményére való tekintettel" - írja a TASZ.
nov. 26
22:51
Isztambulban is betiltottak egy melegfilm-fesztivált (Gondola)
Ankara után Isztambulban is betiltottak egy melegfilm-fesztivált a török hatóságok a közrend védelmére és „mások jogaira” hivatkozva
nov. 26
23:27
Taláros Testület: legfrissebb döntések (Gondola)
A büntetőeljárások során a hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az érintett ártatlanság vélelméhez fűződő jogát.
nov. 26
23:29
A jó hír elillan, a rossz nem távozik! (Gondola)
Kedvelt, főszereplést kínáló műfaj a Tisztelt Házban az interpelláció. Hangzatos üzenetek váltják egymást.
nov. 26
23:36
Alig akad egészségtelen étel az iskolai büfékben (ProfitLine)
A kormány intézkedéseinek köszönhetően már alig található egészségtelen étel az iskolai büfékben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton az Iskolabüfé fesztiválon.
nov. 26
23:45
Nem mindegy, hogy alszol: Ezért aludj az oldaladon ha babát vársz (Blikk)
Ez az oka!
nov. 26
23:45
Eljárás a Debreceni Egyetem ellen a Putyin-ügy miatt (Gondola)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) nyilatkozattételre hívta fel a Debreceni Egyetemet, miután az intézmény letiltotta a Facebook-oldaláról azokat a hallgatókat és más kommentelőket, akik kifogásolták, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő díszpolgári címet kapott az egyetemtől
nov. 26
23:45
Ne kockáztasd az egészséged: ezekkel az ételekkel küzdj a magas vérnyomás ellen (Blikk)
A tested hálás lesz érte
nov. 26
23:47
A kifutópályáról gurult vissza a gép leszállítani a megszeppent nőt. Sokkoló az oka (Blikk)
Erre a hívásra nem számított!
nov. 26
23:47
Erőszakba csapott egy tüntetés Brüsszelben (Gondola)
Két héten belül immár harmadszor voltak zavargások Brüsszelben: szombaton este egy békés demonstráció csapott át erőszakba
nov. 26
23:47
Csak egy kis sajt és krumpli. A gyerekek kedvencét 5 perc alatt elkészítheted ebből a kettőből (Blikk)
Vészmegoldás ebédre.
nov. 26
23:54
Csalók csaptak le Kasza Tibire, feljelentést tesz a zenész (Blikk)
Kasza Tibit hajszál híján csőbe húzta egy imposztor.
nov. 26
23:54
Ezer eurós minimálnyugdíjat ígér Berlusconi (Portfolio)
A jövő évi parlamenti választásokra készülő olasz jobbközép első számú vetélytársaként az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) jelölte meg Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke vasárnap pártja választási kampánya elindításakor...

Keresés