Az építőipar, a szolgáltatások és a fogyasztásbővülés hajthatja az év végéig a gazdaságot, jövőre pedig a járműipari beruházások befejezése adhat lendületet a növekedésnek.
Sokaknak okoz fejtörést, hogy az előre csomagolt húsok közül kiválasszák a legfrissebbet. Egy videó egy hihetetlenül egyszerű módszert mutat arra, hogy kétséget kizáróan megállapítsuk az étel frissességét.
A Fitch Ratings immár a második nagy nemzetközi hitelminősítő, amely kedvezően ítéli meg a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét, miután a cég az év utolsó ütemezett felülvizsgálata során pozitívra javította az ország eddig stabil kilátásait. Az idei év ebben az állapotban zárul, jövőre azonban már minden adott a további felminősítésekhez.
Megnyílt a budapesti karácsonyi vásár. Évről évre azonban egyre drágább a Vörösmarty téri forgatagban ételt-italt vásárolni, emiatt is szinte csak a külföldiek eszik itt a kürtőskalácsot vagy a lángost. Nem a magyar pénztárcára szabták az idei árakat sem.
Török Máté nem józan irodalomkedvelő, hanem megszállott dalnok, aki teljesen a maga képére formálja a verseket – vagy a versek formálják őt a maguk képére, ezt már döntsék el az előadói és szerzői attitűdök, habitusok egymásba folyását vizsgáló brit tudósok. Az album címe Napforduló, mottója Babits-idézet: „Hogy daloljak más éneket, mint amit Ő aj
Még nem döntötte el Toroczkai László, hogy elmegy-e a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ahol a szélsőjobboldali szervezetekhez fűződő viszonyát firtatná a testület.
A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 207-en haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben - jelentették hétfő reggel hírügynökségek.
Hogyan kell értelmezni az alábbi bekezdést: "A munkáltató felmondása esetén ugyanis a felmondási idő legkorábban az alábbiakban meghatározott tartam lejártát követő napon kezdődik: a) a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év"
Újabb nagykövetjelölteket hallgat meg hétfőn a parlament külügyi bizottsága, többek között Orbán Viktor miniszterelnök volt kabinetfőnökét és a kormány Lex CEU-ügyi főtárgyalóját, értesült az Index.
Erős régiós és stabil euróövezeti növekedést vár a hét elején megjelenő harmadik negyedéves GDP-adatoktól a piac. Amerikában az infláció okozhat váratlan meglepetést.
A hazai cégeknek kevés a tapasztalatuk naperőművek telepítésében, ezért nem biztos, hogy mindenki megfelelő minőségben épít majd ilyen rendszereket – mondta az NRGreportnak Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke. Interjú.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai szervezetekkel és a Városházával közösen egy józan, és a piac számára is elfogadható mértékű tarifaemelést támogatna.
Kemény üzenetet fogalmazott meg Kerényi Miklós Gábor irányába Vujity Tvrtko. Az ATV műsorvezetője vasárnap késő este közzétett bejegyzése szerint a botrányba keveredő rendezőnektávoznia kell a közéletből.
Putyin orosz elnökkel való találkozója miatt ismét éles kritikát kapott Donald Trump. Az amerikai elnököt ezúttal két volt amerikai hírszerzési főnök bírálta, megemlítve, hogy „nemzetbiztonsági kockázat”, akit az orosz elnök „manipulál”
A Komercijalna Banka 41,7 százalékának tulajdonosa a szerb állam, míg 24,43 százalék az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), tíz százalék pedig a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tulajdonát képezi.A Vecernje Novosti értesülése szerint a pénzintézet iránt az OTP mellett egy meg nem nevezett török bank, valamint az egyik legismertebb sze
Sokaknak okoz fejtörést, hogy az előre csomagolt húsok közül kiválasszák a legfrissebbet. Egy videó egy hihetetlenül egyszerű módszert mutat arra, hogy kétséget kizáróan megállapítsuk az étel frissességét.