Aláírta pénteken a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése azt a szerződést, amelynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi Modern városok program központi elemét jelentő új, 11 200 négyzetméteres orvoskari épület tervezését, majd felépítését a felsőoktatási intézmény Szigeti úti telephelyén.
Merőben új irányú külpolitikával rukkolhat ki nyugati szomszédunk, ami visszahozná Ausztria történelmi nagyságát és Közép-Európában betöltött egykori vezető szerepét Sebastian Kurz (31), Ausztria új kancellárja.
Világszerte rossz volt ugyan a tőzsdék hangulata, de most Budapest nagyon alulteljesített: 2,1 százalékkal zuhant a BUX akkor, amikor mások csak pár ezrelékkel. A Mol is sokat esett, de az OTP a végén nagyon bezuhant, és közel négy százalékkal lett olcsóbb. A befektetőket főleg az amerikai adóreform körüli teljes bizonytalanság aggasztja.
Freddie Mercury (†45) és Montserrat Caballé (84) dala, a Barcelona nyitotta meg az 1992-es olimpiát a spanyol városban, akárcsak a csütörtök esti ünnepi vacsorát, amelyen a 25 évvel ezelőtti nyári játékok magyar érmesei gyűltek össze. Ezúttal nem az énekesek, hanem a sportolók voltak a sztárok.
A Commerzbank több vezetőjét is adóelkerüléssel gyanúsítják a német hatóságok, ezért a napokban a cég frankfurti irodájában és az érintettek lakásain is házkutatást tartottak - értesült a Reuters. A gyanú szerint a bankvezérek...
Úgy tűnik, hogy kiábrándultak a magyar labdarúgó-válogatottból a szurkolók. Legalábbis erre enged következtetni, hogy az együttes idei utolsó hazai mérkőzésére, a Costa Rica elleni keddi barátságos találkozóra ugyanis még csaknem tízezer belépőjegy nem talált gazdára.
Rendőrautók zárták le a Szent Imre herceg utcát éjfél körül Szombathelyen. Első ránézésre rövidzárlatnak tűnt a magasban pattogó tűz és szikraeső, de kiderült, hogy egy férfi mászott fel a magasba, feltehetőleg előre megfontolt szándékkal. Az áldozat a közelben lakott, a 30 éves férfi korábban többször beszélt arról, hogy véget vet az életének.A 30
Bár a különböző bankok hitelkártyáinak kamatában alig van különbség, jellemzően 34-39 százalék, körültekintően használva őket akár 40-45 napig lehet használni a bank pénzét. A hitelkártya tehát jó megoldás lehet azoknak, akik időben visszafizetik költésüket. Ha viszont valakinek van hitelkártyája, de nem használja, akkor érdemes megválni tőle, mer
180 milliárd forinttal több a boltosok bérköltsége a négy évvel korábbihoz képest, amely 40 százalékos emelkedést jelent. Ugyanezen idő alatt a túlóraszám 30 százalékkal növekedett. 2017 január-augusztus között némileg...
Kispál és a Borz és a Kiscsillag egy alap zenekart alkot Lovasi András szombat esti jubileumi arénakoncertjén, melyen több mint 20 vendég teszi tiszteletét, és vizuális hatásaiért a londoni olimpia nyitóünnepségének videólátvány-tervezője felel. Sok dalt áthangszereltek, de lesz új szerzemény is.
Újabb sokkoló pofont kapott a magyar labdarúgó-válogatott, amely Andorra ellen 1-0-ra elveszített vb-sejeltező után egy másik miniállamtól, Luxemburgtól kapott ki 2-1-re – ezúttal felkészülési mérkőzésen.
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott pénteken 2-2-es döntetlent játszott a svéd csapattal a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság selejtezőjében, így mindkét együttes megőrizte veretlenségét.
Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.
A csütörtöki újabb határidőig sem fizette ki egy 650 millió dolláros kötvény kamatát a venezuelai állami tulajdonú közszolgáltató cég. A hitelezők szerint ez gyakorlatilag a csőddel egyenértékű, de a dél-amerikai ország hivatalosan...
Sok férfiban fagyasztotta meg a vért Marissa Wallen (21) története, az amerikai örömlány ugyanis akkor lőtte fejbe a kuncsaftját, amikor a férfi épp orálisan kielégítette.
Megbüntették a 107 éves nénit, mert túl lassan ért oda parkoló autójához. Bessie Farnworth 70 angol font (25 ezer forint) bírságot kapott, miután 13 perccel túllépte az egy óra ingyenes parkolást.
Jövő héten indul az aláírások gyűjtése abban a népszavazási kérdésben, amely arról szól, hogy az adóhatóság ellenőrizhesse a politikusok, köztisztviselők által benyújtott vagyonnyilatkozatok tartalmát.