Húszmilliárd forintos saját erős beruházással bővítette büki gyárát a Nestlé Hungária Kft., amely a fejlesztéssel Európa egyik legnagyobb állateledel gyártó központjává vált.
Több ezer pohár új borral és libafogásokkal várja az érdeklődőket a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a hozzá csatlakozó szervezetek a Szentháromság téren szombat délelőtt. A cég Libalakoma nevű legújabb kampányának célja a magyar liba becsületének helyreállítása.
Bokszmeccset vívott két gorilla! Az angliai Devon állatkertjének két kedvence, Kivu és Kiondo összeveszett egy műanyag poháron, ennek köszönhetőek a kocsmai bunyóra hasonlító jelenetek.
Szombattól tovább szigorodik a i szmogrendelet, riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Székesfehérváron második világháborús gránátokra bukkantak pénteken munkások gázvezeték-fektetés közben, ezért szombat délelőtt tizenkilenc családi ház lakóinak kell elhagyniuk az otthonukat - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs vezetője az MTI-t.
Ipartörténeti szempontból a XX. század Magyarországának egyik legnagyobb beruházása a Paksi Atomerőmű megépítése volt, amellyel egy új hazai iparág jött létre, nevezetesen a villamos energia előállítását szolgáló atomenergia-felhasználás.
Andorra után újabb történelmi vereséget szenvedett a magyar labdarúgó válogatott Luxemburgtól 2-1 arányban egy barátságos mérkőzésen. A szakértők szerint soha nem volt ilyen mélyponton a hazai labdarúgás, és hiába ömlik a pénz a sportágba, nincsen megfelelő stratégia az előrelépésre.
A mellrák visszatérésének kockázata azoknál a pácienseknél a legnagyobb (40 százalék), akiknek nagy tumoruk volt és a rák átterjedt a nyirokcsomókra is - írták a kutatók a New England Journal of Medicine folyóirat aktuális számában publikált tanulmányukban.A kutatók 63 ezer nő kórtörténetét követték húsz éven át. Minden páciens a mellrák leggyakori
A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete - mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait.
Kétezer méter felett is talált a mobiltelefonja térerőt, ennek köszönheti az életét egy német hegymászó. Henning K. (45) november 4-én belezuhant egy 30 méter mély sziklahasadékba a 2995 méter magas Dachstein közelében az osztrák Alpokban.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége mindent megtesz, hogy a lehető legsokoldalúbban vezesse be az érdeklődőket a cégalapítás rejtelmeibe a november 13. és 17. között megrendezésre kerülő Fiatal Vállalkozók Hetén. Az idén jubileumi, tizedik rendezvényen éppen ezért elmaradhatatlan, hogy a digitalizációt is alaposan körbejárják a meghívott előad
Belvárosi irodaház megvételéről írt alá adásvételi szerződést pénteken a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) - közölte a cég a tőzsde honlapján. A lépés beleillik az utóbbi időszak stratégiájába, melynek...
A svédországi Malmö városának egyik rádióadója szerint péntek reggeli műsorukat egy kalózadó „ szállta meg”, amely egy az Iszlám Állam terrorszervezetet éltető angol nyelvű popdalt játszott újra és újra fél órán keresztül.
Több mint 45 milliárd forint, 145,5 millió euró uniós forrás áll rendelkezésre a szőlő- és borágazat támogatására a következő ötéves időszakban - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Soltvadkerten pénteken, a IX. Márton-napi újbor ünnepen.
Furcsa családi kapcsolatokat tártak fel Amerikában, aminek a végén vérfertőzés miatt egy nőre a lehető legszigorúbb büntetést szabták ki, amit engedett a törvény. Kiderült, egy édesanya először a fiával, majd a lányával is összeházasodott.
Szombattól tovább szigorodik a budapesti szmogrendelet, riasztási fokozatnál a belső égésű motorral hajtott, rendszámtábla nélküli segédmotoros kerékpárok forgalmát is korlátozzák - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel
Több mint 45 milliárd forint, 145,5 millió euró uniós forrás áll rendelkezésre a szőlő- és borágazat támogatására a 2018. végéig tartó ötéves időszakban – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Soltvadkerten pénteken, a IX. Márton-napi újbor ünnepen.
A csütörtöki számottevő gyengülés után egyelőre pénteken is mérsékelt mínuszban vannak a vezető amerikai részvényindexek, vagyis nem javul a hangulat a Wall Streeten. Mindez elsősorban a fogyasztáshoz kapcsolt cégeknek tudható be...
Mennyire kötöttek a különböző társadalmi csoportok a mai Magyarországon? Erre a kérdésre is keresi a választ a Társadalmi integráció című új kötet, amelyről Kovách Imre szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja tudományos tanácsadója beszélt az InfoRádióban.
-A kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban, éves szinten 6%-kal növekedett. -A kereskedelmi mérleg szeptemberben 928 millió euró többlettel zárt. -A fogyasztói árindex októberben 2,2%-kal növekedett az előző év ugyanezen időszakához képest.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV is vizsgálja annak lehetőségét, hogy az adventi időszakban változtassanak a 3-as metró pótlásának rendjén. Változhat a 3-as metró pótlásának rendje az adventi időszakban, legalábbis...
A BMW értékesítésének 34 százalékát tették ki a szabadidőautók, azaz az X-modellek 2017-ben, a márka hat különböző méretű X-modelljéből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el.
Csomagfeladási limitet vezet be a Magyar Posta két üzleti csomagtermékénél, de az intézkedés a magánszemélyeket nem érinti. Novembertől 500 fővel többen dolgoznak a Postánál a zökkenőmentes csomagkezelés érdekében.
A közeljövőben Magyarország is rendezhet MotoGP-futamot a Hungaroringen, legalábbis ez a kormány törekvése - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Majdnem tíz éve már volt szó magyar futam lehetőségéről, de akkor a Balatonring...