Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között. Amennyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók és sztrájkok
Meghirdette az M0-s nyugati szektor megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését az állami infrastruktúra-beruházó. A fővárost tehermentesítő elkerülő út mindeddig hiányzó, húsz kilométer hosszú, kétszer két sávos gyorsforgalmi szakasza a nyomvonaltól függően 5-10 kilométeren át alagútban vezet majd. A megfelelő nyomvonal kiválasztása után még idé
Csak akkor kerülnek le a homeopátiás szerek a patikák polcairól, ha az Európai Gyógyszerkönyv Bizottság úgy dönt - addig tovább árulják Magyarországon is a semmire sem jó készítményeket, mert a magyar törvények szerint ez jogszerű -, derült ki a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökségi ülése után.
Október 2. és 9. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Már a Versenyképességi Tanács is javasolja, hogy a közműszolgáltatások díjfizetésében is előtérbe kerüljön az elektronikus fizetés. Ehhez a szolgáltatási díjban a sárga csekk mellett a banki tranzakciók költségeit is el kellene ismertetni.
Érdekes gondolatkísérlet eredményeit publikálták az UBS elemzői: mit jelentene a nyersanyagpiacon, ha minden autó, amely ma legördül a futószalagokról, elektromos meghajtású lenne.
Kivonulhat a Tesco hazánkból, sőt a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhatnak jövőre, amennyiben kitartanak követeléseik mellett a helyi munkavállalók és sztrájkokkal tizedelik a napi bevételeket – írja a Magyar Idők.
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
Némileg aggasztja a berlini állatkertet, hogy három hónappal az érkezése után is furcsán viselkedik a Kínától kölcsönkapott két óriáspanda egyike, a Meng Meng nevű nőstény.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) felhívta a figyelmet arra, hogy a villany-, illetve vízvezeték-szerelőknek szeptember elsejétől kötelező minimum egymillió forint összegig fedezetet nyújtó felelősségbiztosítást kötniük, de ez csak a közműbekötési munkálatokra vonatkozik - írja az MTI.
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.
Október elsejétől emelkedik a csomagautomata szolgáltatás ára a Magyar Postánál. A legnépszerűbb 10 csomagautomatánál pedig még a karácsonyi csúcsszezon előtt fejlesztést és bővítést hajt végre a vállalat. A csomagautomaták használata...
Napokkal ezelőtt egy brit kutatóintézet bejelentette, elemzése szerint nagyon sok áldozattal járna egy esetleges nyílt konfliktus a koreai-félszigeten, ugyanis a precíziós csapásmérés helyett a brutális erőnek jutna szerepe. Korábban Kína bejelentette: bezárja januárig a területén működő észak-koreai cégeket, valamint a harmadik országban létrehozo
Az elmúlt években jelentősen drágultak a legalapvetőbb banki szolgáltatások a hivatalos inflációs adatok szerint - derül ki a BankRáció.hu legújabb elemzéséből, amely szerint komoly eltérések lehetnek a banki szolgáltatások díjai között.
Minden megyében megalakult legalább egy nyugdíjas szövetkezet, így mindenütt elérhetővé vált ez a lehetőség - mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Szomáliai menedékkérő az edmontoni gázolásos, késeléses támadás őrizetbe vett gyanúsítottja - közölte Marlin Degrand, a kanadai rendőrség szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A katalán népszavazást követő felfordulás ellenére kifejezetten jó a hangulat a tőzsdéken, a múlt pénteki rali folytatódhat hétfőn is.Száguldás a tőzsdéken! 2017.10.02 08:09Erősre sikerült a harmadik negyedév vége, az utolsó kereskedési...
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.
A 60-as (fogaskerekű) villamos ma az első járat indulásától november 10-én az utolsóig a Városmajor és az Adonis utca megálló között jár csak, mert az Adonis utca és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között sínszálakat és fogasléceket cserélnek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Egy nyilvánvalóan jogszerűtlen katalán népszavazásra a spanyol kormány a lehető legrosszabb választ adta: megpróbálták szétverni a voksolást. Természetesen nem jártak sikerrel, de azóta is tele van az internet videókkal, ahol hajuknál fogva rángatnak ki nőket iskolákból - a válság mélyebb, mint valaha, Katalónia napokon belül kikálthatja a köztársa
Iskoláink egy része leragadt a múlt században, ezért az oktatás tartalmának és a módszereinek is meg kell újulniuk – mondta a Magyar Időknek az új alaptantervet megalapozó fejlesztési projekt vezetője.
Hétfő reggel az euró is megérezte a vasárnapi katalán népszavazás utáni feszült helyzetet, fél százalékkal gyengült a dollárral szemben. A forint közben a péntek délutáni gyengülés után ma reggel is 312 közelében kezdi a napot...
A kis- és középvállalkozások (kkv) az üzleti folyamatok felhő alapú automatizálásával, a workflow-val mintegy 30 százalékos költségcsökkenést és ehhez hasonló profitnövekedést érhetnek el - írja az MTI.
Kérdésem a következő: garantált bérminimum vonatkozhat olyan esetekre is, amikor közalkalmazottként dolgozik az ember, de felsőfokú képesítés a megkövetelt a munkakör betöltéséhez, ellenben a törvényi összegek nem érik el a bérminimum szintjét?