A söfu Kínában mesterembert jelent, ám tapasztalatom szerint ezek többnyire inkább szakik, akik úgy tesznek, mintha értenének valamihez, miközben nem értenek semmihez.
A cigány nemzetiségi önkormányzat partnersége is kellett ahhoz, hogy Hajdúhadház városa négyszázmillió forintot nyerjen egy esélyeket javító pályázaton.
A nem természetes személy munkáltató jogutód nélküli megszűnésével a munkaviszony is megszűnik, minden további intézkedés nélkül. Ezzel szemben sok fejtörést okozhat az az eset, amikor a munkáltató ügyvezetője, vagy maga a természetes személy munkáltató halálozik el. Mit tehetnek azok a törvényes örökösök, akik nem szeretnék a munkavállalók jogait csorbítani, de a tevékenységet sem kívánják/tudják…
Lezárult a harmadik negyedév, és megkezdődött az év utolsó három hónapja. Lassan a karácsonyi vásárlási láz is beindul az üzletekben, a heti makronaptárban pedig a szokásos hónap eleji események tűnnek fel, így érdemes lesz figyelni...
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon - jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában. Közben 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben.
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon - jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
Az Országgyűlés ma négynapos ülésbe kezd. A nyitónap elején tehet miniszteri esküt Kósa Lajos, ezt követően pedig a parlament törvényalkotásért felelős alelnökévé választhatják Hende Csabát.
Megnyitotta budapesti üzletét a nagy múltú damaszkuszi Ghraoui Csokoládé, amely a 2011-ben kitört szíriai polgárháború után Magyarországon indította újra tevékenységét. A patinás párizsi csokoládészalonon is magyar márkaként jelenik meg októberben.
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon – jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
Az Országgyűlés ma négynapos ülésbe kezd. A nyitónap elején tehet miniszteri esküt Kósa Lajos, ezt követően pedig a parlament törvényalkotásért felelős alelnökévé választhatják Hende Csabát.
A lakáspiac egyik legnépszerűbb szegmensét jelenti a 25 millió forint alatti kategória: az idén a lakások és házak iránt érdeklődők 61 százaléka keresett 25 millió forintig lakóingatlant.
Budapesten járt két magyar témájú könyve premierjén Plamen Dojnov bolgár költő, drámaíró, irodalomtörténész, egyetemi docens, számtalan, hazájában nagy hírű tanulmánykötet szerzője és összeállítója, akinek ’56-ról szóló verse az Országos Idegennyelvű Könyvtár (és a Cédrus Művészeti Alapítvány) 12. alkalommal kiírt műfordító pályázatának a tárgya vo
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon - jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.
Európa távolabbi pontjairól nézve úgy tűnhet, a katalán függetlenségi mozgalom csak egy újabb fejezete a világot súlytó, populista mozgalmak történetének. Itt azonban nem az európai közösség orra alá borsot törő, vagy gazdasági haszonlesésből álhősködő frusztrált kisebbségi törekvésről van szó. Katalónia függetlensége valós történelmi, nyelvi és ku
Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon - jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában....
A női válogatott hét, a Telekom Veszprém férficsapata három góllal győzött Fehéroroszországban. Az Eb-selejtező és a Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés sem volt egyszerű menet, de ez még mindig semmi sem volt az utazáshoz képest. A nők a tervezettnél egy nappal később, jelentős késéssel érkeztek a helyszínre, a férfiak egy parányi magángépen nyomorogt
Rajkai Zoltán, a Színházi Dolgozók Szakszervezete Szinkron Alapszervezetének elnöke elmondta szeretnék elérni, hogy a szinkron szakma különböző szakágainak szereplői a jövőben kapjanak elismerést - írja az MTI.
"A kormánypárt hazudik, és mindent megtesz azért, hogy minket, katalánokat állítson be rossz fiúnak. Pedig nem vagyunk azok" - ezt Gerard Piqué, a Barcelona hátvédje mondta vasárnap a szavazás után.
Október elsejétől emelkedik a csomagautomata szolgáltatás ára a Magyar Postánál. A legnépszerűbb 10 csomagautomatánál pedig még a karácsonyi csúcsszezon előtt fejlesztést és bővítést hajt végre a vállalat. A csomagautomaták használata...
Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek között.
Lélegzetelállító "öko-kilátó" épül egy dániai erdőben. A fák között észrevétlenül kúszó sétányok és a homokóra-formájú torony magasan veri az összes eddig épült erdei installációt, ráadásul teljesen beleolvad a környezetébe.
Thilo Sarazzin „Németország felszámolja önmagát” című műve mára minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált Németországban. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Szalai Zoltán Németország-szakértő beszélt a 2010-ben megjelent és nagy port kavart, azóta egyre aktuálisabbá váló könyvről.
Egyre többen látják úgy az Európai Unióban, hogy megújulásra van szüksége a közösségnek. A francia elnök, Emmanuel Macron után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is reformprogramot ígért. Feledy Botond külpolitikai elemző az M1 vasárnap esti műsorában azt mondta: egészséges dolog, hogy elindult az unióban az álláspontok artikulálása.