A német Zöldpárt Berlinben tartott hétvégi küldöttgyülésén helyeselték a tárgyalások megkezdését a keresztény pártokkal, valamint a szabaddemokratákkal a koaliciós kormány megteremtésére.
Az év legnehezebb hétvégéjén van túl a Ferrari csapata a Forma-1-ben – az istállót irányító Maurizio Arrivabene azonban azt mondja, a végsőkig küzdeni fognak. Tovább »
Interjút adott Csányi Sándor, amiben a bankvezér a következő évek potenciális akvizícióiról is beszélt. Az interjú fontosabb gondolatai: Legalább 5 bank megvásárlását tervezi az OTP a következő 2 évben Ha megvalósulnak az akvizíciók...
Kivonulhat a Tesco Magyarországról, sőt, a régiós operációkat magában foglaló Tesco Europától is megválhat jövőre, amennyiben a helyi munkavállalók folytatják a sztrájkokat, ezzel tizedelve a Tesco bevételeit. A Magyar Idők londoni...
A multinál semmiféleképpen nem akarják ismét emelni a béreket, és a létszámot sem fogják növelni. Ha a helyzet nem változik, inkább elhagynák a térséget.
Akkor tud határozottan fellépni a kormányzat, ha a magyar emberek véleményét kikéri és követi - emelte ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Egy fegyveres vasárnap éjjel több embert meglőtt Las Vegasban. A rendőrség nagyszabású akciót indított, hogy elfogják a támadót vagy támadókat, a helyiektől pedig azt kérik, hogy maradjanak távol a helyszíntől - írja az RT. A legfrissebb hírek szerint ketten meghaltak, és húsznál is többen sérültek meg. Közben egy támadót elfogtak.
2017. október 19-ig adhatnak be első körben pályázatot a Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása című pályázatra a hazai cégek. A tét nem kicsi, mivel 33,57 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás kerül kiosztásra a nyertesek között. Az OPTEN céginformációs szolgáltató megvizsgálta mekkora az a cég populác
Lemondott a miniszterelnök-jelöltségről Botka László- értesült több forrásból az atv.hu. A szegedi polgármester azzal indokolta döntését, hogy a politikáját "nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták saját közösségében sem. Annak is hangot adott közleményében, hogy nem tudta, mennyire behálózta a "politikai maffia" a demokratikus
Az egri Markhot Ferenc Kórház ösztöndíjprogramot indított rezidenseinek. Vácity József, az intézmény igazgatója kiemelte: a Ringelhann Béla egri születésű orvosprofesszor nevét viselő programban résztvevő fiatal orvosoknak, jövedelmük kiegészítéseként az ösztöndíj havi bruttó 100 ezer forint támogatást ad, amely a szakorvosok megtartásának, az utánpótlás biztosításának záloga.
Kivonulhat a Tesco Magyarországról, sőt, a régiós operációkat magában foglaló Tesco Europától is megválhat jövőre, amennyiben a helyi munkavállalók folytatják a sztrájkokat, ezzel tizedelve a Tesco bevételeit - értesült a Magyar Idők....
Sélei Annamária már vezette a saját cégét, a HRessence tréning és HR tanácsadó céget, mielőtt újra igent mondott egy HR vezetői megbízatásra a Bortársaságnál, ahol 2016 óta a teljes HR tevékenységért felel. Korábban a DM személyzeti vezetője volt, mentor és több éve oktatója is a szakmának.
Kérem, segítsen abban a kérdésben, hogy munkáltatóm ahol 2008.12 hónap óta dolgozom, 2016.12 hónapban folyósított részemre egy 1.000.000 Ft összegű kölcsönt, a mindenkori jegybanki alapkamat +5% törlesztő részlettel. A megállapodásban nem került rögzítésre, hogy nekem a futamidő végéig munkaviszonyban kell állnom a céggel. Most felmerült egy jobb állás lehetősége, azonban a munkáltatóm,…
A katalán népszavazást követő felfordulás ellenére a spanyol tőzsde kivételével kifejezetten jó a hangulat a vezető európai részvényindexeknél, a múlt pénteki rali ma is folytatódik. Most indul csak be igazán az OTP! 2017.10.02 09:20Interjút...
22405 ponton zárt a DOW 30 index, ami 14 pont a mindenkori csúcstól, miközben az S&P 500 index és a Nasdaq a mindenkori csúcsukon zártak. Tehát az amerikai meghatározó indexek mind a csúcson vannak.