A kultúr- és tudománydiplomácia jelentős versenyképességi tényező, és fontos szerepe volt abban, hogy 2015 a magyar külgazdaság történetének legsikeresebb éve volt - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóján szerdán, a budapesti Balassi Intézetben.
Júniusban a Brexit rázta meg a tőzsdéket, a magyar részvények azonban eddig jól megúszták. Rövidtávon a hazai alapkezelők továbbra sem várnak jelentősebb (5 százaléknál nagyobb) mozgást a magyar...
A Cadillac folyamatosan próbálkozik Európában, ám az öreg kontinens prémiumgyártóival szemben nem indulnak túl jó esélyekkel – noha technológiai és minőségi téren rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban. Hamarosan két vadonatúj modellt vezetnek be kontinensünk kínálatába a gyáriak, a kőkemény luxuskategóriában harcba szálló CT6 és a méretes hobbiterepesek ellen fellépő XT5 képében.
Budapest - Elképesztő történetről számolt be az Index: egy 61 éves, fogyatékos asszony halálba vezető gyötrelmét számtalan nővér és orvos végignézte. Janka nénit már az első vizsgálatától kezdve ellátás nélkül, példátlan körülmények között "ápolták". Az ügyben a rendőrség is vizsgálódott, de a zsaruk szerint senki sem hibázott.
Francia, szerb és spanyol lapok a kvótareferendumról, határhelyzetről A Le Figaro című francia konzervatív lap budapesti tudósítása szerint a Brexit után a magyarországi népszavazás olyan újabb referendum lesz, "amelytől az Európai Uniót kiverheti a hideg verejték"
A ligetvédőkön már átrágta magát, de a kapu vasán fennakadt, és csak csikorgó lánctalpakkal tudott bejutni a gép a Hungexpo épületéhez. A területet reggel foglalták vissza rendőri hátszéllel a Városliget Zrt. emberei a tüntetőktől. Fel is csendült egy klasszikus a nyomvonalon.
A magyar kormány, a magyar emberek mindig ott fognak állni azok mellett a kárpátaljai magyarok mellett, akik a nehézségek ellenére meg akarnak maradni a szülőföldjükön - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Beregszászhoz közeli Makkosjánosiban, a magyar kormány támogatásával…
Egy meglepő titkot árult el Csepregi Éva, akivel a MOM Beach-en készített interjút Körmendi Gábor. A felvételből nem csak arról mesél, hogy túl van a szakításon és megállás nélkül koncertezik, de a szerelmet már nem hajszolja a Neoton Família énekese, de arról is megtudhatunk részleteket, hogyan került nála képbe Nyilasi Tibor.
Már a harmadik negyedév végére 300-is erősödhet a forint az euróval szemben, mivel a pozitív fundamentumok ellensúlyozzák a rövidtávú kockázatokat - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML)...
Budapest - Újabb részletek derültek ki M. Vivien kegyetlen gyilkosáról, K. Bálintról. A fiatalember márciusban végzett brutálisan gyermekkori barátnőjével, nem sokkal ezután előzetes letartóztatásba került. Az akkori előzetes július 7-én jár le, de a Fővárosi Ügyészség most újabb indítványt adott be.
Sharon Stone ötvennyolc évesen is hihetetlen formában van, és gyakorlatilag bármelyik férfit megkaphatná a világon. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy az Elemi ösztön sztárjának már foglalt a szíve!
A Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője szerint még idén életbe léphet a tavaly decemberi párizsi klímamegállapodás.
Bár még meg sem kezdődött a második kör a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőiben, a magyar bajnok Ferencváros máris a harmadik fordulóban találhatja magát. Albán ellenfele, a Skenderbeu ugyanis a kizárás sorsára jutott.
A Sampdoriánál tárt karokkal várják Mario Balotellit. A genovai egyesület elnöke szerint nagyszerűen pótolhatná a ghánai származású csatár Antonio Cassanót.
Hatalmasat bővült a Lego az utóbbi 12 évben, évente átlagosan több mint 15 százalékkal nőttek az eladásai, így a világ legnagyobb játékgyártója lett, megelőzve a Hasbrót. A vállalat az új...
Donald Trump, az amerikai republikánusok várható elnökjelöltje az észak-karolinai Raleigh-ben tartott kampánygyűlésén dicsérte Szaddám Huszein egykori iraki diktátor fellépését a terroristákkal szemben - közölte szerdán az NBC amerikai hírtelevízió.
A Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába kerül az Ybl Vízház épülete - közölte Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója. A világörökség részét képező épület rendezvényeknek,...
Rég láttunk ilyen tőkepiaci hullámzást, mint amit 2016 első féléve hozott; volt itt minden, az év eleji kínai parától kezdve az olajpánikon keresztül egészen a Brexitig, a kavalkádból pedig a...
Sorjáznak a helyiek felháborodását, sok esetben pánikreakcióját tükröző kommentek a „Halasiak a nyitott tábor ellen” elnevezésű Facebook-oldalon, amelyet annak nyomán hoztak létre, hogy július elsejével egy új, kétszáz férőhelyes nyitott befogadó állomást nyitottak a menedékkérők számára Kiskunhalason.
A Habitat for Humanity Magyarország jelentése szerint továbbra is mély a lakhatási válság Magyarországon, milliókat érintenek a lakhatási problémák, mintegy harmincezer ember él hajléktalanként, a kormányzati intézkedések pedig egyáltalán nem vagy csak részlegesen segítenek a gondokon.
A magasugró Szabó Barbara idei legjobbjával bejutott a döntőbe, míg a sprinter Sipos János továbblépett az előfutamból az amszterdami atlétikai Európa-bajnokság szerdai nyitónapján.
Babos Tímea a kazah Jaroszlava Svedova oldalán 4:6, 6:1, 7:5-re nyert a Konta Johanna, Maria Sanchez duó ellen a wimbledoni teniszbajnokságon a női párosok nyolcaddöntőjében.
Erdogan török elnök újabb meglepő húzással állt elő: állampolgárságot adna az országban élő 3 millió szíriai menekült egy részének, különösen a szakképzetteknek.
A Renault nemrég mutatta be a kifejezetten érdekes, ám egyelőre sajnos csak tanulmány fázisban lévő Clio RS 16-ot, és nem sokkal később már a kisautó normál változatának frissített kivitelét is láthattuk. Eljött tehát a pillanat, hogy az „átlagos” RS kivitelek is megkapják a ráncfelvarrást, ami az előbb említett koncepció után már nem okoz igazán nagy meglepetést.
Nagy-Britannia úgy csatlakozott 2003-ban az iraki hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére - állapította meg az iraki háború hátterének feltárására hét éve kezdődött hivatalos brit vizsgálat, amelynek eredményét szerdán ismertette Londonban a vizsgálóbizottság vezetője.