Hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald Trumpot a Republikánus Párt, így biztossá vált, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson a New York-i üzletember indul a párt színeiben
Varsó – A magyar válogatott csatára volt ismét a lengyel Legia Warszawa hőse, hiszen duplájával 2-0-ra nyert a gárda a bosnyák Zrinjski Mostar ellen és továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjéből.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, a japán jenhez képest gyengült
Ellenzéki képviselők kezdeményezésére rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés, ugyanakkor a Ház várhatóan határozatképtelen lesz, így nem kerülhet napirendre a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat
A kormány folyamatosan lebegteti, hogy a választásokig hátralévő időben a munkát terhelő adók könnyítését tervezi. Ezzel szeretné segíteni a vállalkozásokat, és több pénzt hagyni a munkavállalóknál is. A Policy Agenda a kis- és középvállalkozások vezetőinek körében készített kutatásban azt vizsgálta, hogy mire számítanak a cégvezetők.
A legnagyobb európai szoftvercég, az SAP jó híreket közölt ma reggel megjelent gyorsjelentésében: az egyszeri tételektől tisztított operatív profit a várt 1,45 milliárd eurónál magasabb, 1,52...
Aleppo - Kacarászva választották el egy 11 éves fiú fejét a testétől szíriai harcosok. Az esetről videó is készült, amiből kiderült, a gyerek bűne az volt, hogy a vele végző katonák szerint gyerekkatona volt, aki a kormányerők oldalán harcoló úgynevezett al-Quds csapatnak kémkedett.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, a japán jenhez képest gyengült.
Ma a pályakezdő fiatalok a reálistól távol eső fizetési igénnyel lépnek be a munkaerőpiacra, ami miatt rögtön csalódottsággal, és akár az elhelyezkedés nehézségeivel találják szembe magukat – állapítja meg több felmérés is. Nemzetközi szinten jellemző erre a generációra az erőn felüli költekezés is. A hiányos pénzügyi tudás és a kortársak hatása nagyban hozzájárulnak a téves kép és az ebből fakadó…
Aki korán kel, ingyen wifit lel - tartja a modern világ közmondása, de igazából napszaktól függetlenül juthat egyszerűen egy kis internethez, ha szemfülesen használja a következő alkalmazást.
Törökország tegnap hivatalosan is benyújtotta az Ankara által a kudarcba fulladt puccskísérlet szervezőjeként számon tartott Fethullah Gülen kiadatását indítványozó kérelmet Washingtonnak, jelentette be Binali Yildirim török miniszterelnök a kormánypárt frakcióülésén
„A honvédség feladata a talált robbanószerkezetek mentesítése, míg egyéb tűzszerészeti feladatok végrehajtása csak térítés ellenében” – erről Kovács Gyula nyugalmazott alezredes beszélt az ATV Start című műsorában.
Egyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában
Erősödéssel kezdett a forint szerda reggel, és a török líra is igyekszik visszakapaszkodni a keddi nagy zuhanás után. Alapvetően egyébként jó a hangulat a feltörekvő devizapiacokon, a befektetők egy...
Nagy dobásra készülnek a Gömböc feltalálói, jövőre kapható lehet a nagy sorozatszámban gyártott találmány - számol be a Népszabadság. Hónapokon belül piacra lépésre alkalmas termék lehet a magyar...
Baltimore - Egy igazi Pokémon Go játékosnak semmi sem állhat az útjába. Pontosabban egy valami mégis. Egy parkoló rendőrautó. A baltimore-i rendőrség egyik járőrére erősített testkamera rögzített egy balesetet, ami világosan megmutatja, hova vezethet a szenvedélyes játék.
Nemzetközi donorkonferenciát tartanak szerdán Washingtonban Irak megsegítésére. A rendezvény szervezője az Egyesült Államok, Kanada, Japán és Németország.
Már javában zajlanak A sötét ötven árnyalatának forgatásai Dakota Johnsonnal és Jamie Dornannal a főszerepben. A forgatásokról készült nemrég megjelent képek alapján egyértelműen kiderül, hogy több van a főszereplők közt puszta barátságnál.
Magyarország – Nem kell viharoktól tartanunk, nem lesz óriási hőség és még frontok sem gyötörnek minket. Legalábbis a következő három napban. Ugye ön is ilyen időről álmodott?
Ismert orosz újságíró robbant fel saját autójában Ukrajna fővárosában, Kijevben. Petro Porosenko ukrán elnököt sokkolták a történtek, amelyekre "nincsenek szavak." Twitter-bejegyzésében fejezte ki legmélyebb fájdalmát, hiszen személyesen ismerte az újságírót.
Az amerikai aktívan kezelt részvényalapok múlt havi rossz teljesítményét az európai befektetési alapok is lekövették, júniusban ezekből a befektetési termékekből 20 milliárd eurót vontak ki a...
A Ferencváros a Partizani Tirana ellen lép pályára a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóján, amennyiben túljutnak az albán ellenfélen, az osztrák bajnok Salzburg következik.
Olyan, mint egy bankkártya, csak nem az, hanem biztonságosabb és praktikusabb, bizonyos szituációkban pedig nem is értem, eddig hogy bírtuk ki nélküle.
Lecserélnék a gyógyszerreklámok szövegét a szakma képviselői, mivel túl negatív a "kockázatokról és mellékhatásokról" kezdetű mondat - számol be a Magyar Idők szerdai cikkében. A szervezetek érvelése...