A Manchester United korábbi legendája, Eric Cantona különleges módját választotta annak, hogy jelentkezzen az angol válogatott üresen maradt, szövetségi kapitányi posztjára.
A török hatóságok név szerint azonosítottak pénteken két embert a keddi isztambuli öngyilkos merényletek három elkövetője közül. Közben az is kiderült: a támadás értelmi szerzője nem ismeretlen az amerikai hatóságok előtt.
Los Angeles — Alanis Morissette (42) nemrég a közösségi oldalán osztott meg egy képet a rajongóival, amelyen anyaszült meztelenül, a hasát fogva látható a víz alatt.
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelentős, de a várakozásoknál valamivel enyhébb piaci reakció jellemezte az első "Brexit-hetet", a kilépést pártolók győzelmével végződött brit EU-népszavazás...
Miután a Manchester United pénteken bejelentette Zlatan Ibrahimovic leigazolását, José Mourinho vezetőedző úgy fogalmazott, a svéd labdarúgó az egyik legjobb csatár a világon.
A magyar tannyelvű oktatás időszerű kérdéseiről tanácskoztak kárpátaljai és más határon túli oktatási szakemberek a XXIV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem második napján, pénteken Felsőszinevéren.
A külhoni magyar közösségek helyzetével kapcsolatos nemzetpolitikai kérdéseket vitattak meg a határon túli magyar szervezetek vezetői és magyarországi szakértők a XXIV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem második napján, pénteken Felsőszinevéren.
Zamárdi — Bár egy ágyú állt Zamárdi főterén, mégsem volt puskaporos a hangulat – pedig még a fegyver is eldörrent. Nem kell aggódni, a fanfárszót és az ágyúdörgést nem egy csata indokolta, „csak” egy embert lőttek át vele a tér fölött.
Nagy-Britannia és Észak-Írország Európai Unión belül töltött napjai meg vannak számlálva. Az Egyesült Királyság 1973 óta az EU tagja, azonban a múlt csütörtöki népszavazás eredményei alapján erősen valószínűsíthető, hogy legkésőbb 2018-ban kilép belőle. Az Európai Unióból való kilépés mellett Anglia és Wales polgárai tették le a voksot. Az Európai Unióban való bennmaradásra szavaztak…
Túl kicsi az okostelefon billentyűzete? Vagy túl nagy a PC-tasztatúrája ahhoz, hogy magunkkal cipeljük? Akkor nekünk találták fel a „tapot”, a szöveg begépelésére használható bokszert!
A bő egy hónapja elindított, 44 milliárd forintos keretösszegű, nulla százalékos uniós hitelnél mintegy 30 milliárd forintnyi beruházásról zajlanak országszerte a tárgyalások, ebből közel 12 milliárd...
Egy apró afrikai országból a Grammy-díjig vezetett az útja, mégsem felejtette el gyökereit. Angélique Kidjo akár a halálbüntetést is kockáztatja, ha az emberi jogokért kell kiállni Afrikában; prágai koncertjén most a Cseh Filharmonikusokkal örömzenél és nyűgözi le a jazzért, világzenéért és komolyzenéért rajongó közönséget.
Dakka - Ismeretlen fegyveresek legalább kilencfős csoportja pénteken túszokat ejtett a bangladesi főváros, Dakka kormányzati negyedének egyik külföldiek által is előszeretettel látogatott étteremben - közölte a helyi sajtó.
Budapest — Rendhagyó módon ünnepelte az évad végét az ExperiDance. A tánctársulat a nyári utazások előtt egy időutazásra is készült, a csapat minden tagja ugyanis egy titkos, személyes üzenettel készült az évadzáróra, amelyet pendrive-on hoztak magukkal.
A nyolcadszor megrendezett Kalapparádé egyik résztvevője a lengyelországi Bydgoszczban 2016. június 30-án. A felvonulást a nyugdíjaskorúakat oktató egyetemek ünnepségének keretében tartották meg az "idősek láthatósága az idősek biztonsága" mottóval.
Több tucatnyi eljárást indított a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) nevű szervezet a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és annak több alárendelt intézménye ellen az anyanyelvhasználati törvények hiányos alkalmazása vagy annak megtagadása miatt - közölte pénteken Szigeti Enikő, a civil szervezet ügyvezető igazgatója.
Magyarország — Magyar kormányzati politikusok is kedvet kaphattak ahhoz, hogy saját országukat kitámogassák az Európai Unióból, legalábbis erre engednek következtetni azok a nyilatkozatok, amiket többen is tettek alig egy héttel azután, hogy a britek úgy döntöttek, az Unió nélkül képzelik el a jövőjüket.
Miközben a következő három hónap sok olyan bizonytalanságot tisztáz majd, mint hogy ki kerül majd az Egyesült Államok elnöki székébe, a Brexit-tárgyalások milyen irányt vesznek, vagy hogy mikor lesz...
Oroszország válaszlépéseket tesz, ha a semleges Finnország belép a NATO-ba - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sauli Niinistö finn kollégájával tartott találkozó utáni közös sajtótájékoztatón a finnországi Naantaliban.
Úgy tűnik, hogy az amerikai piac már szinte teljesen kiheverte a Brexit-szavazás utáni sokkot, az összes részvényindex kedd óta folyamatosan emelkedik, a mai kereskedés alatt is kitart az optimizmus,...
A Kaspersky Lab kutatása szerint egy év alatt négyszeresére nőtt a zsarolóvírussal fertőzött androidos eszközök száma, világszerte mintegy 136 000 felhasználót érintve. A ransomware fenyegetettségi térképét feltáró tanulmány arra is rámutatott, hogy a legtöbb támadás csupán négy malware programcsoporthoz köthető. A két évet átfogó jelentést két részre osztva hasonlították össze: az elsőt 2014…
Dakka - Ismeretlen fegyveresek legalább kilencfős csoportja pénteken túszokat ejtett a bangladesi főváros, Dakka kormányzati negyedének egyik külföldiek által is előszeretettel látogatott étteremben - közölte a helyi sajtó.
Majonézt valószínűleg minden magyar háztartásban használnak, ezért kiderítettük, melyik terméket érdemes levenni a boltok polcairól, és melyiket ne tegyük soha a kosarunkba. Íme a majonézteszt!
Legalább kilencen túszokat ejtettek a bangladesi főváros, Dakka kormányzati negyedének egyik külföldiek által is előszeretettel látogatott étteremben - közölte a helyi sajtó.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sauli Niinistö finn kollégájával tartott találkozó utáni közös sajtótájékoztatón a finnországi Naantaliban úgy fogalmazott: ha szomszédja belép a katonai szövetségbe, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy azok az orosz katonák, akiket korábban elvezényeltek a finn határ közeléből, maradnak-e jelenlegi pozíciójukon.
Oroszország válaszlépéseket tesz, ha a semleges Finnország belép a NATO-ba - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sauli Niinistö finn kollégájával tartott találkozó utáni közös...
Összeverekedett mintegy húsz, magát afgánnak, illetve pakisztáninak valló migráns a fóti gyermekotthonban - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Mintegy húsz, magát afgánnak, illetve pakisztáninak valló migráns verekedett össze a fóti gyermekotthonban - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Komló — Súlyos égési sérüléseket szenvedett, és számos műtét vár arra a fiatal fiúra, aki június 15-én sérült meg a Bányász utcai garázstűzben. Erik az egyedüli túlélője a szörnyű tragédiának, Komló lakói most az egész ország segítségét kérik, hogy megmenthessék a fiút.
A hetedik percben öt másodpercen belül három gólt is szerezhettek volna, de előbb a kapus védett, aztán a gólvonalról vágták ki, majd a harmadik lövést is blokkolták. Wales egyelőre még nem sokat tett hozzá a meccshez, a belgák viszont a jelek szerint megtanultak a széleken is focizni.
Két hónappal meghosszabbította a nyomozást az ügyészség a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) februárban történt botrány ügyében. Emlékezetes, hogy kigyúrt kopaszok maroknyi csapata megakadályozta az MSZP-s Nyakó Istvánt, hogy elsőként érjen az időbélyegzőhöz.