2016. július 12. kedd

júl. 12
11:07
A Városligetben az izomemberek épp az utolsókat rúgják a magyar nemzetállamba (444.hu)
Orbán Viktor úgy döntött, hogy igazodik a nemzetközi trendekhez, feladja az állami monopóliumot, és privatizálja az erőszakot. Elérkeztünk a neo-középkorba, ahol a politikai vitákat zsoldosok rendezik le.
júl. 12
11:12
Zombi apokalipszis helyett Brexit – így tarol a brit vírus (Privátbankár)
Nem csak átmeneti sokkról van szó, már a jövő évi várakozásokat is nyesegetik az elemzők.
júl. 12
11:14
Azt hiszed, szervezhetsz Orbán elé tüntetést? Felejtsd el! (Privátbankár)
Az Alkotmánybíróság szerint nem alaptörvény-ellenes, hogy nem lehet a miniszterelnök háza előtt gyülekezni.
júl. 12
11:18
Mi történt Hajdú Péterrel? Elképesztően kigyúrta magát a műsorvezető! - Fotó (Blikk)
Egy évvel ezelőtt életmódot váltott Hajdú Péter, aminek meg is lett az eredménye. A TV2-n futó Showtime műsorvezetője kemény diétán él és edz rendszeresen. Most pedig büszkén mutatta meg kockahasát a Facebook.
júl. 12
11:20
A Fradi focistája koncertet adott a repülőtéren - videó (Blikk)
Budapest – Elutazott a Ferencváros labdarúgócsapata Albániába, ahol szerdán a Bajnokok Ligája selejtezőkörének 2. fordulójában a Partizani Tiranával csap össze. Busai Attila (27) a gép felszállása előtt zongora- és énektudásával szórakoztatta csapattársait.
júl. 12
11:21
A magyar népszavazás nem fogja elrettenteni az EU-t (Gondola)
A magyar kvótareferendum nem fogja elrettenteni az Európai Uniót migrációs politikájától, függetlenül attól, hogy a magyarok elítélik-e azt - hangsúlyozta Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottságnak a migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja a Politico című brüsszeli hírportálon kedden megjelent interjújában
júl. 12
11:21
A kvótareferendum nem befolyásolja Brüsszel politikáját (Alternatív Energia)
júl. 12
11:21
Szárnyalnak az autógyártók és az olasz bankok részvényei (Portfolio)
Második napja szárnyalnak az európai tőzsdék. A befektetők megnyugvással fogadták, hogy Andrea Leadsom brit energiaügyi miniszter bejelentette: visszalép a konzervatív párt vezetőválasztási...
júl. 12
11:21
Euró kellene a nyaraláshoz? Tízezrekkel is olcsóbban juthatsz hozzá (Pénzcentrum)
A pénzváltókon túl is van élet....
júl. 12
11:21
Hunvald: Fodrászok, piaci kofák és zöldségesek bíztattak (ATV)
A politika nagyon hiányzott, de most mindenki azt kérdezi, hogy mit képzelek, hogy visszatértem – ezt Hunvald György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 12
11:22
Íme a város, ahol az emberélet nem ér semmit - döbbenetes fotók és videók Aleppóból (Blikk)
Friss képeket adott közre a SANA szíriai állami hírügynökség a háború sújtotta Aleppóból. A szíriai felkelők újabb csapást mértek az ország második legnagyobb városára.
júl. 12
11:23
Putyin bankján kaszáltak nagyot az év legsikeresebb magyar befektetői (Portfolio)
A Magyarországon kezelt lakossági részvényalapok közül év eleje óta a legjobban a latin-amerikai és orosz régióban befektetők teljesítettek, főleg azok az alapok tudtak jelentős hozamtöbbletet elérni...
júl. 12
11:25
Brüsszel nem fog megijedni a magyar kvótaügyi népszavazástól (Portfolio)
A magyar kvótareferendum nem fogja elrettenteni az Európai Uniót migrációs politikájától, függetlenül attól, hogy a magyarok elítélik-e azt - hangsúlyozta Dimitrisz Avramopulosz, az Európai...
júl. 12
11:27
Újdonság a fesztiválokon: idén egy kicsit másképp fizetünk (Portfolio)
A nyár közepén félidőben jár a fesztiválszezon: két nagyrendezvényt, a soproni VOLT-ot és a zamárdi Balaton Sound-ot már magunk mögött hagytuk, összlátogatószámuk meghaladta a 300 ezer főt. A...
júl. 12
11:36
Átültetett kezével mentette meg felesége életét (Blikk)
Huddersfield - Mikor Mark Cahill négy éve elsőként esett át sikeres kézátültetésen Angliában, még nem sejtette, hogy az ismeretlen donortól kapott kéz nem csak az ő életét változtatja meg, de megmenti a felesége életét is.
júl. 12
11:36
A NAV szégyenlistáján a feketén foglalkoztató cégek (HR Portál)
4900 cég szerepel a NAV legfrissebb listáján, amelyen azok a foglalkoztatók szerepelnek, akik nem jelentik be alkalmazottaikat, írja a Napi.hu.
júl. 12
11:36
Nébih - Újabb két tonna élelmiszert semmisítettek meg (ProfitLine)
A budapesti nagybani zöldség-gyümölcs piacon tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az akció során több mint két tonna romlott, illetve ismeretlen eredetű terméket kellett megsemmisíteni - közölte a Nébih az MTI-vel kedden.
júl. 12
11:36
Nem mehet Rióba a Bayern brazilja (Sport365)
Sérülés miatt nem vehet részt a riói olimpián Douglas Costa, a Bayern München brazil labdarúgója.
júl. 12
11:36
Elkezdték a városligeti Hungexpo-épületek bontását (444.hu)
Hiába ígért Baán László újabb egyeztetést, a biztonsági őrökkel megtámogatott markológép nem tud leállni.
júl. 12
11:38
Ehhez mit szól? A kutatók állítják, boldogabbak lennénk a Facebook nélkül (Blikk)
Gyakran hallani, hogy a boldogság egyik akadálya a közösségi média, amiért az emberek mindennapjai fölött átveszi az uralmat.
júl. 12
11:38
Több száz munkavállalót vesz fel a szoftverfejlesztő Szegeden és Debrecenben (HR Portál)
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Magyarország Kormánya, valamint az egyik legnagyobb magyarországi szoftverfejlesztő cég, az EPAM Systems Kft. A megállapodásnak köszönhetően 2018 végéig jelenlegi 1500 dolgozója mellé további 365 embert vesz fel az EPAM Debrecenben és Szegeden.
júl. 12
11:39
Elhunyt a rákkutatás egyik úttörője (Gondola)
Elhunyt 93 esztendős korában Alfred G. Knudson Jr., a daganatos betegségek kialakulásával kapcsolatos „két ütés”-elmélet megalkotója
júl. 12
11:39
Az Isuzu fogja gyártani a Mazda számára a következő pickup modellt (Auto Pult)
Az aktuális hírek értelmében a Mazda és az Isuzu nemrégiben aláírt egy megállapodást a következő generációs pickup-modellek fejlesztésével illetve gyártásával kapcsolatban. A Mazda vélhetően minden erejével a személygépjárművek piacára koncentrálna, a japánoknak ugyanis rendkívül jól áll a szekerük rúdja, termékkínálatuk pedig erősebb, mint valaha és ezt a piac is díjazza, hiszen nagyon-nagyon jó…
júl. 12
11:41
Kutatásra-fejlesztésre kell alapozni a növekedést (Gondola)
Új, kutatásra-fejlesztésre, innovációra épülő fázisba kell léptetni a magyar gazdaság növekedését, a kreativitásra és a szellemi tőkére kell építeni.
júl. 12
11:48
Csökkentek az MNB külföldi követelései (Privátbankár)
A hitelintézetek és a költségvetés is betéteket vont ki a jegybankból.
júl. 12
11:50
Továbbtanulnál? Ezek most a legnépszerűbb szakmák (Privátbankár)
A fél ország vendéglátós vagy műkörmös szeretne lenni – de miért?
júl. 12
11:54
Szexi bőrszerkóban rázta a színpadon Fergie - Fotók! (Blikk)
Fergie az utóbbi időben kicsit visszavonult a szereplésből és a családi életére koncentrált. Nemrég azonban megjelent a legújabb száma, ami a M.I.L.F. nevet viseli és több sztár, köztük Kim Kardashian is feltűnik benne. Az énekesnő legutóbb Londonban lépett fel az O2 Wireless Festivalon és nem is akármilyen szerelésben.
júl. 12
11:56
Lecsaptak a rendőrök az újpesti drogbandára (Blikk)
Újpest – Drogügyletet füleltek le a rendőrök egy újpesti parkolóban szombat este.
júl. 12
11:57
Ab: alkotmánysértés a gyülekezési joggal kapcsolatban (Gondola)
Az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosan kihirdetett határozatában mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését
júl. 12
11:57
Kevés a hospice-ágy a kórházakban (Alternatív Energia)
A társadalombiztosítás csak a valós költségek felét fedezi.
júl. 12
11:57
Alkotmánybíróság: nem tüntethetnek a devizahitelesek Orbán házánál (Portfolio)
Elutasított ma az Alkotmánybíróság egy devizahiteles tüntetéssorozathoz kapcsolódó indítványt. Ez felülíratta volna azt a bírósági döntést, amely a rendőrséghez hasonlóan "megtiltotta", hogy a Kúria...
júl. 12
11:57
Az Isuzu fogja gyártani a Mazda számára a következő pickup modellt (Auto Pult)
Az aktuális hírek értelmében a Mazda és az Isuzu nemrégiben aláírt egy megállapodást a következő generációs pickup-modellek fejlesztésével illetve gyártásával kapcsolatban. A Mazda vélhetően minden erejével a személygépjárművek piacára koncentrálna, a japánoknak ugyanis rendkívül jól áll a szekerük rúdja, termékkínálatuk pedig erősebb, mint valaha és ezt a piac is díjazza, hiszen nagyon-nagyon jó…
júl. 12
11:57
Migrációs biztos: A magyar kvótareferendum nem fogja elrettenteni az EU-t (ATV)
A magyar kvótareferendum nem fogja elrettenteni az Európai Uniót migrációs politikájától, függetlenül attól, hogy a magyarok elítélik-e azt - hangsúlyozta Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottságnak a migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja a Politico című brüsszeli hírportálon kedden megjelent interjújában.
júl. 12
11:59
Zikaláz - Romániában is megjelent a fertőzés (Gondola)
Romániában is megjelent a zikavírus: az első fertőzött nő nyilvántartásba vételétről kedden számolt be a bukaresti egészségügyi minisztérium
júl. 12
11:59
Quaestor-per - Megkezdődött a vád ismertetése (Alternatív Energia)
5458 rendbeli csalást és sikkasztást rónak a vádlottak terhére.
júl. 12
11:59
Idén még nem volt ilyen olcsó Magyarország rövid távú finanszírozása (Portfolio)
A tervezettnél tízmilliárd forinttal több 3 hónapos diszkont kincstárjegyet tudott eladni kedden az ÁKK, ráadásul a hozamok is tovább olvadtak, így tavaly december óta nem látott szintre estek. A...
júl. 12
11:59
Megvan, kit ültet a Jobbik Novák Előd helyére (ATV)
Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi elnöke veheti át ősszel az Országgyűlésből távozó Novák Előd parlamenti mandátumát.
júl. 12
12:01
Megvan Novák Előd utóda (Gondola)
Pintér Tamás, a Jobbik dunaújvárosi elnöke veheti át ősszel az Országgyűlésből távozó Novák Előd parlamenti mandátumát
júl. 12
12:01
Kidobtam a bérlőmet, mit csináljak most? (Portfolio)
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint a nem fizető bérlőt kirakni az ingatlanból. Ráadásul sem a korábbi Ptk., sem annak bírói gyakorlata nem rendezte egyértelműen, hogy ilyenkor milyen összegű...
júl. 12
12:01
Pulai: Kevesebb, mint 50 százalék fog elmenni a népszavazásra (ATV)
Az emberek sokkal inkább hisznek az unióban, mint egy éve, 7 százalékkal nőtt az EU-pártiak aránya, ennek egyik oka a Brexit, a másik pedig, hogy a Jobbik szavazók véleménye megváltozott, a pártvezetés retorikája is megváltozott – ezt Pulai András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 12
12:03
Tovább vizsgálhatják az Alstom-botrányt (Gondola)
A testületnek hatalmas mennyiségű, több ezer oldalnyi iratot kell majd áttanulmányoznia. A munkát egy adminisztrátor is segíti majd.
júl. 12
12:03
Nagy érdeklődés mellett megkezdődött a Quaestor-per (Portfolio)
Megkezdődött a vád ismertetése a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba és társai ellen indított úgynevezett Quaestor-ügy büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken...
júl. 12
12:03
Palkovics László elismerte, hogy nem jó az életpályamodell (ATV)
Egy friss felmérés szerint a pedagógusok annak ellenére sem kérnek az életpályamodellből, hogy az fizetésemeléssel jár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma változtatásokat vezet be.
júl. 12
12:05
Raklappal verték fejbe a biztonságiak az idős ligetvédőt - felvétel (ATV)
Kedd reggel elkezdték bontani a Ligetvédők táborában levő épületet. A rendőri biztosítással zajló folyamatot a demonstrálók megpróbálták megakadályozni, de a helyszínen levő biztonságiakat ez nem állította meg. Az atv.hu felvételén az is látható, hogy egy idős bácsit egy raklappal vernek fejbe.
júl. 12
12:06
Szinte teljes a biztonság – neked is csak így éri meg üzletelni? (Privátbankár)
A zálogjogok nyilvántartásának rendszere jelentős átalakuláson esett át 2014-ben: a zálogjogok a korábbi közhiteles nyilvántartás helyett a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre. Az új rendszer ugyan gerjesztett szakmai vitákat, de egyértelmű, hogy a rendszer biztonságosabb és átláthatóbb a korábbiaknál, ez pedig jó hatással van a gazdasági szereplők finanszírozási ügyleteire.
júl. 12
12:08
Újabb szomszédos országban jelent meg a világjárvány (Privátbankár)
Romániában is találtak zikavírussal fertőzött beteget.
júl. 12
12:09
Szépségiparban és a vendéglátás területén képződnének a legtöbben (HR Portál)
A szépségipari és vendéglátóipari képzések vezetik a legkeresettebb OKJ-s képzések rangsorát 2015-ben, vagyis a kézápoló és műkörömépítő, a kozmetikus, a cukrász, a szakács és a fodrász tanfolyamok iránt a legnagyobb az érdeklődés az interneten keresztül ? derül ki a keresőhirdetésekre szakosodott Google Partner ügynökség, az Online Service Selector Kft. keresési szokásokat vizsgáló elemzéséből.
júl. 12
12:09
Így változik a világ népessége - ábra (ProfitLine)
A világ népessége - ENSZ-előrejelzés (2015/2050)
júl. 12
12:09
Kína ellen ítéltek a nagy Dél-kínai-tengeri vitában (444.hu)
A bíróság szerint Kínának nincs joga a vitatott hovatartozású szigetekhez. Ezzel nőhet a Kínát érő nemzetközi nyomás.
júl. 12
12:11
Autójával hajtott a tengerbe, hogy megszabaduljon magyar zaklatójától (444.hu)
Egy hete tart a lengyel Marta Herda pere, aki vízbe fojtotta Orsós Csabát Írországban.

Keresés