Hat lányt hívtak az öltözőjükbe, három elájult. A zenekar tagjai sietve távoztak, most azt állítják, semmi közük az esethez. A rendőrség ugyanakkor a zenészek és kísérőik ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot talált, a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett. Három személyt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy személyt…
Ma 16 óráig juttathatják el hirdetési árjegyzéküket az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) azok a sajtóorgánumok, amelyek az október 2-ára kitűzött népszavazást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetéseket kívánnak közzétenni
Silverstone – A balul sikerült Brit Nagydíj után legalább annak örülhetett a német Forma–1-es pilóta, hogy a feleségével megünnepelték a házassági évfordulójukat.
Meg kell várni az európai stressztesztek e hónap végén várható eredményét, mielőtt bármiféle állami segítségről dönt az EU az olasz bankszektor számára - nyilatkozta a The Wall Street Journal szerint...
A második legnagyobb svájci bank, a Credit Suisse bejelentette, hogy bezárja az oroszországi privátbanki üzletágát és Svájcba költözteti a meglévő számláit - írja az RT a Forbes Russia cikkét...
Budapest - Ambrus Zoli, az Irigy Hónaljmirigy egykori tagja 11 évvel ezelőtti balesete óta nehezen találja önmagát. Elvált, alkalmi munkákból él, és egy karaoke bárban zenél, de nem adja fel.
A piacról hiányzó munkaerőt elsősorban a hatékonyság javításával, továbbá a közmunkások elsődleges munkaerőpiacra irányításával és oktatással lehet pótolni - erről a Munkaadók és Gyáriparosok...
A Közgép közbeszerzési kizárását jogerősen megszüntető bírósági ítélet után 1,6 milliárd forintnál sokkal nagyobb büntetés kiszabását mérlegelik Brüsszelben a Világgazdaság értesülése szerint. A lap...
A budapesti nagybani zöldség-gyümölcs piacon tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az akció során több mint két tonna romlott, illetve ismeretlen eredetű terméket kellett megsemmisíteni - közölte a Nébih az MTI-vel kedden
Bursa – A labdarúgó-Európa-bajnokságon sikert elérő magyar válogatott csapatkapitánya távozni akar a török Bursasporttól, amely hatalmas összeggel volt az adósa. A klub első embere szerint hétfőn megtörtént az átutalás.
Az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított arra vonatkozóan, hogy a Tesla megsértette-e a hatályos tőkepiaci törvényt azáltal, hogy nem tájékoztatta a befektetőit arról, hogy az egyik...
Öt hónap alatt több mint 160 millió forint jövedelem ütötte a markát azoknak az alkalmi gyűjtögetőknek, akik csigát, gombát vagy más növényt szedtek az erdőben, és a portékát a felvásárolóknál leadták; ebből az állam hatmillió forint adóbevételre tett szert, írta keddi számában a Magyar Idők
Sok szó esik mostanában arról, hogy a befektetési alapkezelés nagyágyúinak tartott hedge fundok mostanában elég rosszul teljesítenek, de kevés vagyonkezelő hajlandó elismerni, hogy ez azért történik,...
A nemzeti elektronikus jegyrendszer idén tavaszra tervezett próbaüzeme elmaradt, jelen pillanatban még a megvalósításra kiírt tendert sem zárták le. Ha ez hamarosan megtörténik, akkor is kb. fél évet...
Újabb kormányrendelet jelenhet meg hamarosan a családi csődvédelem részletszabályairól: ezúttal a magáncsődbe belépők vagyonának értékesítését szabályozza a kormány, a tervezet már a kormány...
Második napja szárnyalnak az európai tőzsdék. A befektetők megnyugvással fogadták, hogy Andrea Leadsom brit energiaügyi miniszter bejelentette: visszalép a konzervatív párt vezetőválasztási...
Kedvező hangulatra számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők, mivel a Brexittel kapcsolatban megnyugtató hírek érkeztek.
Kommandósok jelenlétében kezdődött meg a Qestor ügy tárgyalás a Fővárosi Bíróságon. A tárgyalást vezető bírónő biztonsági okból mindenkit leparancsolt a nyolc méter magas erkélyről.
Ahogy arra az elemzői várakozások alapján számítani lehetett, profitcsökkenéstől szenvedett az Alcoa a második negyedévben, amin nem is lehet csodálkozni, látva az alacsony alumíniumárakat. A...
A budapesti nagybani zöldség-gyümölcs piacon tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az akció során több mint két tonna romlott, illetve ismeretlen eredetű terméket kellett megsemmisíteni - közölte a Nébih az MTI-vel kedden.
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kilenc esetben, összesen 6,12 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.-t, valamint az...
A nagy meleg miatt legalább hét és fél ezer ember kapott hőgutát és került kórházba az elmúlt két hétben Japánban, tizennégyen meghaltak - közölte kedden a helyi katasztrófavédelem.