2016. július 11. hétfő

júl. 11
22:16
Brüsszel is alacsonyabb növekedésre számít a Brexit miatt (Portfolio)
Brüsszel a brit népszavazás eredménye miatt alacsonyabb gazdasági növekedésre számít mind az eurózónában, mind az Egyesült Királyságban - közölte hétfőn Pierre Moscovici gazdasági ügyekért felelős...
júl. 11
22:24
50 százalékos bérpótlék köztisztviselőknek. Nem gondolta volna, hogy mi az indok (Adózóna)
Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a bukaresti kormány hétfőn az ellen az ötven százalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a román parlament.
júl. 11
22:27
Fiával koszorúzott a kanadai miniszterelnök (Blikk)
Kijev — Némiképp átírta az állami vezetők protokollrendelkezéseit az Ukrajnába látogató Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. A nemrég megválasztott kanadai politikus ugyanis hivatalos látogatásra érkezett Kijevbe, ám az egyik programjára magával vitte iskolás kis­fiát, Xaviert is.
júl. 11
22:29
Látta ezt a nőt? Házi őrizetből szökött meg, keresik a zsaruk! (Blikk)
Budapest – Egy 22 éves, budapesti nőt keres a rendőrség, aki házi őrizetben volt, csakhogy megszökött az otthonából.
júl. 11
22:30
Látogatottsági rekordot döntött a Balaton Sound (ProfitLine)
Minden eddigi csúcsot megdöntve mintegy 157 ezren látogattak el a hétfőn hajnalban véget ért 10. Balaton Soundra - közölték a szervezők az MTI-vel.
júl. 11
22:31
Ezzel akasztotta ki Adele egy hotel személyzetét (Blikk)
A hírességek gyakran teszik próbára a személyzetek idegeit furcsa kéréseikkel. Úgy tűnik, a szerénynek tűnő Adele is tudja, mivel kell kiakasztani egy hotel dolgozóit...
júl. 11
22:32
Közelít a bankválság, a Deutsche Bank sürgetné a bankmentő alapot (ProfitLine)
A fenyegető bankválság miatt meg kell támogatni 150 milliárd euró közpénzzel az Európai Unió bankjait a legnagyobb német hitelintézet, a Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint.
júl. 11
22:33
Lövöldözés Michiganben, halottak (Gondola)
Legalább három ember meghalt, egy rendőr pedig megsebesült hétfőn egy lövöldözésben, amely az Egyesült Államokban, egy michigani megyei bíróság épülete előtt robbant ki
júl. 11
22:33
Tragédia! Lövöldöztek a bíróság előtt, hárman meghaltak (Alternatív Energia)
A férfit épp a börtönbe kísérték, amikor valahogyan megszerezte egy rendőr fegyverét.
júl. 11
22:33
Lövöldözés Michiganben, hárman meghaltak (Blikk)
Washington - Legalább három ember meghalt, egy rendőr pedig megsebesült hétfőn egy lövöldözésben, amely az Egyesült Államokban, egy michigani megyei bíróság épülete előtt robbant ki.
júl. 11
22:33
Új csúcson zárt az S&P500; és a Nasdaq (Portfolio)
Nagy lendülettel kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek hétfőn: az S&P500 Index új történelmi csúcson zárt, míg a Nasdaq idei csúcsértékét ütötte meg. A befektetők jó kedve a japán...
júl. 11
22:36
Előkerült egy felvétel, ahogy három fiú elvisz egy magatehetetlen, debreceni lányt, hogy megerőszakolják (444.hu)
A 17 és 19 éves elkövetők azóta előzetesben ülnek.
júl. 11
22:38
Lövöldözés volt a michigani bíróságnál (444.hu)
A támadót és két másik ember meghalt.
júl. 11
22:51
Bakondi: tízezren vesznek részt a magyar határ őrzésében (Gondola)
Mintegy tízezren vesznek részt a magyar határőrizet megerősítésében, a térségbe vezényelt rendőrök és katonák jelentős technikai eszközökkel felszerelve, nagyfokú hatékonysággal akadályozzák meg az erőszakos, tiltott határátlépéseket - mondta Bakondi György hétfő este az M1 aktuális csatorna műsorában
júl. 11
23:03
Mitől lesz valaki jó főnök? (HR Portál)
Az egyik legfontosabb fogalom a bizalom, amelyet ha egy vezető megad és hagyja az embereit dolgozni, akkor motivált csapatot hozhat létre, ahol az emberek nem gépnek érzik magukat. A rugalmatlanság és tekintélyelvűség kiment a divatból, írja a Forbesra hivatkozva a Portfolio.
júl. 11
23:03
Theresa May szerdán váltja Cameront (ProfitLine)
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól.
júl. 11
23:09
Az USA még 560 katonát küld Irakba, hogy segítsenek kisöpörni az Iszlám Államot Moszulból (444.hu)
Ezzel 4650-re emelkedik azoknak az amerikaiaknak a száma, akik besegítenek az iraki erőknek.
júl. 11
23:27
Rio 2016 - NOB: a város készen áll a világ fogadására (Gondola)
Nawal El Moutawakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottságának elnöke szerint Rio de Janeiro készen áll az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékokra
júl. 11
23:36
Egymilliárdos ajánlat a felszámolás alatt álló pápai húsipar vagyonelemeire (ProfitLine)
A felszámolás alatt álló pápai húsipari cégcsoport vagyonelemeire 1,134 milliárd forint volt a legmagasabb ajánlat, amely a hétfőn lejáró második pályázati felhívásra érkezett - értesült az Agrárszektor.hu online szaklap.
júl. 11
23:36
Olaszországba igazolt Hagi fia (Sport365)
A román legenda, Gheorghe Hagi 17 éves fia az olasz Fiorentinában, Paulo Sousa csapatánál folytatja pályafutását.

2016. július 12. kedd

júl. 12
0:09
Ennyi csokoládét eszünk - ábra (ProfitLine)
egy főre jutó évi csokoládéfogyasztás (minden csokoládés termék), kg
júl. 12
0:39
Gera Zoltán gólja szépségversenyt nyert (Alternatív Energia)
A magyar válogatott focista találata 122 ezer szavazatot kapott.
júl. 12
0:42
Kétszáz milliós veszteséggel zárta a tavalyi évet a cikói hulladékkezelő cég (ProfitLine)
Több mint kétszázmillió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet a cikói hulladékkezelőt üzemeltető Regionális Kommunális Szolgáltató (Re-Kom) Nonprofit Kft., a tulajdonos önkormányzati társulás augusztus végéig dönt a veszteség finanszírozásáról.
júl. 12
0:45
Meg akarta verni az egyik kommentelőjét, de az lelőtte (444.hu)
Tyler Gebhar a feketék elleni erőszakról írt egy posztot a Facebookra. Aztán úgy felhúzta magát az egyik rendőr megjegyzésén, hogy betörte a háza ajtaját. A családja szerint nem volt értelme emiatt meghalni.
júl. 12
0:49
Ennyik voltunk (444.hu)
Kösz a figyelmet. A holnapi extra UV-B sugárzásban Király András kollégám hozza a híreket.
júl. 12
1:15
A legjobb esetben is 5 millió fővel csökkenhet Románia lakossága 50 éven belül (ProfitLine)
Az optimista forgatókönyv szerint is 5,6 millió fővel, rosszabb esetben 7,4 millió fővel csökkenthet Románia lakossága 2060-ig - közölte hétfőn a román statisztikai intézet a népesedés világnapja alkalmából közzétett jelentésében.
júl. 12
1:15
Átugraná a hibrideket a Bentley? - teljesen elektromos hajtáslánc jöhet (Auto Pult)
A kőkemény luxusmárkák általában nem arról híresek, hogy technológiai téren vitézkednek, sokkal inkább a kényelem, a minőség és a teljesítmény áll a középpontban. Többek között ezért lehetséges az, hogy közülük még egyik sem tudhat magáénak teljesen elektromos típust – na meg persze azért, mert a vásárlók nehezen viselnék az ezzel járó kompromisszumokat. A villanyos rendszerek folyamatos fejlődése…
júl. 12
1:19
Ne féljünk a sok kilométertől – inkább a tekerés? (Auto Pult)
„Csodák nincsenek”, hangzik az egyik örökérvényű mondás, ami az életben valóban rengeteg aspektusból megállja a helyét; többek között az autók világában is, legyen szó akár az új négykerekűek piacáról, akár a használt gépjárművekről. Jelen cikkünkben utóbbi témával foglalkoznánk dióhéjban: a használtautó-vásárlásról, annak buktatóiról, problémáiról, vagy éppenséggel a tanácsokról végeláthatatlanul…
júl. 12
1:48
Közzétette a nemzeti konzultációk eredményeit a kormány (ProfitLine)
A kormány összesítve is közzétette az alaptörvényről, valamint a gazdasági és szociális ügyekről szóló nemzeti konzultációk eredményeit - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn közleményben az MTI-vel.
júl. 12
2:18
Trump lenne a törvény és rend jelöltje? (ProfitLine)
A törvény és a rend jelöltjének nevezte magát Donald Trump, az amerikai republikánus párt várható elnökjelöltje hétfőn Virginia Beachben mondott kampánybeszédében, négy nappal a rendőri erőszak és túlkapások elleni dallasi tüntetés alatt rendőrök ellen elkövetett gyilkos merénylet után.
júl. 12
2:51
Vigyázat, ma fokozódik a kánikula! (ProfitLine)
Kedden fokozódik a kánikula: tizenegy megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
júl. 12
3:03
60 ezerért pornózott Sylvester Stallone (Blikk)
New York — De kicsoda Mike Stallone? Hihetetlen, de Sylvester Stallone (70) egészzen 27 éves koráig ezt a keresztnevet használta, az iskolákban is így mutatták be, amelyeket a szülei válását megelőző perpatvar miatt kellett váltogatnia, hiszen nagykorúságáig főleg nevelőszülőknél élt.
júl. 12
3:21
Elfelejtette az érdi pár hóhéra, hová rejtette a gyilkos fegyvert (Blikk)
Érd — Nem emlékszik arra H. Tünde, hova tette a baltát, amellyel kioltotta két idős ember életét Érden még tavaly ősszel – legalábbis a gyanúsí-tott asszony ezt állítja.
júl. 12
3:24
A körömrágástól kevésbé leszünk a hajlamosak az allergiára? (ProfitLine)
Az ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek kevésbé hajlamosak az allergiára - állapította meg egy új, hosszú távú új-zélandi kutatás.
júl. 12
3:25
Csontsoványra fogyott Damu felesége (Blikk)
Érd — Damu Edina (40) szörnyű állapotban van! A magánéleti és egészségügyi problémáit le sem tagadhatna, hiszen csontsoványra fogyott, torz tükörképe lett pár évvel ezelőtti önmagának.
júl. 12
3:39
Nagy Feró és Ada is a TV2-höz szerződik (Blikk)
Budapest — Hét új tévécsatornával és rengeteg új műsorral várja az őszt a TV2 Csoport, amelyhez igazán sok szakemberre, képernyősre és sztárra is szüksége lesz a kereskedelmi csatorna csapatának.
júl. 12
3:45
Ismert tévés lányát találták ájultan a Balaton Soundon (Blikk)
Zamárdi — Ismert tévés újságíró lányát és annak barátnőjét találták meg eszméletlen állapotban a Zamárdiban rendezett Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS öltözőkonténerében – tudta meg a Blikk. Nagy valószínűséggel ő volt az a szülő, aki feljelentést tett a rendőrségen.
júl. 12
3:57
Magyarország népessége egyre csak csökken - ábra (ProfitLine)
Magyarország népessége, 1949-2015; ezer fő
júl. 12
4:30
Végre ehetünk magyar dinnyét (ProfitLine)
Már megjelent a magyar dinnye több áruházlánc üzleteiben, és a nyár más szezontermékeiből, így az ásványvízből, üdítőitalokból és jégkrémből is megnőtt a forgalom az élelmiszer-kiskereskedelemben.
júl. 12
4:34
Bankszövetség: próbálják felvenni a késedelmes jelzáloghiteles adósokkal a kapcsolatot (ProfitLine)
A Magyar Bankszövetség érintett tagbankjai dolgoznak azon, hogy ismét felvegyék a kapcsolatot a késedelmes jelzáloghiteles adósokkal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előírásainak megfelelően folytatják az ügyfeleknek a felhívó levelek kiküldését - közölte Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára az MTI megkeresésére.
júl. 12
5:03
Először díjaztak magyar pezsgőt aranyéremmel (ProfitLine)
Először díjaztak magyar pezsgőt aranyéremmel az angliai Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC); a rangos elismerést a Kreinbacher Birtok somlói furmint pezsgői, a Prestige Brut és a Brut Classic 2011 Magnum érdemelték ki, míg a Törley Fortuna pezsgője ezüstérmet kapott.
júl. 12
5:09
Mészáros Lőrinc tovább hasít (Kripto Akadémia)
Az egykori gázszerelő-üzletemberről sokan úgy tartják, hogy a kormányfő strómanja.
júl. 12
5:11
Orvosi adatbázis születik (Kripto Akadémia)
A kis falvak képzetlen lakói közt sokkal nehezebb az orvos dolga, mint a fővárosban.
júl. 12
5:13
Mégis kellenek a menekültek? (Kripto Akadémia)
A kormány is egyetért a munkaerőhiány kezelését célzó javaslatcsomag több pontjával.
júl. 12
5:15
Orbán bűnbaknak kiáltotta ki Brüsszelt (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottságot hibáztatja a kontinenst sújtó válság miatt a miniszterelnök.
júl. 12
5:27
Veszélyes szökőkutak (Kripto Akadémia)
A vizük koszos is amellett, hogy tele van fertőtlenítővel.
júl. 12
5:29
Ki az erősebb, a stressz vagy én? (Kripto Akadémia)
A legegyszerűbb ember is lehet nagyszerű – a munkájával, a gondolkodásmódjával is sokat adhat másoknak.
júl. 12
5:31
Klímaváltozás tizedelte a dínókat (Kripto Akadémia)
júl. 12
5:33
Nem épülnek a villanyautó-töltőpontok (Kripto Akadémia)
E-töltőhelyei alapján Magyarország az európai toplista 22. helyén áll.
júl. 12
5:35
Spéder kitúrása a cél? (Kripto Akadémia)
Kérdés, hogy a személycserék hoznak-e irányváltást a takarékszövetkezetek integrációjában.

Keresés