2016. július 11. hétfő

júl. 11
18:05
Szerdától Theresa May az új brit kormányfő (ATV)
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól. Cameron hétfőn bejelentette, hogy szerdán hivatalosan tájékoztatja távozásáról II. Erzsébet királynőt, és aznap estétől Theresa May lesz az új kormányfő.
júl. 11
18:12
NATO-csúcs - Átértékelődött a biztonság fogalma (ProfitLine)
A varsói NATO-csúcstalálkozó átrajzolta a globális biztonság térképét és megerősítette Lengyelország biztonságát - jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfő azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen az észak-atlanti szervezet tanácskozását értékelték.
júl. 11
18:15
Nemcsak a volánt veszi át az önvezető autó (Privátbankár)
Etikai alapelveket fektetnének le Németországban az önvezető járművek működéséhez. Például azt, hogy ha az automatika vezeti az autót, akkor a balesetért a felelősség az autó gyártóját illeti majd. Az élet védelme a vagyon védelme előtt áll, nem szabad azonban különbséget tenni női és férfi élet, vagy fiatal és öreg között.
júl. 11
18:16
Nem találják gépet, amit az M3-as mellett láttak lezuhanni (444.hu)
A Honvédség már átkutatta a területet, de semmilyen légi balesetre utaló nyomot nem találtak.
júl. 11
18:21
Tippelje meg, hány éves a képen a gyönyörű színésznő! (Blikk)
Vajon hány éves lehet a Született feleségek bájos Gabriellje, Eva Longoria? A színésznő maga tette fel a kérdést rajongóinak - Ön mennyire tippel?
júl. 11
18:21
Per után közzétették a nemzeti konzultációk adatait (Alternatív Energia)
2011 óta négyszer fordult az Orbán-kormány konzultációs kérdésekkel a választókhoz.
júl. 11
18:21
Már szerdától új miniszterelnöke lesz Nagy-Britanniának (Portfolio)
Szerdán Theresa May brit belügyminiszter átveszi a miniszterelnöki tisztséget - jelentette be David Cameron jelenlegi brit kormányfő hétfőn. Cameron hétfő délután a Downing Street-i...
júl. 11
18:21
Griezmann lett az Eb legjobb játékosa (ATV)
A gólkirály Antoine Griezmannt választották a vasárnap befejeződött franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság legjobb játékosának.
júl. 11
18:21
Tippjáték: Megvan, ki nyerte az Eb-tippjátékot (Agroinform)
Lezárult a hatharom.com nagyszabású ingyenes tippjátéka, amelyben ötven értékes tárgynyeremény talált gazdára.
júl. 11
18:23
Ehhez ön is hozzájárult! Óriási fölénnyel nyert Gera gólja (Blikk)
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott színeiben a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának 3. fordulójában, a Portugália elleni (3-3) mérkőzésen betaláló Gera Zoltán gólját választották a kontinenstorna legszebb találatának a brit Sky Sports szavazásán.
júl. 11
18:24
Lewis Hamilton: "Én vagyok a tökösebb pilóta!" (Blikk)
Silverstone — Ennél jobb forgatókönyvet ki sem lehetne találni a június 24-én rendezendő Magyar Nagydíj előtt.
júl. 11
18:25
Kylie Jenner miatt állt a forgalom az M7-esen (Blikk)
Zamárdi — A Balaton Sound egyik legnagyobb buliját kétségtelenül az amerikai rappernek, Tygának (26) köszönhetik a látogatók, akit barátnője, Kylie Jenner (18) is elkísért Magyarországra. Kim Karda­shian legfiatalabb féltestvére sorra osztotta meg közösségi oldalán a Balaton-parti képeket.
júl. 11
18:39
Ezeken a helyeken hétszáz forint dugódíj várhat behajtásonként az autósokra (Blikk)
Budapest — Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy ha a Parlament feloldja a dugódíj bevezetésének tilalmát, akkor a díj bevezethető lenne a fővárosban. A budapesti matrica évi ötezer forintba kerülne, és ez a közigazgatási határon belül közlekedő valamennyi gépkocsira vonatkozna.
júl. 11
18:39
Téged is így fosztanak majd ki a villamoson + videó (Pénzcentrum)
Mi van ha egy pillanattal korábban ébred? Biztos, hogy túléli?...
júl. 11
18:39
A világ harmadik legjobb golfosa sem indul a riói olimpián (ATV)
Jordan Spieth, a golfozók világranglistájának harmadik helyezettje úgy döntött, a zikavírus okozta megbetegedések miatt nem indul az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i olimpián.
júl. 11
18:45
Jól teljesít a magyar gazdaság (ProfitLine)
A magyar gazdaság első negyedévi szerényebb növekedési üteme átmeneti, több áprilisi és májusi adat is mutatja, hogy a magyar gazdaság lendületben van, a 2,5 százalékos idei gazdasági növekedés megalapozott - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért 2016. márciusi és áprilisi elismeréseinek átadásán hétfőn, Budapesten.
júl. 11
18:45
Visszavonul a San Antonio legendája (Sport365)
Tizenkilenc szezon után bejelentette visszavonulását Tim Duncan, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs klasszis játékosa.
júl. 11
18:48
Dallas óta még jobban ráfeszülnek a rendőrök az erőszak elleni tüntetésekre (444.hu)
Az Egyesült Államokban folytatódnak a rendőri erőszak elleni tiltakozások. A mostani tiltakozásokat talán az a kép írja le legjobban, amin egy fiatal nő teljesen higgadtan áll két rohamosztagos rendőr előtt a louisianai Baton Rouge-ban. A fiatal nőt egyébként Ieshia L. Evans-nek hívják, és attól függetlenül, hogy nem csinált semmit, őrizetbe vették, mert blokkolta a közlekedést. (Quartz)
júl. 11
18:57
A Jobbikhoz pártolhat át Simicska Lajos (Blikk)
Budapest — Nagyon úgy tűnik, hogy Simicska Lajos ősztől bele fog állni a Vona-projektbe. A Népszabadság a milliárdos közeli munkatársaira hivatkozva írt a volt fideszes milliárdos és a Jobbik várható együttműködéséről.
júl. 11
18:57
Eldőlt: May szerdától Nagy-Britannia új kormányfője (Alternatív Energia)
Cameron holnapután hivatalosan felajánlja lemondását II. Erzsébet királynőnek.
júl. 11
18:57
Új pályázatot indított Brüsszel az induló cégeknek is (Portfolio)
Két új pénzügyi eszközt fogadott el ma az Európai Bizottság, amelyekkel az induló innovatív vállalkozásokba és a fenntartható városfejlesztésbe való beruházást kívánja ösztönözni - olvasható a ma...
júl. 11
18:57
Átugraná a hibrideket a Bentley? - teljesen elektromos hajtáslánc jöhet (Auto Pult)
A kőkemény luxusmárkák általában nem arról híresek, hogy technológiai téren vitézkednek, sokkal inkább a kényelem, a minőség és a teljesítmény áll a középpontban. Többek között ezért lehetséges az, hogy közülük még egyik sem tudhat magáénak teljesen elektromos típust – na meg persze azért, mert a vásárlók nehezen viselnék az ezzel járó kompromisszumokat. A villanyos rendszerek folyamatos fejlődése…
júl. 11
18:57
Protipp: Szenzációs Eb-mérleg, újabb remek hét (Agroinform)
A Protipp dübörög tovább, az elmúlt héten is jól jártak, akik megfogadták tippmestereink tippjeit.
júl. 11
18:59
Kemény! Így lökte félre a szelfiző stewardesst Ronaldo (Blikk)
Lisszabon - Cristiano Ronaldo finoman arrébb lökött egy stewardesst a portugál Eb-aranycsapatot hazaszállító gép landolása után.
júl. 11
18:59
Magyar bronzérem a koronglövő Eb-n (Alternatív Energia)
Gerebics Roland 137 koronggal a hatodik helyen zárt.
júl. 11
18:59
Újra felkeresik a késedelmes jelzáloghiteleseket a bankok (Portfolio)
A Magyar Bankszövetség érintett tagbankjai dolgoznak azon, hogy ismét felvegyék a kapcsolatot a késedelmes jelzáloghiteles adósokkal, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előírásainak megfelelően folytatják...
júl. 11
19:00
Szerdán veszi át Theresa May a miniszterelnöki tisztséget (Gondola)
Szerdán veszi át Theresa May brit belügyminiszter a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól
júl. 11
19:01
Nagyot szakítottak olvasóink! Nyerjen Ön is a Blikk Jackpottal! (Blikk)
Budapest – Kaparjon és nyerjen! Ennyi az egész. Ugye milyen egyszerű a Jackpot játékunk? Ha most teszi próbára a szerencséjét, dupla eséllyel indulhat az értékes ajándékokért.
júl. 11
19:01
Liget-botrány - "Gerinctelenségi díjat" próbáltak átadni az aktivisták (Alternatív Energia)
A Ligetvédők jelezték: nem adják fel, kiszorításuk után is tiltakozni fognak.
júl. 11
19:02
Július elején újra nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága (Gondola)
Századvég: július elejére újra nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága. A kormánypártokkal szemben az ellenzék nem tudott javítani pozícióján.
júl. 11
19:06
Történelmi csúcson az S&P; 500, szépen emelkedett a Richter és a forint (Privátbankár)
Tovább tart a jó tőkepiaci hangulat világszerte, az amerikai S&P 500 index átlépte tavaly tavaszi történelmi csúcsát. Az európai indexek is száguldanak, a BUX sem maradt le túl sokkal. Szépen ment az OTP, a Richter és a forint. Indul a gyorsjelentési szezon.
júl. 11
19:12
Klippremier! Új dallal jelentkezik a várandós Péter Szabó Szilvia - videó! (Blikk)
Új klippel jelentkezett Péter Szabó Szilvia. Az első gyermekét váró énekesnőnek másfél éve után ez az első dala. Az Egyszer még című dalban hangzásban visszaköszönnek a régi NOX dalok, de sokkal frissebb. Szilvi nagyon tevékenyen részt vett a dal megszületésében. Az énekesnő a klipben egyébként nagyon cseles ruhákat visel, amelyek ügyesen takarják el a gömbölyödő pocakját.
júl. 11
19:14
Kiderült! Ezt jelenti Miley Cyrus legújabb tetkója (Blikk)
Miley Cyrus és Liam Hemsworth ismét egy párt alkotnak és mivel pecsételhetné ezt meg jobban az énekesnő, mint egy tetoválással.
júl. 11
19:15
Csúcsértekezletet tartanak a V4-ek a jövő héten Varsóban (Gondola)
Csúcsértekezletet tartanak a visegrádi csoport kormányfői Varsóban, többek között az Európai Unió lehetséges megreformálásáról egyeztetnek - jelentette be hétfőn Beata Szydlo lengyel kormányfő
júl. 11
19:15
Lovasberény, az államtitok (Kripto Akadémia)
Eladták a kormányüdülőt - További 40, a Miniszterelnökség kezelésében lévő ingatlant is értékesíthetnek.
júl. 11
19:16
NATO-csúcs - Progresszív döntések születnek (ProfitLine)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár történelminek nevezte az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének csúcstalálkozóját, és ha túlzónak is tűnik az értékelése, tény, hogy a tagállamok állam- és kormányfőinek varsói találkozóján több olyan döntés született, amelyek a szövetség megújulásának jeleként értelmezhetők - állapította meg Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató…
júl. 11
19:16
5000 pont felett a Nasdaq (Portfolio)
Nagy lendülettel kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek: az S&P500 Index rögtön nyitáskor megdöntötte mindenkori csúcsát. A befektetők jó kedve a japán felsőházi választások eredményének,...
júl. 11
19:16
Dráma! Majdnem belehalt a súlyemelésbe a világ legerősebb embere (Blikk)
Kis híján belehalt a szenvedélyébe Eddie Hall, ismertebb nevén a Fenevad (The Beast). A brit súlyemelő teste már nem bírta el a fél tonnát.
júl. 11
19:18
A terrorizmus támogatásával vádolják a Facebookot az izraeli jogvédők (444.hu)
Beperlik a közösségi oldalt, amiért nem tiltja le a Hamász oldalait.
júl. 11
19:33
Fegyverszünetre utasította csapatait a dél-szudáni elnök (ATV)
Salva Kiir dél-szudáni elnök fegyverszünetre utasította a saját csapatainak számító Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) erőit hétfőn, és bejelentette, hogy kész folytatni az együttműködést riválisával, az alelnöki tisztséget betöltő Riek Macharral, miután a fővárosban, Jubában újra fellángoltak a harcok.
júl. 11
19:35
Magyar győzelem a foci Eb-n (ATV)
Egy internetes gólszépségversenyen ismét Gera Zoltán találata győzött, amelyet a portugáloknak lőtt a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében.
júl. 11
19:48
Orvosi siker! Lézerrel műtötték a méhen belüli ikreket (Blikk)
Northampton — Hihetetlen és mégis csodálatos dolog történt egy angol párral, Lynsey Wardsszal (29) és kedvesével, Chrisszel (33).
júl. 11
19:48
Borsod megyei kórházon segített a Fidesz női tagozata (ProfitLine)
Orvosi eszközöket, valamint szülő- és vizsgálóágyat kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szülészeti- és nőgyógyászati osztálya, a szükséges forrást adománygyűjtési akció részeként teremtette elő a párt megyei női tagozata.
júl. 11
19:50
Itt a kulcs, hol a kocsi? Bújócska Garfield módra (Blikk)
Hiába dugta el Garfield Jon elől a kulcsot, agyafúrt gazdáját nem verte át. Jon viszont nem sejtette, hogy a játék folytatódik..
júl. 11
19:51
Megtagadta a bíróság, hogy bejegyezzék a Zsolnay utódját (444.hu)
Pedig a pécsi önkormányzat ezen keresztül mentette volna meg a márkanevet. Szerintük csak technikai hiba történt.
júl. 11
19:51
Ne féljünk a sok kilométertől – inkább a tekerés? (Auto Pult)
„Csodák nincsenek”, hangzik az egyik örökérvényű mondás, ami az életben valóban rengeteg aspektusból megállja a helyét; többek között az autók világában is, legyen szó akár az új négykerekűek piacáról, akár a használt gépjárművekről. Jelen cikkünkben utóbbi témával foglalkoznánk dióhéjban: a használtautó-vásárlásról, annak buktatóiról, problémáiról, vagy éppenséggel a tanácsokról végeláthatatlanul…
júl. 11
19:52
Dunai Antal: "Hihetetlen, hogy majdnem kiejtettük a győztest" (Blikk)
Felemás érzéseim vannak a futball-Európa-bajnoksággal és a döntőjével kapcsolatban is. A tornán sok jó meccs és szép pillanat volt, különösen a magyar csapat szereplése. Persze azért akadtak felejthető összecsapások és teljesítmények is. A nagy sztárok többsége egyáltalán nem villogott ezen a tornán.
júl. 11
19:53
Gera gólja sorra nyeri a szépségversenyeket (444.hu)
Szerdáig lehet még szavazni az UEFA honlapján, hogy az övé legyen a legszebb találat.
júl. 11
19:54
Hihetetlen! Felépítették hálószobájukat a tenger fenekén (Blikk)
Fethiye — Az ember hajlamos mindent megtenni azért, hogy a hobbijának hódoljon, két török búvár azonban most elég messzire ment. Serap Metinturk (32) búvároktató és Mehmet Bat (30) ugyanis úgy döntött, hogy a török partoknál, a Földközi-tenger alján kialakít egy valódi hálószobát, hogy onnan élvezhesse a víz alatti történéseket.
júl. 11
20:06
Tragédia! Pár perc alatt veszítette el élete munkáját a megözvegyült édesapa (Blikk)
Szatymaz – Percek alatt az egész háztetőt elpusztította a tűz, Guba József lakása teljesen lakhatatlanná vált. A háromgyermekes apa családja emiatt szétszakadt, mindenki máshol tudja meghúzni magát addig, ameddig romos otthonukat újra lakhatóvá teszik.

Keresés