Budapest – A labdarúgó NB 1-ben szereplő Fradi a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerdán meghosszabbította Thomas Doll (50) vezetőedző, segítője Ralf Zumdick (58) és az utánpótlás szakmai igazgatója, Theo Schneider (55) szerződését.
A baloldali pártok úgy vélik, az október 2-ára kiírt kvótareferendum igazából nem a kényszerbetelepítésekről, hanem Magyarország EU-tagságáról szól majd. Az atv.hu megkérdezte olvasóit, szeretnék-e, hogy hazánk Nagy-Britanniához hasonlóan kilépjen az unióból. Eddig 50 ezren szavaztak.
Ha a szervezet folyadéktartalma sokkal nagyobb mértékben csökken, mint amilyen mértékben az elveszített folyadék pótlásra kerül, akkor kiszáradásról, más néven dehidrációról vagy exsiccosisról (ejtsd: exszikkózisról) beszélünk. A kiszáradás a folyadékháztartás felborulása, amely az esetek többségében a sóháztartás (elektrolitháztartás) felborulásával is együtt jár. A dehidráció vagy túl kevés…
A megható képeken a karok nélkül született amerikai, Utah államban élő kislány életét követhetjük végig egészen kicsi korától mostanáig. A kicsi lány az életöröm példaképe lehetne: bár nincsenek karjai, mégis mindent meg tud oldani, hatalmas mosollyal fordul a világ felé.
Tóth Bertalant választották az MSZP parlamenti frakcióvezetőjének szerdán Budapesten - jelentette be Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatón
Izgalmas félév volt az előző, a tavalyi brókerbotrány és svájcifrank-mizéria után konszolidálódott a magyar befektetési piac. A Brexit nyomán még sok a bizonytalanság, az Erste Befektetési Zrt. szakemberei óvatosságot ajánlanak, de a magyar eszközökkel szemben enyhén optimisták. Mit fognak venni a magyar kisbefektetők?
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Lidl Magyarország képviselői egyetértési nyilatkozatot írtak alá a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a két fél közötti stratégiai együttműködés erősítésének céljából.
Donald Trump, az amerikai republikánusok várható elnökjelöltje kedden este az észak-karolinai Raleigh-ben tartott kampánygyűlésén azt sugallta: a leendő demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton azért kecsegtette újabb négyévi megbízatással az igazságügyi minisztert, hogy ne emeljenek vádat ellene.
Várhatóan Soproni Egyetem néven működik tovább négy karral januártól a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME), miután Palkovics László oktatásért felelős államtitkár július 1-jén Szombathelyen...
Sajnos a süngondozási ismeretek önmagukban nem elegendőek, jó csapatjátékosnak is kell lenni és bírni az éjszakai műszakot. Évi 24 ezer fontot (közel 9 millió forintot) fizet az állás, amelyre július 13-ig lehet jelentkezni.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által benyújtott, a munkaerőhiányt orvosolni célzó javaslatának több pontjával is egyetért, köztük azzal is,...
A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy foglaljon állást a Városligetben kialakult helyzetben
Friss hír: a Horváth András egykori APEH dolgozó ellen indult „zöld dossziés” büntetőeljárás még mindig folyik, míg azon bűzös ügyek, melyekről ő tett bejelentést, szépen elhalnak.
Kinevezte a kormány az új postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztost. Július 6-ától Bártfai-Mager Andrea látja el ezeket a feladatokat a Magyar Közlönyben megjelent...
Ezt állítja Juhász Péter, az Együtt politikusa. Kerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, azt mondták, szólnak, ha lesz mondandójuk, majd a miniszter ügyvédje az index.hu-nak reagált a fotóra.
Németországban a Die Welt című konzervatív lap, a Süddeutsche Zeitung című liberális lap kommentárt, a Handelsblatt című üzleti lap beszámolót közölt a kvótareferendumról. A Le Figaro című francia konzervatív lap budapesti tudósítása szerint a Brexit után a magyarországi népszavazás olyan újabb referendum lesz, "amelytől az Európai Uniót kiverheti a hideg verejték".
Miután szerdán reggel rengeteg rendőr nyomult be a Ligetvédők táborába a Közlekedési Múzeumnál, a Városligetben, elindult a szokásos huzavona. Ez, mint minden alaklommal, most is azzal végződött, hogy a rendőrök elvitték a fák védelmében demonstrálókat, így minden jel szerint megkezdődhet a régi múzeumépület bontása.
Németországban a Die Welt című konzervatív lap, a Süddeutsche Zeitung című liberális lap kommentárt, a Handelsblatt című üzleti lap beszámolót közölt a kvótareferendumról
Az elmúlt hetekben már részletesen beszámolhattunk a legújabb adócsomag módosításairól, miután a megszavazott változtatásokat a Magyar Közlöny 2016. 87. számában, június 15-én nyilvánosságra hozta.
Lausanne - A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a bundával vádolt albán Skenderbeu fellebbezését, így a Ferencváros játék nélkül a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójába jutott.
Mindent a vevőért! – Azt tehetünk vásárláskor, amit csak akarunk, mert végtelen az eladók türelme? Aki csak egyszer is belegondolt abba, mi lenne, ha ő állna a pult másik oldalán, nem enged meg mindent magának vevőként. Összeállításunkból kiderül, mitől megy fel a pumpa a legtöbb eladónál.
Az apotheken-umschau.de német egészségügyi honlap közvélemény-kutatása szerint minden hetedik házas vagy élettársi kapcsolatban élő ember a párja horkolására vezeti vissza alvásproblémáit.
A kultúr- és tudománydiplomácia jelentős versenyképességi tényező, és fontos szerepe volt abban, hogy 2015 a magyar külgazdaság történetének legsikeresebb éve volt - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóján szerdán, a budapesti Balassi Intézetben.
Júniusban a Brexit rázta meg a tőzsdéket, a magyar részvények azonban eddig jól megúszták. Rövidtávon a hazai alapkezelők továbbra sem várnak jelentősebb (5 százaléknál nagyobb) mozgást a magyar...
A Cadillac folyamatosan próbálkozik Európában, ám az öreg kontinens prémiumgyártóival szemben nem indulnak túl jó esélyekkel – noha technológiai és minőségi téren rengeteget fejlődtek az elmúlt időszakban. Hamarosan két vadonatúj modellt vezetnek be kontinensünk kínálatába a gyáriak, a kőkemény luxuskategóriában harcba szálló CT6 és a méretes hobbiterepesek ellen fellépő XT5 képében.
Budapest - Elképesztő történetről számolt be az Index: egy 61 éves, fogyatékos asszony halálba vezető gyötrelmét számtalan nővér és orvos végignézte. Janka nénit már az első vizsgálatától kezdve ellátás nélkül, példátlan körülmények között "ápolták". Az ügyben a rendőrség is vizsgálódott, de a zsaruk szerint senki sem hibázott.