Tirana – A hétszeres albán bajnok, Skënderbeu illetékesei magabiztosak, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) törölni fogja a korábban kirótt kizárást, és így a jövő héten pályára léphetnek a Fradi ellen a BL-selejtezőjében.
Charles Michel belga miniszterelnököt tették felelőssé a márciusi brüsszeli robbantásos merényletekért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet legújabb propagandavideójában - jelentette a belgiumi sajtó szerdán
Hatalmasat zuhant a Wizz Air árfolyama, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen a társaság jelentős brit kitettséggel rendelkezik. A font gyengülése és a brit turisták utazási kedvének a visszaesése vagy...
Hat év börtönbüntetésre ítélte a bíróság Oscar Pistorius olimpikont, miután 2013 megölte barátnőjét Reeva Steenkampet. Jó magaviselet miatt azonban egy év múlva akár szabadon is engedhetik.
Ismét visszatért a félelem a piacokra, a befektetők elkezdtek megint aggódni az EU jövője miatt, ami a brit fontot 3 évtizedes mélypontra lökte. Lényegében az összes kockázatos eszköztől szabadulnak...
A Fővárosi Törvényszék július 12-13-14-re kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő héten megkezdődhet az eljárás büntetőbíróság előtti tárgyalási szakasza - közölte a fővárosi főügyész szerda reggel az MTI-vel.
Törvényellenes határidővel kérte be a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az intézményvezetők és helyetteseik vagyonnyilatkozatát több helyszínen is ? állítja a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Egy budaörsi intézményvezető szerint amióta létezik a Klik, ?folyamatosan alázza az iskolaigazgatókat?, amelynek része a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség is, írja az MNO.
Az ulloi129.hu oldal szerint megnövelte közvetítéseinek számát az M4 Sport. Az új bajnokságban már nem csak egy, hanem három találkozót is láthatunk majd.
Péter Szabó Szilvia a Nők Lapjának adott interjújában számolt be arról az időszakról, amikor úgy döntött, hogy a világ túlsó felén fogja folytani egy ideig az életét.
Szenzációsan jó képek készültek Rubint réka szülinapi meglepetés-buliján. Réka nem tudta, hogy az általa tartott, szokásos alakreform edzésen fel fogják őt köszönteni.
Budapest – Továbbra is a megérdemelt pihenőjét tölti a magyar labdarúgó-válogatott támadója, Németh Krisztián (27), aki a múlt héten Berlinben járt társaival egy Coldplay koncerten.
A legtöbben a Vad Angyal című szappanoperából ismerik - és kedvelték meg - az uruguayi születésű színésznőt, Natalia Oreirót. A szépséges dél-amerikai sztár most részt vett a 38. Moszkvai Filmfesztiválon és észvesztően dögös ruhájával gyakorlatilag ellopta a bulit.
Berlin – Dárdai Pál (40) szerint a magyar klubvezetőkön hatalmas a felelősség a fociválogatott sikeres Eb-szereplése után. Ha nem csábítják vissza a nézőket a stadionba, ha a színvonal alacsony lesz, akkor mit sem ért az Eb-siker.
Lassan két hete az foglalkoztatja Európát, hogy az egyik legnépesebb ország és egyben a legnagyobb sziget távozni készül az integrációból, és ennek következtében esetleg ma is két államra hasad szét. A kontinens másik végén ugyanakkor egy eddig két, egymással civakodó népű sziget most hajlana az egyesülésre.
A G2M manager feladata az, hogy egy-egy új termék, kampány vagy szolgáltatás bevezetésekor gondoskodjon a minél professzionálisabban előkészített és zökkenőmentes piacra lépésről. Ez egy nagyon összetett feladat, ami erős projektmenedzseri kompetenciákat is kíván, hiszen számos társterülettel kell szorosan együttműködnie annak érdekében, hogy a különböző értékesítési csatornákat megfelelő…
Az egységesen 1 ezrelékes élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletét július 31-ig kell befizetniük az élelmiszerlánc-szereplőknek, az Európai Bizottság héten közzétett döntése nem érinti a jelenlegi felügyeletidíj-rendszert - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán.
A Bild című német újság kérésére Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök "csempészte ki" Németországból 2009-ben az auschwitzi koncentrációs tábor eredeti építészeti terveit, amelyekre a német lap talált rá a feketepiacon, de amelyekről Berlin akkoriban azt állította, hogy a német államot illetik - állítja az újság akkori főszerkesztője egy interjúban, amelyből részleteket átvett a Háárec című…
A telekommunikációs iparágra különösen jellemző, hogy nagyon sokféle értékesítési csatornával rendelkezik (erre a sok csatornára utal az ?omni-channel? elnevezés).
A Wikileaks kiszivárogtató portál nyilvánosságra hozta Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjének több mint 1200 olyan e-mailjét, amelyet még külügyminiszterként írt és küldött el az iraki háborúval kapcsolatban, és amelyet szabályellenesen a magánszerverén tárolt.
Elkészítette a labdarúgó NB I sorsolását az MLSZ. A július 16-i nyitányon a bajnok Ferencváros a Haladást fogadja, a két újonc, a Mezőkövesd és a Gyirmót pedig egymással játszik.
A Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság közleményt adott ki a csók világnapja alkalmából. Statisztikáik szerint a fesztiválszezonban megugrik a felelőtlen alkalmi együttlétek száma. Bár az óvszer sok esetben védelmet nyújt, bizonyos vírusok egy hevesebb csókkal is képesek terjedni, míg orális szex közben szinte az összes nemi betegség elkapható.
A customer insight manager pozíció leginkább a piackutató pozícióhoz hasonlít, azonban mégis merjük azt hinni, hogy óriási szemléletbeli különbség van a kettő között.
A Cloud Services Marketing Manager feladata, hogy a partnerek által kifejlesztett, saját portfólióba integrált felhő alapú szolgáltatásokat versenyképes ajánlattal tegye elérhetővé az Ügyfeleink számára és gondoskodjon a kampány aktivitások sikerességéről. A szolgáltatás sikeres marketing stratégiájához szükséges az is, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje a versenytársakat a hasonló…
A Service Design Lead egy senior munkakör, amely küldetése, hogy termékeny dialógust teremtsen a különböző szervezeti egységek és szakterületek között azzal a céllal, hogy olyan új, megszokott gondolkodási sémákat meghaladó szolgáltatásokat hozzon létre, amik látható vagy látens ügyféligényekre reagálnak és értéket teremtenek a felhasználóknak a telekommunikáció és digitális szolgáltatások…
Hazai hírességeink is kedvelik a tetoválásokat, s bizony sokuk attól sem riad vissza, hogy a fél testüket így díszítsék. De vajon melyikük volt elég bátor ahhoz, hogy az egész hátát kivarrassa?
Nincs is nagyobb büszkeség egy szülő számára, mint amikor szép, egészséges s okos a gyermeke. Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella a szemünk előtt cseperedett fel, s vált cserfes kislányból felnőtt nővé, aki már a modellkedéssel kacérkodik.
Lassan két hete az foglalkoztatja Európát, hogy az egyik legnépesebb ország és egyben a legnagyobb sziget, Nagy-Britannia távozni készül az integrációból, és ennek következtében esetleg két államra hasad szét. A kontinens másik végén ugyanakkor egy eddig két, egymással civakodó népű sziget most hajlana az egyesülésre.
Charles Michel belga miniszterelnököt tették felelőssé a márciusi brüsszeli robbantásos merényletekért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet legújabb propagandavideójában - jelentette a belgiumi sajtó szerdán.