Rio de Janeiro – Nemrég még a Zika-vírus miatt volt hangos a nyári olimpia helyszíne, azonban kedden egy újabb baktériumot fedeztek fel a brazil tudósok.
Mi van akkor szóbeli megegyezés van a munkabér kifizetéséről? A munkáltató másfél havi munkabérrel tartozik, többször felszólítottam a fizetés átadására, aminek nem tett eleget. Szerződésemet is kértem, a mai napig nem kaptam meg. Tanúk vannak rá, mikor kértem a fizetésemet, meg amikor az adatokat elkérte.
A kiskereskedelmi forgalom májusban a nyers adat szerint 6,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a növekedés 5,7 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Gyermekotthonban dolgozom nevelőként, ahol nem az dönt, hogy mikor dolgozom és járna a délutános, éjszakai, vasárnapi pótlék, hanem mindezt az igazgatóhelyettes dönti el, hogy jár-e? Hivatkozik változó bérre és minden másra, hogy, ha nincs arányban egyik a másikkal, akkor az nem jár. Így sorozatban elesek a pótlékoktól. Mások is. Véleményem szerint ez törvénytelen eljárás. Hova lehet fordulni…
Egy debreceni számlagyár vezette az utóbbi évek legnagyobb motorolaj hamisítóinak nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozóit - közölte a NAV észak-alföldi bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
2004-től vagyok rokkantsági ellátáson. 2014-ben elmentem betegállományba amikor letelt nem akartam leszámolni ezért a munkahelyemre minden hónapban küldenem kell egy igazolást, hogy tartósan beteg vagyok. Az lenne a kérdésem hogy jár-e nekem végkielégítés.
Még idén elérhetővé válik több mint 2000 milliárd forintnyi uniós pályázati felhívás, ezzel párhuzamosan szakértők szerint a közbeszerzési dömping is beindul.
Luiz Felipe Scolari korábbi portugál szövetségi kapitány szerint a Cristiano Ronaldo vezette csapat döntős lesz a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, s a fináléban is győzni fog.
Budapest - Barátai, és tisztelői a közösségi oldalon keresnek munkát az immár hajléktalan Szabó Mártonnak, aki bármit elvégezne, csak hű kutyáját is magával vihesse.
A nyári kánikulában több időt töltünk a fürdőben, ez azonban nem szükségszerűen jelent fogyasztásnövekedést. A víztakarékos zuhanyfejekkel és csaptelepekkel akár 60%-kal csökkenthető a víz és energiafogyasztás.
Lima - Eddig semmit nem lehetett tudni az inkák elődeiről, pontosabban nem volt rá bizonyíték, hogy éltek emberek a Machu Picchu térségében az inkák előtt. ez most megváltozott.
A magyar kormány álláspontja az, hogy nemet kell mondani a kényszerbetelepítésre. Ezért arra kérik az embereket, hogy az október 2-i referendumon utasítsák el a brüsszeli bevándorláspolitikát.
Az EU elhagyásáról szóló szavazást követően az európai munkáltatók többségénél felmerül a kérdés, milyen hatással lesz rájuk a kilépés, és mit jelent mindez a munkavállalóik számára. Ez a téma foglalkoztatta legfrissebb hírlevelében a Mazars szakértőit is.
Nagy a család, sok a csomag, és kéne valami dögös, de tényleg használható járgány? Ha igen, akkor érdemes számításba venni a Partner off-road hacukás verzióját is.
1953-ban született közalkalmazott nő vagyok. 2016. július 17-én töltöm be a 63 évemet, ekkor minősülök öregségi nyugdíjasnak. A felmentési időmet innen kezdem el, ami még 7 vagy 8 hónap, tehát 2017. első hónapjaiban lesz vége. A közalkalmazotti jogviszonyom jelenleg 29 év, így 7 hónap felmentési időt akarnak adni. De ha a felmentési időt is hozzáadjuk, akkorra a jogviszonyom eléri a 30 évet.…
Kibocsátói fórumot szervezett kedden a Budapesti Értéktőzsde a magyar parketten jegyzett vállalatok számára, hogy első kézből ismertesse meg a szereplőkkel a tőzsde piacfejlesztési terveit, a tőzsdei jelenléttel kapcsolatos legfontosabb jogi- és egyéb szabályváltozásokat, irányelveket.
Bérpapírt már 2 éve nem kapunk, elektronikusan lehetne lekérdezni, ha a rendszer jó lenne, ez így szabályos? Sok idősebb ember dolgozik nálunk, nincs számítógépük se, meg nem is értenek hozzá...
A kényszerbetelepítés elleni tiltakozásra buzdít a Fidesz és a Jobbik, az Együtt pedig bojkottkampányt indít a népszavazás kapcsán. A Liberálisok részvételre szólítanak fel, az MSZP szerint mindenki maradjon otthon a népszavazáskor. A DK Magyarország unióból való kiléptetésének kezdeteként értékelte azt, hogy az államfő október 2-ra írta ki a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazást.
Az innováció gazdasági növekedést ösztönző szerepét jobban tükröző új számítási módszer alkalmazását kezdte meg a kínai központi statisztikai hivatal a bruttó hazai termék kalkulálására. A...
Halláscsökkenéssel, fülzúgással járó állapotok esetén az első lépések egyike a háttérben álló okok kiderítése céljából a hallásvizsgálat elvégzése. Mire számíthat? Szükséges-e beutalót kérni? Milyen vizsgálatok jöhetnek szóba felnőtt- és gyermekkorban? Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.