Nem zárult jól március végével a világ legnagyobb nyugdíjalapjának pénzügyi éve. A japán nyugdíjalap 3,8%-os negatív teljesítményről számolt be, ez 51 milliárd dolláros bukót jelent, főként a...
Több mint 165 tüntetőt vettek őrizetbe és mintegy 60 ember került kórházba szombatra virradóra az örmény fővárosban, miután előző este összecsapások voltak a rendőrök és a tüntetők között, akik az egyik rendőrkapitányságot két hét óta megszállva tartó, túszszedő fegyveres csoporttal vállaltak szolidaritást.
Öt kilométeren torlódnak a személyautók és az autóbuszok az osztrák hatóságok szúrópróbaszerű ellenőrzése miatt az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Texas — Jennifer Sullivan (46) élete egészen 2009-ig tökéletesen alakult. A texasi hölgy boldogan élt kislányával, ráadásul azzal kereste kenyerét, hogy megszólalásig hasonlít Jennifer Anistonra.
Egyelőre ez nem az ausztrálok olimpiája: nem elég, hogy érkezésük napján máris panaszok ezreit tudták felsorolni szállásukat illetően, mikor végre eldöntötték, hogy beköltöznek szállásukra, tűz miatt az egész épületet ki kellett üríteni.
Szeretnénk kényelmes ruhában utazni, ugyanakkor csinosan, s nem gyűrötten célba érni? Schreiter Diána, a F&F szakértője elárulja, hogyan válogassuk össze a szettünket, akár repülővel, vonattal vagy autóval készülünk hosszabb utat megtenni.
A kanadai Adonis "Superman" Stevenson megvédte a WBC félnehézsúlyú világbajnoki címét, miután a negyedik menetben kiütéssel legyőzte kihívóját, az amerikai Thomas Williams Juniort a Québec Cityben rendezett pénteki gála látványos főmeccsén.
A magyar nyaralók körében népszerű horvát tengerpart nem is tűnik olyan olcsó célpontnak mint azt sokan talán gondolják. A többi tengerparton az ott elköltött pénz töredékéért is megoldható lehet a...
Százötven éves a budapesti kötött pályás közlekedés, az első lóvasút 1866. július 30-án indult el. Az évforduló alkalmából a BKV villamosfelvonulást rendez a Nagykörúton.
Az Európai Bankhatóság (EBA) legújabb stressztesztje alapján az európai nagybankok zöme talpon maradna egy esetleges újabb pénzügyi-gazdasági válság esetén, de továbbra is vannak gyenge láncszemek a rendszerben.
A hatvanmillió embert foglalkoztató ruha- és textilipar a becslések szerint 3000 milliárd dolláros üzlet; és a világ GDP-jének 2 százalékát adja. Világszerte 150 milliárd ruhadarab készül évente, miközben csak az Egyesült Államokban 13 millió tonna ruhát dobnak ki.
A divattervezők ízlésvilága sokszor igencsak különbözik az átlagemberek elképzeléseitől, ám azt mindenki jól láthatja, hogy az amerikai csapat formaruhájának elkészítésénél egy apró dologra nem igazán figyeltek.
Összeütközött két személyautó és egy teherautó az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Füzesabony térségében szombat délután, a balesetben többen megsérültek - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Összeütközött két személyautó és egy teherautó az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán Füzesabony térségében szombat délután, a balesetben többen megsérültek - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Szinte az egész ország megdöbbenéssel fogadta Hajdú Péter és Sarka Kata megromló házasságának hírét. A Frizbi műsorvezetőjének házassági válságára régi ellenlábasa, Puzsér Róbert csapott le.
A Brexit eldöntése óta erősödött a volatilitás az európai pénzügyi piacokon. Sok befektető azt fontolgatja, hogy eladja részvényeit vagy befektetési jegyeit, és vár a jobb idők beköszöntére. Al-Hilal István, a Fidelity International magyarországi értékesítési vezetője szerint bár nagyon is érthető ez a reakció, a megtérülés szempontjából ez a legrosszabb döntés, amit egy befektető hozhat. Az…
Németországra vonatkozóan továbbra is érvényben maradnak azok a keresetek, amelyeket Recep Tayyip Erdogan nyújtott be olyan emberek ellen, akik őt nyilvánosan megsértették - jelentette be szombaton Berlinben a török államfő egyik németországi jogi képviselője.
A kanadai Adonis Stevenson megvédte a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki címét, miután a negyedik menetben kiütéssel legyőzte kihívóját, az amerikai Thomas Williams Juniort a Québec Cityben rendezett profi gálán pénteken - írja az MTI.
Nico Rosberg nyerte a Német Nagydíj időmérő edzését, mögötte csapattársa, Lewis Hamilton és a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo foglal majd helyet a vasárnapi rajtrácson. Tovább »