Moszkva kész együttműködni az ENSZ-szel és a humanitárius szervezetekkel a szíriai Aleppónál a humanitárius folyosók kialakítása során - közölte az orosz védelmi miniszter-helyettes.
Hetven éve, 1946. augusztus 1-jén vezették be Magyarországon a hiperinfláció felszámolása érdekében az új fizetőeszközt, a forintot. Miért volt rá szükség? Mi volt a baj a pengővel? Milyen történelmi események hatására vezették be? Kis forint-történelem.
Orbán Viktor a tusnádfürdői előadása utáni fórumon beszélt arról, hogy mivel a britek unióból való kilépésével a kontinens katonai ereje jelentősen csökkent, létre kell hozni egy európai hadsereget, amely valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel. A Hetek cikke.
Valószínűleg csak októberben debütálhat tétmeccsen a Liverpool új, 5,5 millió eurós kapusigazolása, a német reménység Loris Karius, akire kézműtét vár.
Háborús veteránok foglaltak el egy rendőrörsöt az egyre reménytelenebbé váló Örményországban. Több ezren tüntetnek a kormány ellen, és sokan már az erőszakot is elfogadják, mert úgy érzik, másból nem ért a korrupt hatalom. Dráma a Kaukázus Ukrajnájában.
Július 30-án ünnepeljük minden évben a nemzetközi barátság napját. Ebből az alkalomból a Nescafé összegyűjtött néhány igencsak meglepő tényt. Életünk meghosszabbítója, mégis csak kevés kísér el egy életen át – ilyen a barátság!
Magyarország – Tényleg olyan veszélyes az egykor hírhedt Józsefváros? Senkinek nem érdemes sötétedés után Ózdon kimennie az utcára? A Dunántúlon nyitva lehet hagyni a házak kapuját, nem tör be senki?
Fernando Alonso besokallt, és úgy érzi, már nem tudja követni a Forma-1-ben történő szabályváltozásokat - a spanyol szerint nincs értelme a folyamatos változtatgatásnak. Tovább »
Nehéz úgy harcolni a terrorizmus ellen, ha nem mondjuk ki az igazat. Ha valami terrorizmusnak látszik, terrorizmus szaga van, és terrorista módszerekkel gyilkol, akkor az terrorizmus, amelyet nem lehet az emberi jogok hangoztatásával legyőzni – nyilatkozta a Heteknek Shay Attias biztonságpolitikai szakértő, az izraeli miniszterelnöki hivatal volt főigazgatója.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) beolvad a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba (NFM), így a légi, vasúti és vízi közlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatának feladatát a közlekedésért felelős tárca önálló szervezeti egységeként végzi a továbbiakban - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.
Rengeteg szurkoló, családtag, és hatalmas médiaérdeklődés mellett elindult Rióba a legnagyobb létszámú magyar csapat a jövő pénteken kezdődő olimpiára.
Isaszeg - Pénteken délután egy sörözőben fogták el a rendőrök a keresett férfit, aki Gödöllőn megpróbálta ellopni B. Zsófia (†24), a Turay Ida színház fiatal munkatársának autóját, s mikor a lány az ajtóba kapaszkodva vissza akarta szerezni a kocsit, az autó az árokba borult, agyonnyomta a lányt, a tettes pedig elmenekült.
Változnak az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) szabályai hétfőtől: amennyiben a szállítóeszköz és a rakomány súlya meghaladja a 3,5 tonnát, ekáer-számot kell kérni, valamint a hatósági zárak eltávolítása esetén bírságot szabhat ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé, hogy az első fél évben 3420 új lakás épült, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több, a kiadott lakásépítési engedélyek száma, az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 13 236 volt, több mint kétszer annyi, mint egy éve.
Az Eb-negyeddöntőig jutott lengyel futballválogatott 19 éves tehetsége, Bartosz Kapustka megerősítette, hogy az angol bajnoki aranyérmes Leicesterhez szerződik.
Jelentős torlódás alakult ki az M7-es autópályán a Balaton felé, mert két baleset is történt szombat reggel a pálya 38-as, illetve 18-as kilométerénél.
Több száz milliárd forint fordítanak nagy fővárosi kórházberuházásokra - nyilatkozta Cserháti Péter, a budapesti kórházfejlesztés koordinálásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Idők szombati...
A napokban négy embert regisztráltak Zika fertőzöttként Floridában, így ez az első állam ahol felütötte a fejét a vírus. A betegek között van három férfi és egy nő, de egyiküket sem kellet kórházba szállítani.
Mennyi a vitaminszükségleted? Miért van szükséged vitaminokra? Egyáltalán mi a vitamin? Összeállításunk első cikkéből megtudhatod. A vitaminok kis molekulatömegű, szerves vegyületek, amik a...
A Nyugat-Európából szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt torlódás alakult ki szombaton délelőtt a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, a rendőrök a forgalmat szakaszosan Tompa felé terelik - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az Európai Bankhatóság (EBA) legújabb stressztesztje alapján az európai nagybankok zöme talpon maradna egy esetleges újabb pénzügyi-gazdasági válság esetén, de továbbra is vannak gyenge láncszemek a rendszerben. Hogy áll az OTP?
Jelentős torlódás alakult ki az M7-es autópályán a Balaton felé, mert két baleset is történt szombat reggel a pálya 38-as, illetve 18-as kilométerénél.
Jelentős torlódás alakult ki az M7-es autópályán a Balaton felé, mert két baleset is történt szombat reggel a pálya 38-as, illetve 18-as kilométerénél.Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a Váli-völgynél történt baleset miatt egy sáv járható, emiatt mintegy tíz kilométeres torlódás alakult ki.Az Útinform tájékoztatása szerint a 18-as kilométernél, az érdi…
A háziorvosok augusztus 3-ig megkapják az erre az évre ígért, átlagosan havi 130 ezer forintos többlettámogatást januárig visszamenőleg, ami egy összegben egymillió-negyvenezer forintot jelent -...