Balatonboglárnál eltűnt egy férfi a Balatonban, akinek a keresését sötétedéskor felfüggesztették, de szombaton pirkadattól tovább folytatják - közölte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtóreferense péntek este az MTI-vel
A nyaralás időszaka a betörések szempontjából különösen veszélyes, a MABISZ adatai szerint tavaly több mint 47 ezer lakásbetörés történt. Különösen veszélyeztetett térségnek számít ebből a szempontból a közép-magyarországi régió, ahol tavaly közel 10 ezer betörést regisztráltak, ebből 6200-at Budapesten. Egy nem megfelelő zárral ellátott ajtót mindössze 15 másodperc alatt ki tudnak nyitni a…
A Gemius megvizsgálta, melyek a legnépszerűbb weboldalak a 15-24 évesek körében Magyarországon, Lengyelországban, Törökországban, Romániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában. Az említett országokban élő fiataloknak sok mindenben társa az internet – információt gyűjtenek, híreket olvasnak, barátaikkal kommunikálnak, médiát fogyasztanak és mindamellett vásárolnak is. Vessünk egy pillantást arra,…
Rio de Janiero - Csütörtök reggel indult el az első magyar sportolói küldöttséggel az olimpiára hazánk úszónője, Hosszú Katinka (27), aki pénteken már túl van az első edzésén is.
Rio de Janeiro — Komoly a terrorveszély a jövő pénteken kezdődő nyári olimpián! Ennek újabb bizonyítéka látott napvilágot azután, hogy a múlt héten 12 embert elfogtak Brazíliában, mert támadásokra készültek az ötkarikás játékok ideje alatt. A legutóbbi hírek szerint egy libanoni férfit vettek őrizetbe, akit azzal gyanúsítanak, hogy terroristákkal áll kapcsolatban.
Átalakul a postaügy és a nemzeti pénzügyi szolgáltatások területén a kormányzati munkamegosztás: július 30-tól a nemzeti fejlesztési miniszter felelős a kormányzati tevékenység összehangolásáért a...
Kevés vállalkozó panaszkodik arra, hogy túl sok megrendelése van. Pedig, főleg az ajánlásos marketingnek köszönhetően, van bőven példa erre is. A tudatos üzleti kapcsolatépítés egyik pozitív kockázata, lehet-e tartani az iramot, ki lehet-e szolgálni minden új megrendelést, amikor valakire úgymond rászakad a bolt.
Mínuszban nyitotta a mai kereskedést a Dow és az S&P is, utóbbinak azonban sikerült már elmozdulnia pozitív irányba a kereskedés kezdetéhez viszonyítva. A Nasdaq egy átmeneti visszaesés után ismét...
Az esélyeknek megfelelően Sipos János magabiztosan nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutást a székesfehérvári atlétikai országos bajnokság első napján, melyen az igazi szenzációt az jelentette, hogy a második helyen a mindössze tizennégy éves Illovszky Dominik ért célba a klasszikus sprinttáv fináléjában.
Befolyással való üzérkedés gyanújával őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) pénteken Bogdan Olteanu volt házelnököt, aki jelenleg kormányzóhelyettesi tisztséget tölt be a román nemzeti bankban (BNR).
Drámai fotókat tett közé az MT egy kabuli pokolgépes merénylet helyszínéről. A támadásban sajtóértesülések szerint az afgán emberi erőforrások minisztériumának egyik vezetője és még egy ember életét vesztette.
Átalakul a postaügy és a nemzeti pénzügyi szolgáltatások területén a kormányzati munkamegosztás: július 30-tól a nemzeti fejlesztési miniszter felelős a kormányzati tevékenység összehangolásáért a vagyonpolitikában, ideértve a postaügyet és a Magyar Fejlesztési Bankot is - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetését követően máris megugrott az érdeklődés a fővárosi kiadó lakások iránt: az Otthontérkép adatai szerint 22 százalékkal nőtt az ezt célzó keresések száma az elmúlt néhány napban. Az ingatlankeresési portál legfrissebb elemzéséből az derül ki, hogy a szobabérlet lehet a leghatékonyabb választás a diákok számára, a legjobban pedig azok járhatnak, akik egy…
A Barca összeállítást közölt lassított felvételekből arról, hogyan készül az új szezonra Leo Messi a csapat angliai edzőtáborában, az FA burtoni bázisán. Fantasztikusan könnyed gólok, átadások, testcselek, bokamozdulatok! Valódi csemege ez a videó az ínyenceknek és a Barca-szurkolóknak.
Az idős nő a települést keresztező vasúti sín mentén gyalogolt Csanádpalota irányába, mikor a Makó felől érkező vonatszerelvény elsodorta. Az asszonyt kórházba szállították, de belehalt sérüléseibe. (MTI)
A piakérdésekben hiteles forrásnak nevezhető Lucky Peach összeállítása szerint a Benfiddich a japán főváros egyik titkos alkoholszentélye, ahol a Campari-grapefruitot is Campari nélkül készítik, és elképesztő viszkiévjáratokat dugdosnak a pult alatt. És akkor a Benfiddich Facebookján megjelent az ismerős ágyúgolyó...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun megyei pénzügyőrei több mint 17 kilogramm marihuánát találtak egy Tompán belépő személygépjármű hátsó ülései alá rejtve.
Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, hat hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, ezek összértéke 31,9 milliárd forint - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Nagytarcsán.