Leült a fradi.hu kamerái elé Thomas Doll. A Ferencváros vezetőedzője videóüzenetben kért bocsánatot a szurkolóktól a Partizani elleni BL-buktáért, és kérte őket, hogy buzdítsák tovább a csapatot a Diósgyőr ellen is.
Uemacu Szatosi korábban levelet írt a japán parlamentnek, amiben a tömeges eutanázia mellett érvelt. Kényszergyógykezelték, de orvosa végül azzal engedte el, hogy már nem veszélyes másokra.
Vizsgálatot indított a GYSEV, miután szerda reggel a Szombathelyről Budapestre tartó Alpokalja Intercity Répcelak helyett Sárvárra futott be, a rossz irányba közlekedő vonat utasai pedig emiatt 70 perces késéssel jutottak el úti céljukhoz.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az ALCUFER Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Alcufer), a FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt. (Fe-Group) és a JÁSZ-PLASZTIK Kft. (Jász-Plasztik) versenykorlátozó célú egyeztetéseket folytatott az árakról (a felvásárlási árak rögzítéséről), a földrajzi területekről (az érintett piac felosztásáról) és a stratégiai…
Jó hangulatban indult a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, amit a japán gazdaságélénkítő csomag mellett az európai autóipari vállalatok jó teljesítménye is támogat. A mai nap folyamán több...
A héten jelent a Richter, az elemzői várakozások szerint a főbb profit sorokon jelentős csökkenésről számolhat majd be a vállalat. A rubel most is fejfájást okozott, 20 százalékot gyengült. ...
Hétfői erősödését teljesen elvesztette kedden a forint az euróval szemben, ami elsősorban technikai elemzési okkal függ össze: 312 körül beleütközött egy erős támaszba az árfolyam, így lepattant róla...
Napok óta éhségsztrájkolnak a menekültek a magyar-szerb határon. Mindenképpen Magyarországra akarnak jutni. Fotósaink Horgoson járva nézték meg, milyen körülmények uralkodnak a menekültek táboraiban, galériánkban ezt mutatjuk meg.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azon dolgozik, hogy a fővárosi 3-as metró felújításának finanszírozására a lehetőségeken belül minél több uniós forrást el lehessen hozni - mondta Szalóki Flórián, az NFM helyettes államtitkára, az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) irányító hatóságának vezetője szerdán, háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Holnap hajnalban a Richter teszi közzé számait, ezzel elkezdődik a hazai gyorsjelentési szezon, az alábbiakban összefoglaltuk mire érdemes figyelni. Holnap hajnalban a Richter gyorsjelentésével...
A Ford tegnapi sajtóanyagjában olvastuk, hogy a márka közepes méretű szabadidőautójának, a Kugának a kínálata egy új ST-Line nevű sportcsomaggal gazdagodott. A közlemény szerint az új sportcsomaggal felszerelt Kuga augusztustól lesz rendelhető, és még idén átvehetők lesznek az első példányok, de az ST-Line csomag árát egyelőre nem ismerjük.
A MOL ma délelőtt bejelentette, hogy pénteken újabb árcsökkenésre számíthatnak az autósok a hazai benzinkutakon: július 29-től a benzin literje 2, a gázolajé pedig bruttó 3 forinttal lesz olcsóbb. Ez azt jelenti, hogy péntektől a benzin magyarországi kiskereskedelmi literára átlagosan bruttó 326 forint körül, míg a gázolajé 329 forint körül fog alakulni.
A Ford első magyarországi EcoSport SUV-ja július elején kapta meg rendszámát és már útnak is indult a Balaton partjára. Ez az új, kanári sárga EcoSport lesz ugyanis a szolgálati autója a következő két hónapban annak a 24 éves egyetemistának, aki elnyerte az év álomállását.
Fél tonna jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott húst foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai a fővárosi Hold utcai piac egyik húsboltjában.
Neymar, a brazil labdarúgó-válogatott és a spanyol FC Barcelona sztárfutballistája sajnálatát fejezte ki, hogy nem készült még el teljesen a Rio de Janeiró-i olimpiai falu, szerinte jogosan háborodnak fel egyes országok küldöttségei.
A brazil labdarúgó-válogatott első számú kapusának, Fernando Prassnak annyira fáj a könyöke, hogy kedden már nem is edzett, és lehetséges, ki kell hagynia csapata utolsó felkészülési mérkőzését.
Magyarország - Tegnap este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárait, a budapesti Infoparkban pedig külön eseményt szerveztek erre az alkalomra, Pont Ott Parti címen.
Jogállamisági ajánlással fordult szerdán az Európai Bizottság Lengyelországhoz, mert rendszerszintű fenyegetést lát abban, hogy az ország alkotmánybírósága nem képes rendeltetésszerűen működni és...
Szerdai német lapértesülések szerint az ansbachi robbantás szíriai elkövetője közveszélyes öngyilkosjelölt lehetett és egy rejtélyes segítő révén, gyanús körülmények között érkezett 2014-ben Németországba.
Nem újkeletű ötlet a tengervízben, a vízszint alatt adott mélységben haladó autópálya, azonban a megvalósításig még senki sem jutott el. Norvégia azonban bizalmat szavazott az ötletnek, amiben a fjordokkal tagolt vidéknek is természetesen nagy szerepe van – az északiak 25 milliárd dollárt különítettek el a vízben lebegő, csőszerű autóutak projektjére.
A májusi 2,8%-os visszaesést követően júniusban havi bázison 4%-kal csökkent az Egyesült Államokban a tartóscikk-megrendelések értéke. Az adat negatív meglepetést okozott, az elemzők többsége ugyanis...
30 dkg sertésmáj 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 db chili 1 dl vörösbor só őrölt fekete bors őrölt csípős pirospaprika majoranna 2 ek sertészsír 1 db nagy édesburgonya 1 db kicsi lila káposzta köménymag cukor ecet
Nottingham - Ha természetes szülésről van szó, akkor senkinek nem a császármetszés jut eszébe, pedig egy forradalmi eljárással azt is lehet természetesen csinálni.