Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azokat a feljelentéseket, amelyeket az éjszakai életben jelentős befolyással bíró Portik Tamás kijelentései nyomán születtek - értesült a Magyar Idők kedden.
Elhamarkodott és a jövőre nézve kockázatos volt a kormányfő tusványosi kijelentése Donald Trumpról – így összegezhető a hazai ellenzéki pártok véleménye Orbán Viktor megnyilatkozásáról. A legmasszívabb érvek arról szólnak, hogy semmiképp’ sem támogatható egy olyan elnökjelölt, aki megkérdőjelezte a NATO ötödik cikkelyét és kijelentette: aki nem fizet eleget, az ne számítson védelemre.
Házkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében.
Bill Clinton szerint felesége, Hillary az, aki igazi változást hoz, és a demokraták a lehető legjobb jelöltet választották meg - jelentette ki kedden a volt amerikai elnök Philadelphiában az amerikai Demokrata Párt országos elnökjelölt-állító konvencióján. Bill Clinton, az Egyesült Államok 42. elnöke hol romantikus hangot ütött meg, hol szenvedélyesen beszélt feleségéről, hosszasan és részletesen…
Shinzo Abe ma reggel újabb gazdaságélénkítési csomag tervéről számolt be. A japán miniszterelnök szerint az élénkítő csomag mérete meghaladja a 28 ezermilliárd jent (264 milliárd dollárt). A pontos...
A korábban vártnál is nagyobb fordulatszámon pöröghet majd a Tesla új gyára, a Model 3 évi 20 milliárd dollár körüli forgalmat hozhat - közölte a cég vezetője, Elon Musk egy tegnapi sajtókonferencián...
Kedd este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A 111 ezer jelentkező 67 százalékának sikerült bejutnia valamelyik egyetem, főiskola szeptemberben induló képzésére. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb hallgatót idén is az ELTE vette fel, itt a legmagasabb ponthatár egyébként 480 pont volt a biológia-fizika szakon. Akadt olyan főiskola, ahol a maximális pontszámmal…
Csak hab volt a tortán a Deutsche Bank számára a Brexitről szóló népszavazás a második negyedévben. A legnagyobb német bank nyeresége szinte nullára olvadt "saját jogon" is, többek között a bank...
Mila Kunis elárult egy óriási titkot! Vajon, milyen Ashton Kutcher pénisze? A színésznő a The Late Late Show-ba ment el Christina Applegate-el, ahol James Corden faggatta őket, egy játék keretein belül.
Hihetetlen videót készítettek azok a munkások, akiket 3 medve támadott meg. Az emberek annyira megijedtek, hogy felmásztak az egyik teherautó tetejére és onnan figyelték az eseményeket.
Hozta a "kötelezőt" az Apple a második negyedévben. Az iPhone-eladások nem alakultak olyan rosszul, mint amire sokan számítottak, így a társaság kissé felül tudta teljesíteni az elemzői konszenzust....
Házkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében.
London - A brit Channel 5 televízió bocsánatot kért, amiért a Sam, a tűzoltó című animációs gyerekprogram egyik részében a Korán egyik oldala egy cipő alá került.
Minden lehetséges - ismerte el helyi idő szerint kedden Barack Obama amerikai elnök, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy valójában Moszkva áll amögött, hogy a Wikileaks a múlt héten kiszivárogtatott csaknem húszezer e-mailt, amelyek rossz fényt vetnek a Demokrata Pártra.
Csak hab volt a tortán a Deutsche Bank számára a Brexitről szóló népszavazás a második negyedévben. A legnagyobb német bank nyeresége szinte nullára olvadt "saját jogon" is, többek között a bank...
Az iszlamista fenyegetés még sosem volt ennyire súlyos Franciaország és az Európai Unió számára, mint most - jelentette ki Francois Hollande francia elnök kedden, miután két, az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődő merénylő megtámadott Normandiában egy katolikus templomot, majd megöltek egy idős papot.
Házkutatást tartott szerdán a japán rendőrség annak a 26 éves késes ámokfutónak az otthonában, aki előző nap tizenkilenc embert megölt, több tucatnyi megsebesített egy fogyatékkal élőknek létesített intézményben a főváros, Tokió közelében.
Hétfői erősödését teljesen elvesztette kedden a forint az euróval szemben, ami elsősorban technikai elemzési okkal függ össze: 312 körül beleütközött egy erős támaszba az árfolyam, így lepattant róla...
Csúcsfoci szerdán: folytatódnak a Bajnokok Ligája selejtezői, átadják a Copa Libertadorest, illetve lesz Real Madrid-PSG és Bayern-Milan is. Emellett bringa, sznúker, tenisz!
A magyar válogatott csapatkapitányát most az Olympiakosszal hozták hírbe. Menedzsere szerint a játékos az Európa-bajnokság után nagyobb érdeklődésre számított.
Ami napokkal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, mára valósággá vált: Gonzalo Higuaín a Napoli csapatából az olasz első osztálybeli rivális, Juventusba igazolt. Mégpedig nem is akármilyen összegért.
Sokat jelent a hungaroringi dobogó Daniel Ricciardo számára, állítja a csapatfőnök, Christian Horner. A szakember szerint végre visszatérhet versenyzője önbizalma. Tovább »
Hatalmas lángcsóvát láthattak szerdán reggel a Dunakeszi környékén közlekedők. A több mint tíz méter magasra csapó, fáklyaszerú lángoszlopot kilométerekről is jól lehetett látni.