70 fokos hőség, olvadó cipőtalpak, több mint 210 kilométer az USA legmélyebb pontjáról az egyik legmagasabb hegyére - akárki nem indulhat a Badwater ultramaraton. A távot legutóbb egyetlen magyarként egy kecskeméti ultramaratonista is teljesítette, Vajda Zoltánnak ekkorát még soha nem kellett futnia.
Egy ember életét vesztette, egy súlyosan, kettő könnyebben sérült, amikor szombat délután két személyautó frontálisan összeütközött a 405-ös úton, Újhartyán közelében - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A riói Magyar Olimpiai Csapat első tagjai szombaton utaztak el Brazíliába, ahol vasárnap nyitotta meg kapuit az olimpiai falu. A legnépesebb küldöttség egy hét múlva kel útra.
Idén is kiválasztották az Anna-bál három legszebb hölgyét, a címért 250-en versenyeztek. A bál szépe egy 17 éves szegedi lány, Kriveczky Villő lett. Az első udvarhölgy egy a szigetvári, a második pedig egy balatonfüredi lány. Hallgassa meg, hogyan fogadták a sikert.
Vasárnap már harmadik napja folytatódott a kutatás a Bengáli-öböl felett egy viharban eltűnt indiai katonai repülőgép után - közölték katonai források.
A héten a mediterrán piacon drágult a benzin, a gázolaj ára viszont csökkent. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt viszont gyengült a dollárhoz képest. Mit jelent ez a magyar autósokra nézve? Merre fognak tartani az üzemanyagárak? Megint jól fogunk járni vagy árat emel a Mol? Itt a GKI szokásos jövő heti üzemanyagár-becslése.
Az Erste Bank Hungary 2020-ra a három vezető bank egyike akar lenni a hazai vállalatfinanszírozási piacon - mondta Szabados Richárd, az Erste Bank Hungary vállalati üzletágvezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Halo bevezetése mellett dönt, Lewis Hamiltonnak sem lesz ellenvetése, még ha nem is tetszik neki a fejvédő megoldás. Tovább »
Már csak néhány kilométerre vannak a magyar-szerb határtól azok a migránsok, akik gyalog indultak el Belgrádból, mintegy 130-an. Az M1 tudósítói délelőtt azt jelentették, hogy hajnalban érkeztek Szabadkára, ezután Palicson látták őket, vagyis mintegy 10 kilométerre vannak a magyar határtól.
Az év egyik kiemelkedő bokszcsatáján, címegyesítő meccsen diadalmaskodott az amerikai Terence Crawford az ukrán Viktor Posztol ellen a las vegasi MGM Grandben rendezett szombat esti gála főmeccsén, kisváltósúlyban. A győztes promótere, Bob Arum a szorítóban azt mondta, nem kizárt, hogy pár év múlva Crawford lesz a sportág új szupersztárja.
Komoly bajban vannak a hedge fundok: folyamatosak a befektetési guruk körüli botrányok az Egyesült Államokban és még a piac ikonjai is gyengén teljesítettek az elmúlt években. Az ügyfelek egyre...
Védelmet kér a BKV-sofőrök számára az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), vezetőfülkéket és kamerarendszert tartanak szükségesnek a járművezetők elleni támadások megakadályozása érdekében.
Többszörösen jogsértő lenne halálbüntetéseket kiszabni Törökországban a puccskísérletben részt vevőkre - közölte Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Idén is egyedi támogatásban részesülhetnek az önkormányzatok, ha autómentes napot szerveznek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 65 millió forintos vissza nem térítendő támogatással segíti a...
Ohio állam Hamilton városában, egy bárban tört ki a csetepaté, egy szemtanú szerint legkevesebb 15 lövés dördült el, eddig egy áldozatról tudni - adta hírül az M1.
Rijad Mahrez megmutatta, miért érdemes 50 millió eurónak megfelelő összeget kifizetnie érte az Arsenalnak: biciklicsel után csavart a kapu túlsó oldalába szombat este, vezetéshez juttatva ezzel a Leicestert a Celtic otthonában. A skótok Eoghan O'Connell révén egyenlítettek, így végül büntetőpárbajban nyert az angol bajnok a felkészülési találkozón.
Vonattal ütközött egy traktor vasárnap reggel a Csongrád megyei Fábiánsebestyénnél, a mezőgazdasági jármű vezetője meghalt - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.
Az elmúlt hetek, hónapok eseményei világosan mutatják, hogy az európai életforma védelemre szorul - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi sajtótájékoztatóján, Dunakeszin.
Az MSZP arra szólította fel a kormányt, hogy biztosítson európai életfeltételeket a magyar családoknak ahelyett, hogy Magyarország Európai Unióból kivezetését készíti elő.