Los Angeles - Házasságra készül Zachary Quinto? A Star Trek sztárja két éve van együtt kedvesével, Miles McMillennel, akivel saját bevallása szerint hosszútávra kötelezték el magukat.
Átadták a megújult Mádi Rabbiházat csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nagyközségben. Az épület a Csodarabbik útja elnevezésű észak-magyarországi zsidó zarándokút kezdő és befejező állomása.
Két hét után most érkezett el a lélegzetvétel ideje a tengerentúli tőzsdéken. A csütörtöki kereskedésben mindhárom vezető részvényindex a negatív tartományban jár.Híznak a mínuszok 2016.07.21...
A francia nemzeti ünnepen Nizzában lecsapó terrorista hónapokon át tervezte a terrortámadást, és legalább öt tettestársa volt - közölte csütörtökön Francois Molins párizsi ügyész.
A visszahonosított magyarok népszavazáson való részvételéről, a nemzeti kisebbségek jogi helyzetéről és gazdasági fejlesztési lehetőségekről volt szó többek között a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki pódiumbeszélgetésein.
Ellopta a showt Donald Trump elől Ted Cruz. Trump legtovább kitartó riválisát korábban is konok emberként jellemezték, és ezt a republikánus konvenció harmadik napján is igazolta: óriási felháborodást keltett azzal, hogy nem biztosította támogatásáról a párt elnökjelöltjét. A küldöttek kifütyülték a texasi szenátor beszédét. Az ohiói Clevelandből Bombera Krisztina tudósít.
A francia nemzeti ünnepen Nizzában lecsapó terrorista hónapokon át tervezte a terrortámadást, és legalább öt tettestársa volt - közölte csütörtökön Francois Molins párizsi ügyész.
Orbán Viktor és Lázár János is a felcsúti kisvasút bővítésén dolgozik, nyilatkozta a miniszteri biztos a Magyar Narancsnak. Tessely Zoltán - ő felel Felcsút és térsége fejlesztéséért - egy hónapja nyújtott be javaslatot arról, hogy hosszabbítsák meg a kisvasutat Bicskéig. A tervezett nyomvonalon egyébként magánházak is vannak. Az egyik tulajdonos azt mondta, fölösleges egy kisvasút a kertjében.
Paks – Ugyan formailag még papíron házas a Paks labdarúgója, Laczkó Zsolt (29) a párjával Tóth Laurával, azonban a hölgy már más karjaiban találta meg a boldogságát.
Bár még el sem adta Paul Pogbát a Juventus, de a Zebrák már is kinézték a francia középpályás örökösét. A Newcastle fedezetéről, Moussa Sissokóról van szó.
Santa Monica — David Beckham (41) mindig is a legsármosabb és legszexibb férfisztárok közé tartozott, ám ő a mai napig nem elégedett a külsejével, és minden szabadidejét az edzőteremben tölti.
Enyhén rossz, de legalábbis bizonytalan volt a hangulat Európában, ez EKB nem csinált semmit, igaz, nem is várták tőle. A hazai tőzsde szépen tudott emelkedni, az USA-ban viszont kis visszaesés van kialakulóban. Majdnem egy forinttal olcsóbb lett az euró.
Az Ausztriában élő török származású embereknek lojálisnak kell lenniük Ausztriához - mondta csütörtökön Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, miután berendelte Törökország bécsi nagykövetét.
Eljárás indult fiatal menedékkérők ellen lányok molesztálásának gyanúja miatt a németországi Mönchengladbachban - közölte csütörtökön a helyi rendőrkapitányság.
Líbia szuverenitásának megsértésével vádolta meg a tripoli nemzeti egységkormány Franciaországot, miután Párizs bejelentette, hogy három katonája vesztette életét "veszélyes felderítő műveletek" közben az észak-afrikai országban.
Bár a magyaroknak sincs okuk a panaszra, egyik másik csinos meteorológus lenyűgöz minket, de azért nem árt kicsit körülnézni a nagyvilágban, hol, kik mondják el, milyen időjárásra kell számítani. A képeket elnézve, más országokban az embereknek olykor talán lövése sincs arról, milyen idő lesz másnap, mert amit lát, az elvonja a figyelmét.
A részadatok alapján a gazdasági növekedés a második negyedévben lényegesen jobb lesz, mint az első negyedéves - nyilatkozta az origo-nak Varga Mihály a bálványosi szabadegyetemen. A miniszter a...
Budapest - Gyönyörű, bogárszemű kis "vámpírpalánta" Majka és Dundika kisebbik gyermeke, a zenész Facebook oldalára feltöltött fotó alapján a kis Olivér épp édesanyja nyakán gyakorol.
Tavaly a szarajevói Zseljeznicsar, idén a tiranai Partizani. Nem egyszerű kupakudarcok, kiesések, hanem valódi szégyenfoltok a Ferencváros 1899 óta íródó történelmében. Mélypont? Nem hinném, sajnos biztosak lehetünk benne, hogy jövőre is jön egy sehol sem jegyzett bosnyák, albán, liechtensteini, kazah vagy akár gibraltári csapat, amely „beárazza” a magyar aranyérmest, valamint a dobogóst.
Csütörtökön, július 21-én került sor Somló Tamás temetésére, rengetegen rótták le kegyeletüket az elhunyt zenészsztár előtt. A zenészt családja és szerettei kísérték el utolsó utcára a Kozma utcai izraelita temetőben, a hírességek mellett jelen volt Somló százéves édesanyja is, aki könnyekkel búcsúztatta fiát.
Nizza - Hónapok óta készült a merényletre a nizzai merénylő, amiben állítólag bűntársai is volt - ezt az AP hírügynökség írta a nyomozással foglalkozó egyik ügyészre hivatkozva. Az ügyön több százan dolgoznak, számtalan részletre sikerült már fényt deríteni.
A jövő év végén teljes körűen megkezdi működését a nemzeti sportinformációs rendszer - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Bécs — Burgenland tartomány rendőrségi szóvivője szerint Ausztria felkészült egy esetleges újabb menekülthullámra, és a magyar határ mentén egy 30 kilométeres szakaszon a több száz telektulajdonossal szerződést írt alá, hogy szükség esetén kerítést építhessenek a területükön.
Budapest — Nem rajonganak a Blikk olvasói Donald Trump republikánus elnökjelöltért. Ön szerint jó lenne, ha Donald Trump lenne Amerika elnöke? – tettük fel a kérdést.
Kano - Lábak nélkül született Nigériában Rahma Harun, a 19 éves lány gyakorlatilag egy lavórban él. Azt mondja, boldog, bár titokzatos betegség miatt a kezei is csak részben fejlődtek ki, és komoly fájdalmak kínozzák.
1 kg füstölt sertésborda vagy -csülök 25 dkg túró 2 gerezd fokhagyma 3 db tojás 25 dkg trappista 4 ek olívabogyó 1 ek kapor (aprított) só bors A tésztához: fél kg liszt 1 kk só 1 kk bors 1 ek kapor (vágott) 1 csomag élesztőpor 1 kk cukor 2 dl tej 1 maréknyi felezett olívabogyó 1 ek egész kömény A tetejére: 1 tojás 2 gerezd fokhagyma 0,5 dl olaj
Télen és nyáron is nagy gondot okoz az, hogy az autósok nem az évszaknak megfelelő gumikat használnak. A nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu megnézte a magyar autósok kerekeit, a szám még így is veszélyesen magas. Ha még téli gumi van az autódon, sürgősen cseréld le, mielőtt balesetet szenvednél miatta.
Kezét feltartó, fegyvertelen fekete férfit lőtt meg egy rendőr Miamiban, holott az áldozat többször közölte a rendőrökkel, hogy nincs nála fegyver - derül ki egy újonnan közzétett, mobiltelefonos videófelvételből.
A Recep Tayyip Erdogan elnök által szerdán bejelentett, csütörtökön pedig a parlament által is jóváhagyott rendkívüli állapot idején az alkotmány értelmében a rendeleti kormányzás eszközével élhetnek Törökországban, a végrehajtó hatalom jogkörei bővülnek, az elnök vezette kormány rendeletei törvényerejűek.