„Hét évvel ezelőtt a világ elvesztett egy csodálatos művészt és humanitárius aktivistát, aki elkötelezetten próbált segíteni a szükségben levő gyermekeknek a világ minden pontján. Rajongói inkább a tőle kapott sok fantasztikus ajándékra emlékeznének, mint arra, ahogyan ismét sárba tiporja a nevét a bulvársajtó. Michael épp oly ártatlan ezekkel a vádakkal szemben a halálában, mint életében volt” –…
Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton.
Száztizenhat civil halálos áldozatot követeltek az amerikai dróncsapások 2009 óta olyan országokban, amelyekkel az Egyesült Államok nem áll hadban - közölte az amerikai kormány pénteken.
Négy gépjármű összeütközött az M7-es autópálya Siófok felé vezető oldalán, a 66. kilométernél, Székesfehérvár külterületén, és emiatt több kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell ma számítani demonstráció és rendezvény miatt a fővárosban, lezárják például az Andrássy utat, a Teréz körutat és a Bajcsy-Zsilinszky utat. Délután háromtól az Andrássy úton tartják a Budapest Pride felvonulást.
Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton.
A médiában megjelent híresztelésekkel ellentétben nem voltak problémák a továbbfejlesztett Halo-rendszer csütörtöki tesztjén – erősítette meg Dr. Ian Roberts, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es főorvosa. Tovább »
A 3 milliós országé a foci-Eb eddigi legnagyobb csodája: a szerethető kis csapat 3:1-re kiejtette a bajnokesélyes Belgiumot. A szurkolók önkívületben ünnepelnek.
Egy ember meghalt, négyen megsérültek egy gépkocsiban, amely villanyoszlopnak ütközött Pitvaroson szombat reggel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Egy ember meghalt, négyen megsérültek egy gépkocsiban, amely villanyoszlopnak ütközött Pitvaroson szombat reggel - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje külügyminiszterként bizalmas információkat adhatott tovább a vejének, aki üzletemberként igyekezett hasznosítani a görögök európai uniós pénzügyi mentőcsomagjára vonatkozó bennfenntes adatokat. Ez derül ki Hillary Clinton most nyilvánosságra került újabb elektronikus levelezéséből.
Mindig nagy öröm szabadban edzeni, viszont ha túlságosan meleg van, sok probléma adódhat. Mire kell figyelned a kánikulában történő sportolásnál? Az erős fizikai megterhelés következtében...
A Brexittel kampányoló brit párt, a UKIP elnöke bevallottan csak blöffölt azzal, hogy népszavazást követelt az EU-tagságról. Ő sem gondolta komolyan, hogy megszavazzák a kilépést. Hát így sült el a...
Az e-útdíjjal kapcsolatban fedezethiány miatt szabják ki a legtöbb büntetést Magyarországon az áruszállítókra a rendszer három évvel ezelőtti bevezetése óta – derül ki a járműkövető technológiával foglalkozó magyar tulajdonú WebEye Magyarország Kft. legfrissebb elemzéséből.
Liverpoolban folytatja a hollandokkal vb-ezüstérmes, 33 éves kapus, Maarten Stekelenburg, akinek leigazolását pénteken jelentette be az Everton labdarúgóegyesülete.
A biztonsági erők szombaton megrohamozták azt az éttermet a bangladesi fővárosban, Dakkában, ahol előző este fegyveresek túszokat ejtettek, legalább hat támadót megöltek, tizenhárom túszt, közte külföldieket kiszabadítottak - közölte a helyi rendőrség.
Egy zsúfolt amerikai parkban esett egymásnak a pár, nem érdekelte őket, hogy a közelben gyerekek játszanak, sőt mellettük egy babakocsi is látható a róluk készült videón.
A biztonsági erők szombaton megrohamozták azt az éttermet a bangladesi fővárosban, Dakkában, ahol előző este fegyveresek túszokat ejtettek, legalább hat támadót megöltek, tizenhárom túszt, közte külföldieket kiszabadítottak - közölte a helyi rendőrség.
Banglades fővárosában legalább 22 ember meghalt, mikor 8-9 fegyveres túszokat ejtett a dakkai diplomatanegyed egyik kedvelt kajáldájában, majd a rendőrség megrohamozta az épületet, megölve legalább 5 támadót. Most már azt is lehet tudni, hogy az ISIS állhatott a terrortámadás mögött, mert a túszejtés idején egy ISIS-es propagandaoldal rakott ki képeket az étterem belsejéből. (Indepenent)
Andrea Giuliano a 2014-es melegfelvonuláson papi reverendában, kereszttel a nyakában és egy fasszal kidekorált Nagy-Magyarország-táblával heccelt. Azóta rendszeresen kap halálos fenyegetéseket. Eddig bírta. A TASZ videója.
A Budapest-Prága nemzetközi vasúti vonal szolgáltatási színvonalának emelése érdekében együttműködési megállapodásra készül a Cseh Vasutak és a MÁV-START.
Összeütközött két kamion szombat délelőtt tíz óra körül Dunavarsánynál, a Taksony és Bugyi közötti úton, az egyiknek a sofőrje a roncsba szorult - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
1 db sárgadinnye 8 dkg porcukor 1 db citrom 2 db zselatinlap 2 ek desszertbor A citromhabhoz: 3 db zselatinlap 2,5 dl tej 2,5 dl habtejszín 8 dkg porcukor 1 db citrom 1 csipet só