Nem lehet úgy puccsot végrehajtani, hogy az államfő közben szabad kézzel irányíthat. A tévé elfoglalásának pedig semmi értelme, ha egyszer ott az internet... Nem csoda, hogy sokan önpuccs-kísérletre gyanakszanak, szakértők azonban ennek egyelőre rendkívül kis esélyt adnak. Az biztos, hogy Erdogan hatalma ma sokkal erősebb, mint pár nappal ezelőtt volt.
A papírformának megfelelően megvédte WBC nehézsúlyú világbajnoki címét Deontay Wilder (37-0, 36 KO), aki szombat éjszaka honfitársával, Chris Arreolával mérte össze az erejét a birminghami gála főmérkőzésén. Ellenfele négy menettel a vége előtt bedobta a törülközőt, így újabb KO-t könyvelhet el Wilder.
Nizza - A támadás végrehajtása előtt kétszer is felkereste a merénylet helyszínét a Nizzában 84 embert halálra gázoló tunéziai férfi - derült ki vasárnap egy nyomozáshoz közeli forrásból.
Július 15-én este este kezdődött Ankarában a katonai puccs, amit Binali Yildirim török kormányfő jelentett be. Az országban teljes káosz alakult ki, katonai gépek szálltak a városok felett és tankok vonultak az utcákon.
Nem a török elnök állt a puccskísérletet mögött, de rövidtávon mindenképp felhasználja majd az esetet a nagyobb hatalomkoncentrációra. - mondta a Közel-kelet-kutató a Ma reggelben.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a kormány nevében arra kérte a külföldön tartózkodó, illetve odautazó magyar állampolgárokat, hogy minden esetben vegyék figyelembe a hatóságok terrorfenyegetettséggel kapcsolatos figyelmeztetéseit, és indulás előtt regisztráljanak a konzuli szolgálatnál. Rogán Antal elmondta, hogy a kormány szerdán tárgyalja az Európai Bizottság legutóbbi, a menekültek…
Főleg a 30-as éveikben járók tervezik, hogy biztosan vagy nagy valószínűséggel ingatlant vásárolnak a következő három évben, ebben a korosztályban 22 százalék a potenciális vásárlást komolyan fontolgatók aránya - derül ki a K&H biztos jövő indexéből, amely a 30-59 éves korosztály lakásvásárlási terveit vizsgálta.
Persze diplomatákhoz méltó eleganciával. Közben a sajtó arról cikkezik, hogy Görögország, Magyarország és Horvátország a kínai érdekek felé hajlanak az EU-ban.
Kulcsfontosságú szinthez közelít a japán a jen a dollárral szemben, miután a japán miniszterelnök a hétvégi felsőházi választásokon aratott sikert követően bejelentette, hogy még az idén egy...
A fényszórók - mint az autótechnika más szakterületei is - hihetetlen fejlődésen mentek keresztül az utóbbi években, s ma már nem csak pusztán egyszerű fényforrásként, hanem az éjszakai vezetést megkönnyítő társként szolgálnak. A xenon-korszakot imműron a LED-es egységek uralkodása követi, amiben a korábbiakhoz hasonlóan dominálni szeretne az Opel.
A magyar férfi vízilabda-válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a Margitszigeten zajló BENU Kupa olimpiai felkészülési tornát, miután a harmadik, vasárnapi mérkőzésén nagy csatában egy góllal legyőzte riói csoportellenfelét, az ausztrál együttest.
Nagy-Britannia Brexit-ügyi minisztere szerint "nagyvonalú" megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról, de azt nem zárta ki, hogy a jövőben, "egy bizonyos időpont után" az újonnan érkezőkre már nem vonatkoznának ugyanezek a jogok.
Ankara - Eddig hatezer embert vettek őrizetbe a sikertelen puccskísérlettel kapcsolatban, és ez a szám tovább növekedhet - mondta el Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter vasárnap az NTV helyi tévécsatornának.
A támadás végrehajtása előtt kétszer is felkereste a merénylet helyszínét a Nizzában 84 embert halálra gázoló tunéziai férfi egy nyomozati forrás szerint. A történtekkel összefüggésben vasárnap két újabb embert őrizetbe vettek.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter elítélte az új brit külügyminiszter Boris Johnson elleni megnyilvánulásokat. Azt mondta: kifejezetten előnyösnek tartja, hogy nem egy diplomata stílusú ember fogja vezetni a brit külügyet.
A puccskísérletnek nem lesz kihatása az EU és Törökország kapcsolatára, azonban a szombat hajnalban történtek nem jelenthetik azt, hogy Erdogan szabad kezet kaphat az önkényes kormányzásra - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az Österreich című osztrák lap vasárnapi számában megjelent interjúban.
Nagy-Britannia Brexit-ügyi minisztere szerint "nagyvonalú" megállapodás várható London és Brüsszel között a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogainak csorbíthatatlanságáról.
Madeira – Bevált recepten nem változtat Cristiano Ronaldo (31), a Real Madrid futballcsillaga. A friss Európa-bajnok portugál labdarúgó éppúgy CR7 néven futtatja madj a folyamatosan kiépülő szállodabirodalmát, mint a sajátmárkás gatyáit, lábbelijeit és parfümeit.
Kiderült, hogy erőszakos közösülés is történhetett Kölnben a szilveszter éjjel nők ellen tömegesen elkövetett támadások során hétvégi német sajtójelentések szerint.
Csak idő kérdése, mikor lesz Mario Götze újra a Dortmund játékosa - ezt a Bayern München-elnök Karl-Heinz Rummenigge árulta el szombat este a német Sport 1 csatornának.