Akadályba ütközött a magyar "Orbanomics" az első negyedéves visszaeséssel címmel közölt cikket csütörtökön a Financial Times, amelyben Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert is megszólaltatták. A...
Az MNB 14 millió forint bírságot szabott ki a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-re az átfogó vizsgálata nyomán feltárt felügyeleti és fogyasztóvédelmi hiányosságok miatt. A jegybank egyebek közt a biztosító ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési rendszere kapcsán talált szabálytalanságokat.
Pasadena – Szerdán rendezték meg a Kolumbia – Paraguay (2-1) mérkőzést a Copa Americán, amelyen egy nem mindennapi dolog is történt a kezdősípszót megelőzően.
A visszatérítendő pénzügyi eszközök 27%-os aránya valószínűleg Magyarországon a legmagasabb a 2014-2020-as ciklusbeli gazdaságfejlesztési célú Operatív Programokon belül, az első ilyen magyar...
A Hyundai tavaly év végén mutatta be vadonatúj luxusautóját, mellyel egyben egy új prémiummárkát is útnak indítottak a koreaiak. A gyáriaknak nagy terveik vannak a Genesis névre keresztelt újdonságokkal, hiszen a jövőben Európát is szeretnék meghódítani a luxusra kihegyezett modelljeikkel. Úgy tűnik azonban, hogy erre még várnunk kell egy kicsit.
Az első, zikavírussal fertőzött beteget vették nyilvántartásba Szlovéniában - jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa.
Budapest — Fair play díjjal jutalmazta Sárosi Laura (23) tollaslabdázónőt a Magyar Olimpiai Bizottság. Sárosi azzal vívott ki magának ismertséget világszerte, hogy az egyik olimpiai kvalifikációs tornán a váltócipőjét odaadta az ellenfelének.
A hétvégén egy hidegfront éri térségünket, amelynek hatására esőre és lehűlésre kell készülni - közölte csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőtteknek számítanak; a diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, a személyi jövedelemadó mértéke tizenöt százalék, amelyet a munkaadó adóelőlegként von le a bruttó bérből - hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) mezőgazdasági szakértőknek kínál segítséget a gyermekmunka problémájának kezeléséhez - adta hírül a FAO.
Nem jó ma a hangulat a világ tőzsdéin. Az európai indexek már 1-1,5 százalékos mínuszban is álltak. A rossz hangulat átragadt az amerikai tőzsdékre is, amik közel 0,4 százalékot veszítettek...
A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub angol középpályása, Michael Carrick egy évvel, 2017 nyaráig meghosszabbította lejáró szerződését.
Ismét itt a csütörtök délután fél 2, Lázár János az 53. Kormányinfón újra az újságírók elé állt. Itt bejelentette, hogy a kormány új népegészségügyi programot hirdet, valamint a fővárosban 4...
Jól indult a 2016-ös év az Európa keleti felébe érkező ingatlanbefektetések volumenét tekintve, bár a likviditás hiánya, illetve a politikai kockázat továbbra is gátat szabhat a bővülésnek. A...
Aki eddig egészség- vagy nyugdíjpénztári cafeteriát kapott, azok nem örülnek a rendszer átalakításának. Adnak pár ötletet a kormánynak, mit kellene tenni.
Egyelőre inkább az eddigi eredményekre büszkék az uniós politikusok, mindenki a saját érdemeit magasztalja, a francia jegybank elnökének ugyanakkor voltak konkrét javaslatai a jövőre nézve is - ez a...
Párizs – Kénytelen nélkülözni a spanyol labdarúgó-válogatott az egyik leghíresebb szurkolóját, Manolót (becsületes nevén: Manuel Caceres), aki nem utazott el az Európa-bajnokság helyszínére - írja a Bild című német napilap.
Az átmenet évének számító 2014 után 2015-ben új helyzet állt elő a közép- és kelet-európai bankszektorban. A tőkekövetelmények és a banki szabályozás szigorodása, a nagyon alacsony kamatkörnyezet és...
Brighton – Úgy tűnik mostanában divatba jöttek a pucér tüntetések. Nem mondom, egészen hatásos módszer, de mintha az emberek már csak ruhák nélkül tudnának tiltakozni. Mi a baj a táblákkal?
A fővárosi irodapiac túljutott a válságon, a teljes piaci kihasználatlansági ráta 11,3 százalékra csökkent, ami minden eddiginél alacsonyabb - mondták nemzetközi ingatlan-tanácsadók sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.