Tizenhat évet fegyházban kell töltenie annak az encsi férfinak, aki négy éve megölte nagyanyját. A jogerős döntés szerint leghamarabb tíz év múlva szabadulhat.
Esnek az európai tőzsdék, elsősorban a ciklikus szektorokat, az autógyártók, vegyipari cégek és pénzintézetek részvényárfolyamai esnek. Az olajáresés miatt az olajcégek árfolyamai is esnek.Enyhe...
A mostanában kormánykörökben sokat emlegetett magyar származású tőzsdei guru, Soros György ismét többet kereskedik, pontosabban befektetéseit aktívabban kezeli, miután változásokat, esetenként fokozott kockázatokat lát a világgazdaságban. Minden józan alapkezelő ezt tenné, ne keressük ebben a világösszeesküvést.
A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – adta közre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Több ágazat és szaktárca együttműködésével készül a nemzeti tájstratégia, amely a firenzei egyezményben foglalt célok megvalósítását mozdítja elő Magyarországon.
A Magyarország és Ausztria közötti katonai, védelmi együttműködés erősítéséről, fokozásáról tárgyalt csütörtökön Budapesten a két ország honvédelmi minisztere.
A szükséges 75 százalékkal szemben az E.ON részvényeseinek 99.7 százaléka szavazott a fosszilis tüzelésű egységek (Uniper) leválasztása mellett - adta hírül az ERSTE.
A teljes felnőtt népesség csaknem fele (46 százalék) fogja követni a labdarúgó Európa-bajnokságot, közülük 47 százalék bízik abban, hogy a magyar válogatott továbbjut csoportjából - közölte a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményeit csütörtökön az MTI-vel.
Újabb incidens történt csütörtökön Kiskunhalason: egy algériai férfi ellenállt a rendőröknek, amikor azok kihallgatásra akarták előállítani, a 27 éves férfi rátámadt egy fegyveres őrre - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő.
Debrecen - Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte az Ítélőtábla azt az encsi férfit, F. Dánielt, aki 82 késszúrással megölte nagyanyját - írja az MTI.
A Tesla minden nagy gyártót megelőzött az elektromos autók piacán, és bár az amerikai cég négykerekűi sem tökéletesek, az azért érezhető, hogy szúrja prémiummárkák szemét – még ha anyagilag közel sem teljesít olyan jól Elon Musk vállalata. A Mercedes-Benz pedig úgy látszik elérkezettnek látta az időt, hogy harcba szálljon a Tesla crossoverével, a csillagosok autóját pedig tanulmány képében már…
Budapest – Hamarosan kezdetét veszi az idei Európa-bajnokság, ám addig is a csütörtöki napon eldőlt, hogy melyik kommentátor melyik mérkőzést közvetíti.
Olyan helyzetben van a világgazdaság, amit az elmúlt száz évben háború nélkül még nem sikerült megoldani, ez azonban nem azt jelenti, hogy a legrosszabbra kell készülni, hanem azt, hogy új megoldásokban kell gondolkodni – véli Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója.
15 dkg búzaliszt 1/2 ek sütőpor 1/4 csésze natúr szójatej 3 ek őrölt lenmag 2 ek víz 1 ek olívaolaj 2 szál zöldhagyma 1 piros chilipaprika kimagozva 2 ek felaprított petrezselyem 25 dkg csemegekukorica (konzerves) tengeri só feketebors Az öntethez: 25 dkg növényi joghurt 1/2 chilipaprika kimagozva, felaprítva 1/2 lime leve 2 ek felaprított koriander
Tóbiás József a párt népszavazási kampányának lezárulta után foglalkozna csak az elbukott választás után is posztján maradó dunaújvárosi MSZP-elnök ügyével.