Ezt Lázár János jelentette be a Kormányinfón. Eddig úgy volt, hogy a vár átépítése miatt el kell költöznie a könyvtárnak a Palota épületéből, de úgy néz ki, hogy a kormány meggondolta magát. (Inforádió)
Lakásra, otthonra mindenkinek szüksége van, ugyanakkor a lakosság többsége nem engedheti meg magának, hogy csak úgy egy saját ingatlant vegyen, és a bérlés is egyre nehezebb vállalkozás. Mik a kilátások, egyáltalán vannak-e kilátások otthonteremtés ügyében a kevésbé tehetőseknek? Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetőjét kérdeztük.
Az első, Zika-vírussal fertőzött beteget vették nyilvántartásba Szlovéniában - jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa.
A cukiság-kampányt követő kíméletlen személyi leszámolások nyomán látszólag minden olyan akadály elhárult a Vona Gábor vezette Jobbik elől, amely meggátolná, hogy a néppártosodást megcélzó radikálisok a választók szemében kormányképesnek mutatkozzanak.
Az atv.hu folyamatosan frissülő hírfolyamban számol be a labdarúgó Európa-bajnoksághoz kapcsolódó legfontosabb és legérdekesebb eseményekről és a mérkőzések eredményeiről. Kövesse velünk a tornát!
Budapest - Hajdú Péter az utóbbi hónapok során 10 kilót dobott le szénhidrátmentes diétájának köszönhetően. Hogy ennek mi köze Erdélyi Mónikához? Figyeljen!
Minsk – Bekapcsolva felejtette a mikrofonját az orosz elnök, Vlagyimir Putyin amikor a fehérorosz Aleksandr Lukashenkoval tárgyalt, így megtudtuk hány órát tölt a paplan alatt... alvással.
Az új kompakt Fiat nemzedék bombaáron toppant be a piacra, bár a Tipo SW hazai ára egyelőre nem ismert, becslésünk szerint 4 millió forint körül már elvihető lesz a jókora családi puttonyos.
A kerékpározás, a városi közeg és a design kapcsolatát vizsgálja az Iparművészeti Múzeum (IMM) Bringológia című kiállítása; a Közlekedési Múzeummal és a Kultúrgorillával közösen szervezett tárlat június 17-től látogatható.
Csütörtökön nem volt jó a hangulat a világ tőzsdéin. Az európai indexek napközben 1-1,5 százalékos mínuszban is álltak. A rossz hangulat pedig átragadt az amerikai tőzsdékre is, amik közel 0,5...
Lakásra, otthonra mindenkinek szüksége van, ugyanakkor a lakosság többsége nem engedheti meg magának, hogy csak úgy egy saját ingatlant vegyen, és a bérlés is egyre nehezebb vállalkozás. Mik a kilátások, egyáltalán vannak-e kilátások otthonteremtés ügyében a kevésbé tehetőseknek? Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetőjét kérdeztük.
Tourettes — Szikrázó napsütésben és jó hangulatban telt a magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi edzése. Bernd Storck (53) szövetségi kapitány és stábja főként az erőnléti feladatokra helyezte a hangsúlyt.
Az Európai tőzsdék esése kihatott az amerikai részvénypiac nyitására is. A fontosabb részvényindexek fél százalék körüli eséssel indították a kereskedést, ezt azóta sem sikerült ledolgozniuk. A Dow...
Drasztikusan megnőtt a gyerekmunkások száma a polgárháború sújtotta Szíriával szomszédos országokba menekült szíriaiak körében, sőt gyakran a gyerekek számítanak az elsőszámú kenyérkeresőnek - derül...
Európára, Eurázsiára és az Egyesült Államokra is bejegyezték az IntelliStore™ nevű energiatárolási rendszert. A magyar találmány alkalmazása ezzel a világ nagy részén szabadalmi oltalmat élvez. A termék első darabjaiért nyugat-európai és amerikai energetikai cégek kínálják együttműködésüket.
Budapest — Hamvasztása után a Fiumei úti sírkert ravatalozójában búcsúztak a rokonok, a barátok, kollégák és tisztelők a két hete elhunyt Rajhona Ádámtól.
Eladja két telkét a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) - jelentette be a társaság. Az V. kerületben található Sas u. 24. szám alatti ingatlanon 1 milliárd 80 millió forint +...
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a budapesti kerületi bíróság a pesterzsébeti iskolában hétfőn bántalmazott tanítónő támadóit - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Adócsalásban való bűnsegédlet miatt öt év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Sorin Blejnart, a román adóhatóság volt elnökét. A bukaresti ítélőtábla abban találta vétkesnek az adóhivatal egykori...
Lousville — Muhammad Ali (†74) múlt szombaton elhunyt, de a korábbi világ- és olimpiai bajnok ökölvívó legendája örökké él. A Joe Frazier (†67) elleni csaták, a szemtelen beszólások mellett az elnyomás, előítéletek elleni kiállásával is beírta magát a történelembe.