2016. május 9. hétfő

máj. 9
15:46
Kegyetlenség - Labdával megrúgták a gólyát, majd eltörték a lábait és szétverték a fejét Jászapátiban! - fotók (Blikk)
Több ezer kilométert repült, mindig visszatért Jászapátiba a gólya, amelynek tetemét most borzalmas állapotban találták meg a Damjanich iskola udvarán, a focipályán: valakik agyonrúgták egy focilabdával.
máj. 9
15:47
ISIS-nak nevezte muzulmán diákját egy gimnázium (hirado.hu)
A középiskola elírásra hivatkozik, a lány nem hisz nekik.
máj. 9
15:47
Május végéig használhatók fel a SZÉP-kártyákra 2014-ben utalt juttatások (ProfitLine)
A SZÉP-kártyákra 2014-ben feltöltött összegek idén május 31-ig használhatók fel - figyelmeztet a Magyar Fürdőszövetség MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
máj. 9
15:47
Babos Tímea lehet Venus Williams ellenfele (Sport365)
Venus Williams bejutott a második fordulóba a római salakpályás tenisztorna női versenyében.
máj. 9
15:47
1,2 milliárd forintos működési hitelt kapott az állami Eximbanktól a TV2 (444.hu)
A vételhez folyósított 6,72 milliárdos hitel mellé. Az Eximbank részéről Rogán Antal egykori alpolgármestere, Puskás András írta alá a nagylelkű szerződést.
máj. 9
16:00
Lehet, hogy rengeteg pénzed beragadt? Nincs sok időd elkölteni! (Privátbankár)
Május végéig lehet elkölteni a SZÉP-kártyára érkezett 2014-es utalásokat.
máj. 9
16:00
Itt a szárnyas öko-angyal: Bemutatjuk a Tesla Model X-et (Blikk)
A Tesla a Model X bemutatásával ismét megelőzte a konkurenciát, azonban a nagy kérdés, hogy vajon kinek van szüksége egy elektromos crossoverre, aminek felfelé nyíló hátsó oldalajtói vannak?
máj. 9
16:00
Heti top 10 recept - ezeket főztétek a múlt héten! (Mindmegette)
Új sorozatunkban, hétről-hétre, minden hétfőn összegyűjtjük azon recepteket, amelyeket a legtöbben kerestek a mindmegette.hu-n, like-oltatok vagy osztottatok meg a facebookon az elmúlt 7 napban. Aki valamelyiket kihagyta volna, most pótolhatja, mellényúlni nem lehet!
máj. 9
16:00
Az R-Time értékesíti az Origo csatornáit (Kreatív Online)
A szpotok már eddig is náluk voltak.
máj. 9
16:00
Elhunyt focista - Vizsgálják a haláleset körülményeit (Spa Trend Online)
A gyanú szerint a sportoló nem részesült megfelelő elsősegélynyújtásban.
máj. 9
16:02
Mozzarella laktózmentesen is! (Mindmegette)
A mozzarella sokszínűen felhasználható sajt: salátákba, pizzára éppúgy jó választás, mint húsokra olvasztva, vagy zöldségekhez forgatva. Erről a könnyű finomságról mostantól a laktózérzékenyeknek sem kell lemondaniuk, mert már laktózmentes változatban is kapható!
máj. 9
16:02
Nem jár egy szakaszon a ráckevei HÉV (Spa Trend Online)
Dunaharaszti-külső és Szigetcsép között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
máj. 9
16:03
Lemondott Faymann osztrák kancellár (Alternatív Energia)
Reinhold Mitterlehner veszi át a kormányrudat Ausztriában – Kiútkeresés az SPÖ-nél.
máj. 9
16:03
Bevallotta egy ember lefejezését, mégis szabadlábon védekezhet (hirado.hu)
Egy belgiumi bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában - jelentette a Het Laatste Nieuws című helyi napilap hétfőn.
máj. 9
16:03
Nagyot mennek ma a német részvények (Portfolio)
Gyenge kínai makoradatok húzták lefelé a kínai tőzsdéket, a globális tőkepiaci hangulat azonban továbbra is inkább jónak mondható, az európai tőzsdék a DAX vezetésével erősödnek. A magyar tőzsde is...
máj. 9
16:03
Sokba kerülhet a kanadai erdőtűz: Emelkedik a kőolaj ára (ATV)
Emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn az olajkitermelést akadályozó kanadai erdőtűz, valamint az olajipari minisztert is érintő szaúd-arábiai kormányátalakítás következményeként.
máj. 9
16:03
Darts: Lewis vagy Wright? - Premier League helyzetjelentés (Agroinform)
Lesz izgalom a Premier League Darts alapszakaszának utolsó fordulójában is, egy hely ugyanis még kiadó a rájátszásban.
máj. 9
16:05
Figyelmeztetés a SZÉP-kártyásoknak (hirado.hu)
Már csak néhány hétig van értéke a SZÉP-kártyára 2014-ben feltöltött összegeknek.
máj. 9
16:05
Még hónapokig nem lesz infláció Magyarországon? (Portfolio)
A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint március után áprilisban is - éves alapon - 0,2%-kal csökkenhettek a fogyasztói árak Magyarországon. Azok közül, akik áprilisra negatív inflációs adatot...
máj. 9
16:07
Ausztrália magának akarja Cook kapitány hajóját (hirado.hu)
Az Endeavour roncsai jogilag Rhode Island államot illetik.
máj. 9
16:15
Diákmunkát vállalsz? Ennek örülni fogsz! (Privátbankár)
Több pontos is változik az iskolaszövetkezetekről szóló törvény.
máj. 9
16:15
Dárdai kiakadt - Hatalmasat csalódott játékosaiban (Blikk)
Berlin — Dárda Pál (40) arra kérte focistáit a szezonbeli utolsó hazai bajnoki előtt, hogy élvezzék a játékot, és búcsúzzanak szépen a szurkolóktól, ám a Darmstadt ellen 2-1-re alulmaradt a Hertha Berlin, s a gárda magyar edzője nem titkolta csalódottságát.
máj. 9
16:15
Bögrés-mikrós mindenmentes Bounty (Mindmegette)
2 evőkanál zabpehelyliszt (összedarált zabpehely) 2 evőkanál kókuszliszt 3 evőkanál eritrit 1 teáskanál sütőpor 3 evőkanál kókuszolaj 3 evőkanál növényi tej 1 tojás
máj. 9
16:15
Ez a cukiságfaktor legfelső foka: Így futkároznak agárként a lelkes kis ebek! (Blikk)
A Lelkes Csapatot terrieres gazdik hozták létre, akik ki akarták próbálni kutyáikat agárpályán. Mára rengeteg terrier fajta képviselteti magát a csapatban, ahová egyéb fajtákat és keverékeket is várnak.
máj. 9
16:15
Bővülhet a közösségi internet-hozzáférés (Metropol)
Ötmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg kiemelt pályázati felhívás a közösségi internet-hozzáférési pontok fejlesztésére a GINOP keretében.
máj. 9
16:15
Lúggal öntötte le exét - Döntött az orvosról Terézváros (Spa Trend Online)
máj. 9
16:15
Fizetett szabadság is jár majd a diákmunka után (ProfitLine)
Az iskolaszövetkezetekről szóló törvény módosításával megerősödik a diákok védelme, a fiatalok többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni, például a végzett munka arányában fizetett szabadság jár majd nekik - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) hétfőn az MTI-vel.
máj. 9
16:17
Szavazzon! Ön mennyi pénzt áldozna a munkába járásra? (Blikk)
Akár 70 ezer forintba is kerülhet a munkába járás havonta az ingázóknak. Háromféle bérletet is mutogathat az ellenőröknek az, aki messziről utazik a munkahelyére, és több százezren töltenek több órát naponta vonaton, buszon, autóban.
máj. 9
16:17
Diákmunka - Fizetett szabadságot is kapnak a fiatalok (Spa Trend Online)
A tanulók többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni - ígéri a Diákész.
máj. 9
16:17
Az Adidas lehet a befutó a német fociválogatottnál (ProfitLine)
Jelenleg úgy tűnik, hogy egyedül az Adidas tehet ajánlatot a német labdarúgó válogatott szponzorálására.
máj. 9
16:18
Kiss László ügyéről és szocialista blöffről is beszélt Kósa (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP frakcióvezetője törvénysértésre szólította fel a parlamentet a népszavazási javaslatával. Kósa Lajos reagált a DK Kiss László volt úszókapitány szexuális zaklatási ügye kapcsán bejelentett kezdeményezésére is.
máj. 9
16:18
"Senki sem akarta eltussolni a szilveszteri szexuális támadásokat" (ATV)
Senki sem akarta eltussolni a szilveszteri kölni szexuális támadásokat - hangoztatta hétfőn Düsseldorfban Ralf Jäger észak-rajna vesztfáliai belügyminiszter a tartományi törvényhozásban (Landtag) tartott vizsgálóbizottsági meghallgatása előtt.
máj. 9
16:19
Hevesi Kriszta szerint így előzhető meg a nemi erőszak - videó (Blikk)
A neves szexuálpszichológussal a Sugarbird divatbemutatóján találkoztunk. a divat mellett olyan komoly kérdésekről is faggattuk, mint a nemi erőszak témája. Krisztina szerint megfelelő elővigyázatossággal és egészséges bizalmatlansággal megelőzhető a baj.
máj. 9
16:20
Alternatívákat keres bukás esetére az EU (hirado.hu)
Elkezdődött az alternatív megoldások keresése az Európai Unióban arra az esetre, ha a törökországi belpolitikai folyamatok miatt kudarcba fullad a menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodás - írta hétfőn a Bild című német lap.
máj. 9
16:21
A világ legboldogtalanabb anyáknapi ünnepsége - galéria (Blikk)
Az amerikai-mexikói határon is tartottak anyák napját. A már Amerikában élő családtagok a határon felépített fal egyik oldalán, a gyerekek a másikon... vagy épp fordítva. Nézze meg galériánk képeit!
máj. 9
16:23
Ön tudja mi az a swatting? A cikkből kiderül! - Videó (Blikk)
Washington — Ébredt már arra az éjszaka közepén, hogy harminc állig felfegyverzett, maszkos kommandós térdel a mellkasán, és ellentmondást nem tűrő hangon szólítja fel erőszakos cselekménye felfüggesztésére?
máj. 9
16:25
Volt győri játékosokkal tudta csak megverni az ETO-t a CSM a BL-döntőben (Blikk)
Budapest — Az esélytelenek nyugalmával indult neki a női kézilabda-Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének, s a játékosok szerint ennek is köszönheti a román CSM Bucuresti együttese, hogy végül hatalmas csatában, hetesekkel legyőzte a döntőben a favorit, kétszeres győztes Győri ETO csapatát.
máj. 9
16:27
Durva: Autóbuszok ütköztek egy üzemanyag szállítóval - sok a halott (Blikk)
Összeütközött két autóbusz és egy üzemanyagot szállító tartálykocsi az afganisztáni Gázni tartomány Mokor körzetében. Legalább 52 ember életét vesztette, 73 megsérült.
máj. 9
16:33
De ki véd meg a biztonságiaktól? (Blikk)
Noha mindnyájan tudjuk, hogy a különféle rendezvényeken dolgozó biztonságiak nem az állástalan agysebészek közül kerülnek ki, mégis furcsa, hogy e kevéssé megnyerő külsejű, kigyúrt figurákról többségünknek azonnal az agresszió jut az eszébe.
máj. 9
16:33
3 ikonikus desszert, amit meg kell kóstolnod a top 3 európai cukrászdában (Mindmegette)
Több mint száz éve édesítik a helyiek életét ezek a turisztikai látványosságnak számító cukrászdák. Csodáld meg őket, ha Párizsban, Bécsben vagy Budapesten jársz, és kóstold meg a leghíresebb süteményeiket!
máj. 9
16:33
Kartelleztek az MTVA tenderein (Kreatív Online)
Amely közvetítőköcsik bérlésére vonatkozott. Emiatt szabott ki 80 milliós bírságot a GVH.
máj. 9
16:33
A körmendi polgármester nem fél (Spa Trend Online)
Szerinte a felvetés is abszurd, hogy számítania kellene következményekre.
máj. 9
16:35
Galéria: Ők az igazi legyőzhetetlen hősök! Katonák egy új élet kapujában (Blikk)
A Legyőzhetetlen Játékok (Invictus Games) az egyetlen nemzetközi sportesemény sérült, beteg katonák számára. 2014-ben Harry herceg kezdeményezésére jött létre a rendezvény, ami a sport erejének segítségével motiválja a résztvevők gyógyulását.
máj. 9
16:35
Ellenzékben Simicska lapja (Spa Trend Online)
Megújult külsővel, immáron színesben jelent meg hétfőn a Magyar Nemzet.
máj. 9
16:36
Udvariaskodás helyett ajtótörést javasol az államfő (hirado.hu)
A tudomány által négy évtizede megjósolt jövő megérkezett, ezért nincs idő a klímavédelmi problémák megoldásának további halogatásra – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök.
máj. 9
16:36
Ennyit tudsz alkudni lakásvásárláskor (Portfolio)
12 632 lakóingatlan cserélt gazdát áprilisban Magyarországon, ami az elmúlt 4 év legmagasabb, illetve a válságot követő évek második legmagasabb forgalmát jelenti. Az egy évvel ezelőttinél 4%-kal...
máj. 9
16:36
Már csak napok vannak hátra: ha nem készülsz el, jön a büntetés + videó (Pénzcentrum)
20-ig kell feladni az adóbevallásokat....
máj. 9
16:36
Megszólalt az Uber, és ezt kéri a NFM-tól (ATV)
A személyszállítás területén 21. századi szabályozási keretrendszert kell alkotni, amely kifejezetten támogatja az innovációt, a fogyasztót állítja a középpontba, és illeszkedik az okostelefonok korszakához - mondta az Uber magyarországi operatív vezetője hétfőn Budapesten.
máj. 9
16:36
Tipp: Győzelmet érhet a politika az Eurovíziós Dalfesztiválon (Agroinform)
Nagy az odds Ukrajnára, de folyamatosan csökken, és talán nem is véletlenül.
máj. 9
16:37
Ilyen nincs! Saját mellbimbóit műttette le a srác, hogy aztán eladja őket (Blikk)
London - Karim Boumjimar (18) úgy érezte, hogy a piercingek és a tetkók már nem teszik őt elég egyedivé, ezért leműttette a mellbimbóit. A levágott testrészekből műtárgyat készített, amelyet most árverésre készül bocsájtani.

Keresés