Kijevben és több ukrán nagyvárosban az ország keleti és déli részén rendbontások zavarták meg a második világháborús győzelem alakalmából tartott megemlékezéseket hétfőn, a hatóságok több embert őrizetbe vettek.
A SZÉP-kártyákra 2014-ben feltöltött összegek idén május 31-éig használhatók fel – figyelmeztet a Magyar Fürdőszövetség MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
Hamarosan jön a Tankcsapda-film, most újabb részletet kaptunk meg a rajongók legnagyobb örömére. Itt most a színpadra lépés előtti másodperceket láthatjuk.
Játékokat lehet kölcsönözni a kórházban tartózkodás idejére a gyöngyösi Bugát Pál Kórház gyermekgyógyászatán. Az új szolgáltatással együtt egy játszószobát is kialakítottak az intézményben, amit május elején vehettek birtokba a gyerekek.
A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a brit EU-tagság sorsáról tartandó júniusi népszavazás dominóhatást indíthat el az Európai Unióban, Franciaországban és Olaszországban például a lakosság többsége támogatná egy hasonló referendum kiírását - derült ki a Financial Times című gazdasági napilap hétfői cikkéből.
A négy, olimpiai kvótát szerzett magyar kötöttfogású birkózó közül háromnak a helyét "megkérdőjelezhetetlennek" nevezte a riói csapatban Sike András szövetségi kapitány.
A Kiss László-féle csoportos nemi erőszak áldozatának hétvégi interjúja óta a magyar Kiss-kultusz központjában, az úszóedzőről már életében uszodát elnevező Százhalombattán is megváltozott a hangulat. A HVG cikke szerint a helyi Fidesz is kihátrált az erőszaktevő mögül.
Moszkva – Térdig érő feket csizmában és fehér, térd fölötti miniruhában vonultak fel az orosz női katonák. Vlagyimir Putyin orosz elnök hadserege több európai újság figyelmét is felkeletette, többen szexistának tartják,hogy ilyen kihívó egyenruhát kellett viselniük.
Míg Amerikában a Republikánus Párt elnökjelöltje a kampány során a rasszista megjegyzésekkel nem fukarkodó Donald Trump lett, addig London abszolút „multikulti” polgármestert választott Sadiq Khan személyében. Egyúttal lelépett a miniszterelnöki terveket dédelgető, Brexit pártivá vedlett, Trump frizurájú Boris Johnson.
Az eurócsoport szakminisztereinek hétfői ülésén nem várható megállapodás a görög reformintézkedések első felülvizsgálatáról, ugyanakkor május 24-én lezárulhatnak a tárgyalások - közölte Jeroen...
Megkezdődött hétfőn a tavaly feloszlatott verviers-i terrorsejt tagjainak a tárgyalása Belgiumban, a hatóságok úgy vélik, hogy a vádlottak kapcsolatban álltak a párizsi és a brüsszeli merényletek elkövetőivel.
A kínai gazdaság növekedése a második negyedévben várhatóan azonos lesz az első negyedévivel - idézte a Hszinhua állami hírügynökség a kormány hivatalos gazdaságelemző hivatala egyik intézetének a...
A fejlesztési minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatót az Uber, amely a személyszállítás új szabályozását javasolja. Több ezer támogató aláírást adtak át a minisztériumnak.
Ötmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg kiemelt pályázati felhívás a közösségi internet-hozzáférési pontok fejlesztésére a GINOP program keretében.
Míg Amerikában a Republikánus Párt elnökjelöltje a kampány során a rasszista megjegyzésekkel nem fukarkodó Donald Trump lett, addig London abszolút „multikulti” polgármestert választott Sadiq Khan személyében. Egyúttal lelépett a miniszterelnöki terveket dédelgető, Brexit pártivá vedlett, Trump frizurájú Boris Johnson.
Telki — Megkezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságra. A kontinensviadalra 44 esztendő után kijutó gárda a német Bernd Storck (53) szövetségi kapitány irányításával hangol a franciaországi tornára.
Több családtagját megsebesítette egy 18 éves fiatalember. Megszúrt édesanyját kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A gyanúsítottat a rendőrök elfogták.
Továbbra is támogatja Matolcsy György jegybankelnökségét Orbán Viktor. A miniszterelnök ezt hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában közölte, miután az MSZP és az LMP is arról...
Klórgázzal töltött tüzérségi lövedékekkel lőtték az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet harcosai a kurd fegyveres erők, a pesmergák észak-iraki állásait - közölte hétfőn a Press-TV iráni hírcsatorna.
Néhány hónapon belül várhatóan megkülönböztető emblémát helyeznek ki azokra a gyógyszertárakra, amelyek belépnek a veszélyes étrend-kiegészítők kiszűrését célzó önszabályozó rendszerbe - közölte a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Nem kerülhettek be a jobboldaliakat érdeklő hírek a trending szekcióba. Máskor pedig olyan témákat neveztek ki népszerűnek, amelyek egyáltalán nem pörögtek annyira. A Facebookról szóló hírekkel kell a leginkább óvatosan bánni.
Hamburg – Szórakozni ment Albin Ekdal (26), a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hamburg svéd focistája, de hamar rémálom lett a kikapcsolódásból.
Budapest – Ahogyan arrra költségvetési törvényjavaslat alapján már számíthattunk, jövőre kiveszi a kormány a közlekedési hálózatból a Déli pályaudvart.
Hétfő délután több mint 1 százalékos pluszban állt a német részvényindex, az erősödés nem volt véletlen, az olajár emelkedése és a vártnál jobb ipari megrendelés-adat felfelé hajtotta a...
Budapest — Pachmann Péter (45) nemcsak éneklésből, hanem emberségből és kollegialitásból is jelesre vizsgázott a minap. A TV2 műsorvezetője a hatalmas siker közepette sem feledkezett el megemlékezni nemrég elhunyt kollégájáról, Wels Péter Mátyásról (†46).
A Mol Nyrt. szerdán a 95-ös benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét 2 forinttal csökkenti, így az átlagára előbbinek 333-334 forintra, utóbbinak 326-327 forintra mérséklődik. Legutóbb szerdán változtak az árak, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 3, a gázolajé bruttó 4 forinttal emelkedett.
Magyarország — Hazaérkezett Klein Dávid hegymászó, aki elképesztő magyar sikert ért május 1-jén a Himaláján. Klein, aki tegnap landolt idehaza, az expedícióval járó rendkívüli veszélyek ellenére remekül teljesített.
Nyíregyháza — Látott már kis gibbont függeszkedni tanulni? Ha nem, itt a remek alkalom! A nyíregyházi állatpark öthetes kis jószága anyja féltő tekintete előtt tanulja a lógás minden csínját-bínját.
Az európai uniós tagság Törökország stratégiai célja - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn megjelent Európa-napi írásos nyilatkozatában.