Nem kell tartani a zikavírus európai elterjedésétől, állítja a szakértő. Szlávik János infektológus az ATV Start-ban elmondta, a vírus átadása Észak-Amerikában, illetve Európában az átvivő szúnyogok hiányában nem lehetséges, a szexuális úton történő fertőzés pedig előfordulhat ugyan, de nem jellemző.
Még ebben a ciklusban újjáépül a budavári lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső, és a tervek szerint 2018-ig rekonstruálják a palota Szent István-termét is - számolt be az Országgyűlés Kulturális bizottságának pénteki ülésén L. Simon László.
Philip Hammond brit külügyminiszter nevetségesnek nevezte pénteken az ENSZ egy emberi jogi munkacsoportjának Julian Assange ügyében pénteken kiadott állásfoglalását, és kijelentette, hogy a WikiLeaks alapítója valójában az igazságszolgáltatás elől bujkáló szökevény.
Több szempontból is rekordot döntött tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: minden korábbinál több villamos energiát állított elő a cég, és a biztonságot, valamint a blokkok rendelkezésre állását tekintve is 2015 volt az eddigi legjobb év - mondta Hamvas István vezérigazgató Budapesten, a társaság évértékelő sajtótájékoztatóján.
Kulturális déli nyitás stratégiát hirdetett a kormány a Nyugat-Balkán országainak irányába, amelynek megvalósítását Pécs és a város kulturális intézményei fogják végezni - jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón
Fájó szívvel, de mély belső örömmel adom át itt a felületet a Kossuth díj táncdal-tagozatának idei elvárója, Pataky Attila többszörös polihisztor költeményének.
Még ebben a kormányzati ciklusban újjáépül a budavári lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső, és 2018-ig rekonstruálják a palota Szent István-termét.
A folyamatos életbiztosítások területén kétszámjegyű növekedést ért el, a kgfb-kampányt pedig annak egyik nyerteseként zárta Magyarországon a Vienna Insurance Group. Hazánkban jelenleg három...
Több rekordot is döntött tavaly az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.: minden korábbinál több villamos energiát állított elő, és a biztonság, valamint a blokkok rendelkezésre állását tekintve is a tavalyi volt az eddigi legjobb év - mondta el Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója Budapesten, a társaság évértékelő sajtótájékoztatóján.
Nem várt látványosság akadt a csütörtöki magyar-ukrán futsal Eb-csoportmeccsen (3-6), a mieink időkérése alatt. Az operatőr egy csinos táncoslányra lett figyelmes a pályán, akinek néhány pillanat múlva kibuggyant a melle. Egy csapásra felforrósodott a levegő az egyébként is izgalmas találkozón.
Csalódottak a magyar játékosok és hiányérzet maradt bennük, miután a világelső spanyolok után csütörtökön az ukránoktól is kikaptak három góllal a belgrádi futsal Európa-bajnokságon, s így búcsúztak a kontinenstornától.
Több ezer éves történelmű, de hányattatott közelmúltú országról van szó, amely majdnem teljesen megúszta a gyarmatosítást is. Pár évtizede még szinte csak az éhezők jutottak róla eszünkbe, most viszont Afrika leggyorsabban növekvő gazdasága, melyre a kínaiak is szemet vetettek. Íme, a 100 millió lakosú Etiópia.
Fizetésképtelen cégeket vett át egy kecskeméti férfi, majd a társaságok nevében fiktív számlákat állított ki. A nála tartott házkutatáskor egy jól elrejtett nejlonszatyorból 500 darab kiállított számla és bélyegzők kerültek elő. Az ügyben negyvenhét gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók – áll a NAV közleményében.
A kijelölt szolgáltatók látják el az Energetikai Központ Zrt. korábbi fogyasztóit január 26-ától, a szolgáltatóváltásra egy héttel a tervezett időpont előtt került sor, mert a társaság képtelenné vált feladata ellátására - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A 8 hónapos kislányt sikerült megmenteni, de nem tudni, hogy pontosan hogyan került a menő, óceánparti kajáldába. <div class="flex-video widescreen"><iframe src="https://embed.theguardian.com/embed/video/environment/video/2016/feb/05/hungry-sea-lion-spends-night-restaurant-booth-before-being-rescued-video" width="560" height="315" frameborder="0" allowfullscreen></iframe></div>
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-ügyben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt. Ibolya Tibor főügyész a mai...
A mikrokefália egy olyan ritka neurológiai állapot, melyben a csecsemő feje lényegesen kisebb, mint a vele azonos korú és nemű gyerekeké. A születésnél kimutatható kisfejűség általában a méhen belüli abnormális agyfejlődés eredménye, de előfordul, hogy születés után nem növekszik az agy olyan mértékben, ahogy kellene.
Elkészült 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
Kulturális déli nyitás stratégiát hirdetett a kormány a Nyugat-Balkán országainak irányába, amelynek megvalósítását Pécs és a város kulturális intézményei fogják végezni - jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió meghatározó államai közül egyre többen a közösség érdekeit háttérbe szorítva inkább a saját kapcsolataikat építik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond külpolitikai elemző. A szakértő szerint az intézményi válság miatt az uniónak nincs egységes érdekrendszere.
Az orosz védelmi minisztérium követeli a magyar hatóságoktól, hogy kutassák fel és büntessék meg azokat, akik a Fejér megyei Csóron meggyalázták a szovjet katonasírokat - jelentették pénteken orosz hírügynökségek
A MABISZ és a román biztosítási garanciaalap (FGA) megállapodott az Astra Biztosító hazai kgfb-károsultjainak kifizetéséről, amit a MABISZ teljesít. Az egyéb károsultak az FGA honlapján elérhető...
Január végi közleményében számolt be arról a Beva, hogy Buda-Cash és Hungária mintegy 4 ezer ügyfele számára kezdődik meg a kártalanítás összesen több mint 7 milliárd forint értékben. Az alap által...
Kölnben 22 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést a karneváli szezon első napján a németországi nagyváros rendőrségének pénteken közölt adatai szerint.
Egy autó megbízhatóságát sokféle módon lehet tesztelni, mérni, de egy versenypályán, folyamatosan nagy tempóval történő üzemeltetés jelentősen képes lerövidíteni a szükséges időtartamot. Nem véletlen...
A délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adatok előtt óvatos erősödéssel nyitottak az irányadó nyugat-európai részvénypiacok. A tőzsdéken az utóbbi napokban fokozódott a spekuláció, hogy a Fed a...
Csökkent az elhúzódó peres ügyek száma és a bírák leterheltsége 2015-ben - mondta évértékelő sajtótájékoztatóján a Fővárosi Törvényszék elnöke. Fazekas Sándor azt is hangsúlyozta: nincs mélyrepülésben a magyar igazságszolgáltatás.
Ismét megjelentek a migránsok a szerb-magyar határ mentén, feltételezhetően azok keresik az Európába vezető utat, akik Bulgárián keresztül érkeztek Szerbiába - számolt be róla honlapján a szabadkai Pannon RTV pénteken.
Még ebben a kormányzati ciklusban újjáépül a budavári lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl-lépcső, valamint a tervek szerint 2018-ig rekonstruálják a palota Szent István-termét is - számolt be az...