A Los Angeles-i létesítmények 97 százaléka már áll, vagy magánbefektetők által már elkészültek a terveik - derült ki szerdán a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére kandidáló város pályázatának ismertetéséből.
Élesen bírálta az osztrák kormánykoalíció menekültpolitikáját Ausztria vezető politikai bloggere, a Die Presse című konzervatív osztrák napilap korábbi szerkesztője szerdán közzétett bejegyzésében. Andreas Unterberger szerint az osztrák vezetésnek együttesen kellene bocsánatot kérnie Orbán Viktortól.
A Rába Csoport 46 milliárd forintot meghaladó konszolidált árbevétellel zárta a 2015. évet, mely során több üzletfejlesztési sikerről is beszámolhatott. Mindhárom üzletágban javította az eredményességét, melynek köszönhetően - rekord alacsonyra csökkenő hitelállomány mellett- jelentősen növelte a saját tőkéjét, utat nyitva ezzel jelentős fejlesztések megvalósítása előtt.
Majdnem 50 százalékkal több omega-3 zsírsav található az organikus tejben és húsokban, mint hagyományos változataikban - állapította meg egy nemzetközi szakértőkből álló csoport a témában végzett eddigi legnagyobb tanulmány során.
Végrehajtható és biztonságos a fővárosi önkormányzat idei költségvetése - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
A webáruházakban hirdetett és forgalmazott ezüstkolloid tartalmú termékek közegészségügyi kockázatot jelentenek, ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordul - közölte a OGYÉI szerdán közleményben az MTI-vel.
A Nagy-Britanniában élő spanyolok számára rosszabb lenne az ország távozása az Európai Unióból, mint annak a javaslatcsomagnak az elfogadása, amely átértékeli a közösség és szigetország kapcsolatát - ezzel érvelt José Manuel García-Margallo, az ügyvezető spanyol kormány külügyminisztere a spanyol parlament külügyi bizottságának szerdai ülésén, egy nappal a témáról szóló brüsszeli EU-s…
Élete legnehezebb pillanata volt a kedd hajnalban elhunyt kunhegyesi mentőápoló feleségének, amikor el kellett mondania a kisfiának, hogy apa többé nem jön haza. B. Gábort családja mellett bajtársai és egész Kunhegyes gyászolja.
„A sors gyakran kegyetlen és igazságtalan, s a hozzátartozók fájdalmán még sokáig nem enyhíthet semmi sem. Később azonban pontosan drága halottjuk lesz az, aki megnyugvást hoz a lelküknek.”
A bíróság szerint húszmillióval tartozik Bálint Antóniának gyermeke apja. Földesi-Szabó László a Borsnak azonban most azt nyilatkozta: ez közel sincs így.
Családi összefogással fizetné ki az élettársa megveréséért rá kirótt pénzbüntetést a volt fideszes parlamenti képviselő. Balogh József csak a Borsnak nyilatkozott: nem ünnepel, lehet, hogy el sem fogadja az ítéletet.
A szocialisták mindig adósságot és üres kasszát hagynak örökül, de ha jó vezetése van a városnak, tettre kész emberek vezetik, akiknek van koncepciójuk, akkor a dolog visszafordítható, ezért nem reménytelen Salgótarján helyzete sem - mondta a nemzetgazdasági miniszter egy lakossági fórumon szerdán a nógrádi megyeszékhelyen.
Nincs ítélet az emberöléssel vádolt J. János ügyében, újabb orvos szakértőt hallgat meg a bíróság, hogy kiderüljön: pontosan hogyan halt meg az orális aktus közben a férfi élettársa.
Megduplázódott 2015-ben a megújuló energiát előállító cégek felvásárlásának összértéke, globálisan 55,3 milliárd dolláros rekordértéket ért el a PwC pénzügyi és tranzakciós tanácsadó felmérése szerint.
Ismét kézműves bronzöntvényből készülnek az Oscar-szobrok: az amerikai filmakadémia egy New York állambeli képzőművészeti öntödét bízott meg a munkával, a bronzból megformált szobrok továbbra is 24 karátos aranybevonatot kapnak.
A Magyar Tudományos Akadémia nem kíván foglalkozni a Közgazdaságtudományi Bizottság állásfoglalásával, amelyben a Jegybank közgazdasági képzését bírálták. Emellett Lovász László, az akadémia elnöke, aki a jövőre lejáró mandátumának meghosszabbítására készül, nem fogja a közgyűlés elé terjeszteni, hogy visszaállítsák Hóman Bálint akadémiai tagságát. További részletek a videóban.
Öt kelet-közép-európai ország közül - Szlovákiát követően - Magyarország integrálódott a leginkább a globális értékláncba. A világgazdaság vérkeringésébe való egyre szorosabb beépüléssel párhuzamosan...
Szakértők nem várnak kamatváltoztatást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa február 23-i ülésén, és úgy vélik, hogy a kamat a jövő év végéig marad a jelenlegi szinten - közölte a Reuters elemzők körében végzett felmérése alapján szerdán.
Petruska András A Dal 2016 Felfedezettje díjat már megnyerte, az első középdöntőben elért eddigi legmagasabb pontszám pedig még merészebb célokra sarkallhatja. A hamarosan 30. évét betöltő énekes-dalszerző az MTI-nek elmondta: a verseny egyfajta próba, teszt számára.
A krónikus fáradtságot gyakran mi okozzuk az életmódunkkal, de van, amikor ez az állapot betegséget jelez. Ha az alábbi tanácsokat megfogadva, három hónap után sem érezzük magunkat frissebbnek, akkor érdemes utánajárni, mi okozza a tartós energiahiányt a szervezetben.
Hiába küzdött, nem volt menekvés: egy egész éjszakán át szenvedett kocsija alá szorulva Zs. Róbert (†28), aki autójával lesodródott az útról Győr közelében.
Budapest — Eddig csendben tűrték, most már a betegeknek is kezd elegük lenni a koszos WC-kből, a feszült orvosokból, és hogy potyára várakoznak órákat, mert végül elküldik őket. Betegekkel beszélgettünk, a hallottakba pedig mi is belebetegedtünk.
Elöntötte Európát és Amerikát is a hamis méz, új országok kerültek a mézhatalmak élmezőnyébe, és folyamatosan csökkennek a mézárak, ami a magyar termelőknek is fájdalmas - hívta fel a figyelmet a Takarékbank Agrár Központjának vezető elemzője. Fórián Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: egyelőre még nincs elfogadott módszer az úgynevezett a hamis méz kiszűrésére.
Tel-Aviv — Gesztesi Károly (53) tele tervekkel érkezett haza Izraelből. Nem csak színházakkal tárgyalt, örömzenélt Máté fiával egy pályaudvari zongorán, ahol idegenek aprópénzt dobáltak nekik.