Szépen tartja magát a forint, az euróval szembeni árfolyam a 311-es szint körül billeg a hétfői kereskedésben, ami közel van a kéthavi csúcsához. Nem lesz unalmas hete a tőkepiacoknak, ugyanis számos...
Összesen 154 millió dollárt fizethet a Barclays és a Credit Suisse, amiért a dark pool (sötét medence) nevezetű rendszereikben félrevezették az ügyfeleiket. Ez eddig a legmagasabb összeg, amit a...
Ezzel a kérdéssel azért érdemes külön elemzés keretében is foglalkozni, mivel mind a munkáltatókat, mind pedig a munkavállalókat érinti. A munkavállalót az érdekli, hogy ha már a család egyszer úgy döntött, hogy gyermeket vállalnak, fontos látni azt is, hogy az édesanyára milyen szakmai jövő vár. Visszatérhetnek-e a munkahelyükre, ugyanazon munkakört igényelhetik-e, mikor és mennyi szabadságot…
Vasárnap éjfélig kellett leadniuk 2015-ös vagyonnyilatkozataikat az adatszolgáltatásra kötelezett politikusoknak, tisztségviselőknek, illetve közvetlen családtagjaiknak: a parlamenti képviselőkön kívül többek között a minisztereknek is minden évben számot kell adniuk vagyoni helyzetükről.
Hosszú távú, de biztosan megtérülő befektetéssel belátható időn belül szarvasgomba-nagyhatalommá válhat Magyarország - mondta a Szarvasgomba-termesztők Országos Szövetségének elnöke, Ulrich József a Magyar Nemzetnek.
Nem változott érdemben a parlamenti frakcióvezetők és pártelnökök többségének vagyoni helyzete 2015-ben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a 2016. január 31-i határidőre leadott bevallásokból.
A Renault nagyon bizakodó a kínai autópiaccal kapcsolatban, a cégcsoport helyi vezetője szerint a kereslet folyamatosan bővül és idén 6 százalékkal több autó kerülhet itt eladásra. Ez fontos a...
A vezető részvények közül egy változatlan árfolyammal, míg a többi emelkedéssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 640,07 pontos, 2,74 százalékos erősödéssel 23 997,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac múlt heti - január 25-29. közötti - forgalma 46,81 milliárd forint volt, szemben az előző heti 56,47 milliárd forinttal.
Idén nem vesz fel új alkalmazottakat, és a fizetéseket is befagyasztja az HBSC - tudta meg a BBC. Egy belső e-mail alapján a lépés a költségcsökkentési programmal függ össze Európa egyik...
A férfiak napi bőrápolási rutinja általában lényegesen egyszerűbb és rövidebb, mint a nőké. A problémás bőrrel járó gondok azonban őket sem kerülik el, és a borotválkozás kapcsán is jelentkezhetnek kellemetlen tüneteik - mondta Peterman Krisztina gyógykozmetikus.
Pénteken jó volt a hangulat az amerikai tőzsdéken, ma reggel viszont Ázsiában felemás teljesítményt mutattak a fontosabb tőzsdék, Kína megint esik, amit egy újabb rossz makroadat magyaráz elsősorban....
Már csak ma lehet választani a bevallási nyilatkozatot, vagyis kérni, hogy az adóhatóság készítse el helyettünk a személyi jövedelemadó (szja) bevallást.
A Kika egységesen körülbelül 12,3 százalékkal emelte dolgozói fizetését - írja a Napi.hu szakszervezeti forrásokra hivatkozva. A lépés hátterében a szakképzett dolgozók megtartása áll. A Kika...
Drogtúladagolás miatt több fiatalt is kórházba kellett szállítani egy törökszentmiklósi házból. Köztük két terhes kismamát is, akiknek a gyermekeit már nem sikerült megmenteni.
Világszerte mintegy 400 millió keresztény szenved valamilyen üldöztetést a hite miatt. A drámai történetekről és adatokról Győrfi Károly, a Keresztényüldözés a 21. század elején című kötet szerzője számolt be a Magyar Nemzetnek.
A republikánusoknál fölényesnek tűnik Trump előnye, de ez csalóka: Ted Cruz mellett még Marco Rubio is megszorongathatja. A demokratáknál Clinton hibahatáron belül vezet csak Sandersszel szemben, de neki kedvez, hogy idén kevesebb új választót jósolnak.
Ugyanis az egyik jármű meghibásodott. Helyette pótlóbusz közlekedik, ami viszont nem érinti a Ferenciek terét. A BKK Facebookon az utasok türelmét kéri.
A 22 éves játékos mostani helyezése az olimpiai részvétel szempontjából is biztató, június 6-án kell az első 56-ban lennie ahhoz, hogy kvótához jusson.
Új weboldalt indított a legkeresettebb bűnözők felderítésére pénteken az európai rendőri együttműködést koordináló szervezet (Europol). Az egyelőre negyvenöt nevet tartalmazó listán két magyar is szerepel.
Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés, amely akár kétszámjegyű is lehet - mondta kérdésre válaszolva Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő más témában tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az alapkezelők szerint az állami vagyonalapok a hibásak azért, amiért a piac ilyen rossz évkezdettel nyitott. Szerintük ugyanis az olaj árfolyamának összeomlása több állami alapot is eszközeinek...
A magyar feldolgozóipar bővülését jelezte januárban az MLBKT által készített beszerzésimenedzser-index: a decemberi - felülvizsgált - 49,9 pont után kerek 53 pontra emelkedett. A korábbi januárokkal...
A Csendes-óceáni csoport csapata nyerte az NHL nashville-i All Star-gáláját, amelyen John Scottot választották a torna legértékesebb játékosának (MVP).
Szárkapocscsont-törést szenvedett Magosi Bálint, a francia Briancon légiósa, így nem vehet részt a február 11-14. közötti budapesti jégkorong olimpiai selejtezőn.