2016. február 15. hétfő

febr. 15
13:36
Megint trükköznek az államadóssággal? (hirado.hu)
Sokan az államadósság évközi ingadozását trükközésként értelmezik. Pedig ennek a jelenségnek sokkal több köze van ahhoz, mint amikor az ember a bankszámlájára kapja a fizetését, majd abból elutalja kiadásait - mondta az ÁKK vezérigazgatója.
febr. 15
13:36
Gyógyszertári ügyeletek - hogy lenne a legjobb? (ProfitLine)
Járási alapon kellene megszervezni a gyógyszertári ügyeletet, 100-125 ügyeletes patikával megfelelő lenne a lefedettség - mondta Zlinszky János, a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
febr. 15
13:38
Halálra futtatta unokáját, mert csokit evett (hirado.hu)
Börtönben halt meg a kegyetlen nő, a 9 éves kislány halála után négy évvel.
febr. 15
13:38
Az Iszlám Állam közvetlenül az USA-t veszélyezteti (ProfitLine)
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, John Brennan szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, melyeket akár el is tud juttatni Nyugatra.
febr. 15
13:39
Diane von Fürstenberg: 9 szépségszabály, amit minden nőnek tudnia kell 30 éves kora előtt (Éva Magazin)
A divattervező-ikon bemutatta 2016-os őszi kollekcióját, és ebből az alkalomból megosztotta tanácsait a 30 körüli nőknek. „Egy nő 28 és 35 éves kora között van élete csúcsán” – osztotta meg nézeteit Diane von Fürstenberg. A divattervező, aki a 70-es évek óta van jelen a high end élvonalában, most elmesélte a Vogue-nak, hogy milyen alapvetésekre kell odafigyelniük a szépség terén a nőknek még 30…
febr. 15
13:39
Orbán megint kimondta: még nagyobbat kell előrelépni (2.) (Portfolio)
Tavaly a költségvetés hiánya a GDP 2 százaléka volt, ez szép teljesítmény, de nem lehetünk vele elégedettek - mondta hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben. A kormányfő szerint...
febr. 15
13:39
Moszkva: Ankara "fenyegetést jelent a békére", a dzsihadistákat segíti (ATV)
Oroszország azzal vádolta meg hétfőn Törökországot, hogy dzsihadistáknak és fegyveres zsoldosoknak segít illegálisan Szíriába jutni.
febr. 15
13:40
Harminc évig levelezett II. János Pál egy nővel (hirado.hu)
Az egyházfő egy lengyel származású amerikai filozófiaprofesszorral, Anna-Teresa Tymienieckával levelezett. Semmi nem utal arra, hogy megszegte volna az egyház törvényeit vagy cölibátusi esküjét.
febr. 15
13:42
Újabb fiókát költött ki a világ legidősebb meggyűrűzött madara (hirado.hu)
A szakemberek a Kūkini – hawaii nyelven „hírvivő” – nevet adták a fiókának.
febr. 15
13:44
DK: mint az ötvenes években, rendőrök csengetnek be (hirado.hu)
A párt szerint a szombati pedagógustüntetés több szervezőjét és résztvevőjét is rendőrök keresték fel.
febr. 15
13:45
Döntött a Mol: megkapták a magyar autósok, ami jár nekik (Privátbankár)
2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj árát szerdán a Mol az MTI értesülése szerint.
febr. 15
13:46
Folytatják a béremelést az egészségügyben (hirado.hu)
A cél, hogy az egészségügyi intézmények a finanszírozási struktúra mentén valóban a beteg igényeihez igazodjanak - mondta a miniszter.
febr. 15
13:47
Orbán: a bevándorlás erősödik, de Brüsszel elbukott (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.
febr. 15
13:48
Facebook-játékra hívja Vujity Tvrtko a politikusokat (BorsOnline)
Noha elsősorban a parlamenti képviselőket célozza meg a tévés, de bárki csatlakoztat. Pénztárcát elő, jótékonyságra fel!
febr. 15
13:48
Százötvenöt ítéletet hozott a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépése miatt (Infostart)
Százötvenöt ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság a múlt héten - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
febr. 15
13:48
Berlin szerint a görögöknek is részt kellene venniük a V4-tanácskozáson (Infostart)
A német kormány üdvözölné, ha a görög külügyminiszter részt venne a visegrádi országok (V4) prágai csúcstalálkozóján - mondta a német külügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
febr. 15
13:48
Virtuális terápia segíthet a depresszión (hirado.hu)
A páciens saját magát vigasztalja meg két online alteregója révén, így javíthatja a depressziósok állapotát egy új virtuális terápia.
febr. 15
13:54
Csökken az üzemanyagok ára (Infostart)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
febr. 15
13:54
Vigyázat! Hamis Netflix applikációkkal lopnak pénzt az óvatlan felhasználóktól (Blikk)
A Symantec kutatásából kiderült: azzal, hogy a Netflix a legkedveltebb szórakoztató platform lett, a hekkerek és csalók egyik legnépszerűbb célpontjává vált.
febr. 15
13:54
II. János Pál pápa férjes asszonnyal levelezett (Metropol)
A volt katolikus egyházfő több száz levelet váltott évtizedekkel ezelőtt egy házasságban élő nővel. A BBC One tévécsatorna ma este sugározza az erről készült filmet.
febr. 15
13:54
Egy hét kép – 2016. 02. 08. – 15. (Metropol)
Képes hét.
febr. 15
13:54
Olcsóbb lesz az üzemanyag (hirado.hu)
A benzin 2, a gázolaj 3 forinttal.
febr. 15
13:56
Gázrobbanás Nagykovácsiban (hirado.hu)
Egy ember életveszélyesen megsérült.
febr. 15
13:57
Megállíthatatlanul erősödnek a tőzsdék (Portfolio)
Jó volt a hangulat hétfőn az európai részvénypiacokon annak ellenére, hogy reggel gyenge kínai külkereskedelmi adatokat illetve a várttól elmaradó japán növekedési adatot tettek közzé. A hétfő ralit...
febr. 15
13:57
Moszkvába utazik, Putyinnal tárgyal szerdán Orbán Viktor (ATV)
A kétoldalú együttműködés erősítésének lehetőségeit, így többek között közös energetikai projekteket vitat meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szerdán Moszkvában - tudatta a Kreml hétfőn közleményben.
febr. 15
13:57
Ranieri egy hétig látni sem akarja a Leicester-játékosokat (Sport365)
Szokatlan lépésre szánta el magát Claudio Ranieri, az angol labdarúgó-bajnokságban éllovas Leicester City vezetőedzője, aki az Arsenaltól elszenvedett hétvégi vereség után egyhetes szabadságot adott a játékosainak.
febr. 15
13:58
Orbán: az új cél a polgári berendezkedés (hirado.hu)
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés tavaszi ülésszaka.
febr. 15
13:59
Elképesztő gólt kapott a Veszprém, a hét legszebbje lett (Sport365)
Hihetetlen góllal rukkolt elő a Besiktas szerb játékosa Darko Djukics, aki egy kihagyott büntető után kaparintotta meg a labdát, majd lőtt gólt Alilovic feje fölött.
febr. 15
14:00
Komoly bajba kerülhet Daniel Craig, ha ez igaz (hirado.hu)
Nem vállalja a következő James Bond-filmet, állítólag egy új sorozatban szerepel majd.
febr. 15
14:03
Lenyűgöző fotók: babák szedik ízekre első szülinapi tortájukat! (Mindmegette)
Az első születésnapi torta minden gyerek életében nagy dolog, főleg akkor, ha a szülő hagyja, hogy lurkó azt csináljon vele, ami csak akar. Ilyenkor a desszert általában széttrancsírozva végzi, a baba pedig azzal a lendülettel indulhat a fürdőkádba.
febr. 15
14:03
Komoly figyelmeztetést kaptak a visegrádi négyek a németektől (Privátbankár)
A német kormány üdvözölné, ha a görög külügyminiszter részt venne a visegrádi országok prágai csúcstalálkozóján. Komoly diplomáciai lépéseket tettek - nem túlzás demarsnak nevezni a németek akcióját.
febr. 15
14:03
Miközben a miniszterelnök úr éppen szavakkal védi a hazát az idegenek rohamától, Rezsi Szilárd az áruló Simicska lapját olvasgatja! (444.hu)
Csak nehogy aztán baja legyen belőle!
febr. 15
14:05
Körözött, amit a gyerekek is szeretnek (Mindmegette)
50 dkg túró 2 dl tejföl ételízesítő (ízlés szerint) 2 mk fűszerpaprika 1 tk tökmagolaj 2 gerezd fokhagyma 1 db olajbogyó (fekete ) 1 db paprika (piros)
febr. 15
14:05
Kilencezren már bejelentkeztek az adónkból elvett tízmilliókért (444.hu)
Országosan január végéig 9000 csok-kérelem érkezett be a bankokhoz, ennek a felét az OTP-nél nyújtották be, mondta az OTP igazgatója, Kormos Zoltán. Ugyanakkor a piacon most csak 6000 új lakás van a piacon, csak 2017-18-ra lesznek készen az új lakásprojektek, ezért hiba lenne gyors változást várni az adónkból elvett, majd jellemzően jómódú családoknak visszosztott tízmillióktól. (MTI)
febr. 15
14:06
A schengeni határok védelméről tárgyalnak hétfőn Prágában - a nap hírei (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Időkorláthoz kötné a külföldi munkaerő alkalmazását az osztrák kancellár.
febr. 15
14:06
Orbán Viktort ezzel várják Moszkvában (Infostart)
A kétoldalú együttműködés erősítésének lehetőségeit, így többek között közös energetikai projekteket vitat meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szerdán Moszkvában - tudatta a Kreml hétfőn közleményben.
febr. 15
14:06
Ezért nem jutott be Bernd Storck a Szusza Ferenc Stadionba (Infostart)
Az Újpest FC belső vizsgálata megállapította, hogy a stadion bejáratánál szolgálatot teljesítő rendező mulasztása miatt nem jutott be a Szusza Ferenc Stadionba Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
febr. 15
14:07
Hárommilliós kártérítést ítéltek meg az előzetesben megerőszakolt férfinak (444.hu)
A 2007 novemberében letartóztatott férfit 2008 márciusában zárták össze öt napra jogerős elítéltekkel a kecskeméti börtönben. Azt nem sikerült kideríteni, hogy kilenc zárkatársa közül ki erőszakolta meg.
febr. 15
14:08
A kormányfő elrendelte a műszaki határzár megerősítését (Infostart)
A miniszterelnök elrendelte a műszaki határzár megerősítését és újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását.
febr. 15
14:09
Bosznia-Hercegovina szeretne EU tag lenni - lépett (ProfitLine)
Bosznia-Hercegovina hivatalosan is benyújtotta európai uniós csatlakozási kérelmét - jelentette be Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfő reggel, a tagországok külügyminisztereinek tanácsülése előtt.
febr. 15
14:12
Orbán Viktor totális ellenállást hirdetett az EU-val szemben (Blikk)
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával hétfőn 13 órakor elkezdődik a parlament tavaszi ülésszaka.
febr. 15
14:12
Nem engedték be Storckot a Szusza Ferenc Stadionba (Metropol)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Újpest FC-Videoton FC bajnoki mérkőzést szerette volna a helyszínen megtekinteni. A biztonsági szolgálat hibázott.
febr. 15
14:12
Magyarország megvédéséről beszélt Orbán a parlamentben (Metropol)
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában azt szorgalmazta, hogy a kötelező betelepítési kvóta elleni védekezés legyen nemzeti ügy.
febr. 15
14:12
A Kreml elárulta, miről tárgyal Orbán és Putyin (Kripto Akadémia)
Az orosz elnök tavalyi látogatása óta elért eredményekről is szó lesz.
febr. 15
14:12
Idén 5-6 százalékkal bővülhet a turizmus (hirado.hu)
2015-ben a szálláshelyek árbevétele 10,5 százalékkal bővülve, 368 milliárd forintot tett ki.
febr. 15
14:14
Újpesti biztonságiak hibája miatt nem jutott be Storck a meccsre (Blikk)
Budapest – Elismerte az újpesti labdarúgóklub, hogy a biztonsági szolgálat hibájából nem jutott be Bernd Storck (53) szövetségi kapitány és segítője, Andreas Möller (48) a Videoton elleni (1-0) NB I-es bajnokira.
febr. 15
14:14
Orbán újabb kerítést jelentett be - Riogatás felsőfokon a Házban (Kripto Akadémia)
A kormányfő felszólalását a menekültválság köré építette, újfent összemosva azt a terrorizmussal.
febr. 15
14:14
Elrendelték a műszaki határzár megerősítését (hirado.hu)
A miniszterelnök ezt hétfőn az Országgyűlésben jelentette be.
febr. 15
14:15
Ezt mindenképp intézd el a munkahelyeden még ma (Pénzcentrum)
Fontos határidő jár le február 15-én!...
febr. 15
14:15
Premier League: Welbeck favorittá lőtte az Arsenalt (Agroinform)
Minden az Ágyúsok kezére játszott hétvégén, nem csoda, hogy már Wenger fiai a favoritok a bajnoki címre.

Keresés