Túlzsúfoltsággal próbálta megmagyarázni a börtön, hogy egy előzetesben lévő fogvatartottat elítélt bűnözők megerőszakoltak Kecskeméten. A férfinek kilenc zárkatársa volt, azt sem tudni, ki volt a tettes. Azonban a megerőszakolt férfi a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleként most hárommilliós kártérítési pert nyert a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet ellen. Az ítélet jogerős.
A Fülöp-szigeteki kormány jóváhagyta a délkelet-ázsiai ország egykori first ladyje, Imelda Marcos lefoglalt és nemzetközi szakértők által 21 millió dollárra (5,8 milliárd forint) becsült ékszergyűjteményének bemutatását és elárverezését.
Előnyére vált a 2015-ös küszködés a Red Bull Forma-1-es csapatának – így nyilatkozott a minap az osztrák istálló ifjú versenyzője, Daniil Kvyat. Tovább »
Az LMP frakcióvezetője szerint a kormány olyan pályára állította Magyarországot, ahol olcsó bérek vannak és a támogatásokkal a multicégeknek kedveznek, az ország egy összeszerelő üzemmé vált.
A Jobbik több mint egy éve felvetette és azóta is folyamatosan mondja, hogy az ORÖ-nél az uniós pénzek elszámolása nincs rendben - jelentette ki Szilágyi György.
A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint Magyarországon az emberek két dologtól félnek: a migrációtól és a terrorizmustól, illetve a pártállami idők visszatérésétől.
Tavaly nyár óta sokadszor próbálkozik a 310-es szint letörésével az euró-forint árfolyam, eddig azonban rendre kudarcba fulladtak ezek a próbálkozások. Most ismét a kulcsszint körül jár az árfolyam,...
Elkészült a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban az 500 ezredik autó. A félmillió jármű nem egész három év alatt gördült le az összeszerelő sorokról, hiszen a gyártás 2012. március 29-én indult. Az 500...
Szerdán egyeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium az érintett pénzügyi szervezetekkel az új közfelügyeleti hatóságról. A tervek szerint idén júliusban felálló szervezet a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők és a könyvvizsgálók ellenőrzéséért felelhet – közölte az NGM.
Erős becslést tett közzé az OTP: a csoknak köszönhetően megduplázódhat a 3 vagy több gyereket nevelő családok száma. Budapest nagyon alulreprezentált az érdeklődők körében, a legtöbben Észak-Magyarországon szeretnének 10+10 millió forintot szerezni az államtól az otthonteremtéshez.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője lendületes beszédben utasította vissza Tóbiás József MSZP-s frakcióvezetőt napirend előtt a parlamentben. Egyebek között végre kvantifiálta, hogy pontosan hányszor jobb ma egy magyar embernek, mint amikor az MSZP kormányzott: százszor (100x).
Az OTP Bank kapta idén Magyarországon a Deloitte Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díjat, a Zöld Béka-díjat, amelyet tizennegyedik alkalommal ítélt oda a szakmai zsűri - tájékoztatta a Deloitte hétfőn az MTI-t.
Az MSZP frakcióvezetője pénzügyi és jogi garanciákat követelt a közoktatásban hétfőn a parlamentben a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.
Egy év leforgása alatt megfeleződött az olaj árfolyama, ezzel párhuzamosan pedig az olyan finomított termékek, mint a kerozin ára is mélyrepülésbe kezdett. Egy olyan szektor biztosan van a világban,...
Pontosan két hétre vagyunk a Genfi Autószalon első sajtónapjától, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a gyártók hajrája, akik ennek megfelelően sorra jelentik be vagy éppen szellőztetik ki a várható svájci újdonságokat. Ezúttal a Mercedes-Benz tett közzé egy ízelítőképet, egy számítógépes skicc formájában.
Szerdától bruttó 2 forinttal csökkenti a Mol a benzin és 3 forinttal a dízel nagykereskedelmi listaárát. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 279,6...
A Genfi Autószalon megnyitójáig alig két hét van hátra, így nem csoda, hogy napról napra hallhatunk újdonságok érkezéséről. A buliból pedig a kizárólag terepesekkel foglalkozó SsangYong sem szeretne kimaradni, ráadásul a dél-koreai gyártó rögtön két friss modellt is elvisz a svájci seregszemlére – igaz, az egyiket egyelőre csak koncepció formájában.
Néhány hónapon belül átadja legújabb irodáházát a Skanska, a Váci úton épülő Nordic Light két ütemben - májusban és szeptemberben - nyitja meg kapuit. Budapesten kívül más régiós városokban is aktív...
A kétoldalú együttműködés erősítésének lehetőségeit, így többek között közös energetikai projekteket vitat meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szerdán Moszkvában - tudatta a Kreml hétfőn közleményben.
Még sokáig nem fognak tudni annyit fizetni Magyarországon a gyógyításért, mint a nyugati országok ellátórendszerei, azonban a családi otthonteremtési támogatás (CSOK) versenyképes alternatívát...
Cseke Katinkát megrémisztette, amikor a mérleg 100 kilót mutatott, így döntenie kellett. Drasztikus életmódreformba kezdett. Az eredmény már szemmel látható.
Szerencsére egyre több hazai étterem tartja fontosnak, hogy minőségi alapanyagokból készüljenek az ételei, és egyre inkább kreatív, fantáziadús fogások kerüljenek az étlapra, akár a vegetáriánus étrenden belül is.
Ma már rengeteg fogorvosi rendelő közül választhatunk, így érdemes utánanézni, hogy hol milyen szolgáltatások várnak bennünket, hiszen vannak már olyan rendelők is, ahol megtaláljuk a legmodernebb eszközparkot is, például CT-t, röntgent.