2016. november 8. kedd

nov. 8
8:27
Jobb lett az FHB-jelzáloglevelek minősítése, mint az állampapíroké (Portfolio)
Újra befektetői kategóriába került az FHB Jelzálogbank Nyrt. által forgalomba hozott jelzáloglevelek hitelminősítése azzal, hogy ratingjét a Moody's Investor Service egy lépésben két osztályzattal is...
nov. 8
8:27
Választási egyszeregy: Így választ Amerika (ATV)
November első hétfőjét követő kedden – amely idén november 8-ára esik – milliók járulnak az urnákhoz, hogy eldöntsék, ki vezesse az Amerikai Egyesült Államokat az elkövetkezendő négy évben. Formálisan csak decemberben nevezik meg az új elnök személyét, akit 2017. január 20-án iktatnak be hivatalába. Milyen út vezet a győzelemig? Milyen lehetőségek között választhatnak az amerikai állampolgárok, és…
nov. 8
8:29
Az NNG rendszerét használják három új Ford típusnál (Gondola)
Az NNG fejlesztette, a Ford igényeire szabott navigációs szoftvert alkalmaznak három új Ford típusnál, a világ hét régiójának 50 országában - közölte hétfőn az NNG az MTI-vel
nov. 8
8:29
Kiábrándultak a szocialista szavazók (Alternatív Energia)
A PSOE választóinak csak 55 százaléka maradt hű a korábbi voksához.
nov. 8
8:31
Bírálták a frakcióban Molnárt (Gondola)
Nagy felzúdulást okozott az MSZP-ben Molnár Gyula Hír Tv-nek adott nyilatkozata, miszerint egy újabb választási vereség után megszűnhet a párt
nov. 8
8:31
DNS-mintát vennének Assange-tól (Alternatív Energia)
A Wikileaks alapítóját kétrendbeli szexuális zaklatással vádolják.
nov. 8
8:33
Kézilabda, NBA, NHL – mai program (Sport365)
A Győri Audi ETO KC és a Telekom Veszprém is pályára lép kedden.
nov. 8
8:33
Drágállják a 2020-as olimpiát (Alternatív Energia)
A japánok az új létesítmények helyett inkább a meglévőket használnák.
nov. 8
8:36
Reuters: Szinte biztos Hillary Clinton győzelme (444.hu)
Elkezdődött a választás, a brit hírügynökség és az Ipsos utolsó közös kutatása szerint 90 százalék, hogy demokrata győzelem születik.
nov. 8
8:45
Potenciális fegyvere lehet az önjáró autó a terroristáknak (Gondola)
A vezető nélküli autók terroristák veszélyes fegyvereivé válhatnak, szélsőségesek akár a világ túlsó feléről irányítva is bombaként használhatják őket - figyelmeztetett kedden az ausztrál szövetségi rendőrség egy szakértője
nov. 8
8:45
Budapestet is felminősítette a Moody's (Alternatív Energia)
nov. 8
8:45
Szigorúbb, de egyszerűbb és gyorsabb közbeszerzés (hirado.hu)
A ma a parlament elé kerülő közbeszerzésitörvény-módosítás egyik legfontosabb célja az egy ajánlattevős eljárások visszaszorítása - hangsúlyozta az M1 reggeli műsorában a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára.
nov. 8
8:45
Fedezékbe húzódtak a befektetők (Portfolio)
Elérkeztünk a 2016-os év egyik legfontosabb eseményéhez, ma választják meg az Egyesült Államok 45. elnökét. A befektetők fókuszának középpontjában terszmészetesen a mai események állnak, az ezzel...
nov. 8
8:45
Matolcsy: 2019-ig is maradhat az alacsony alapkamat (Pénzcentrum)
Örülhetnek a hitelesek, szívhatják a fogukat a betétesek....
nov. 8
8:47
Csak a Fidesz erősödött 2014-hez képest (Gondola)
Közvélemény-kutatók: a kormánypártok legalább harmincszázalékos támogatottságra számíthatnak.
nov. 8
8:47
Halál a 83-ason - Felborult a Daewoo-val ütköző teherautó (Fotók) (Alternatív Energia)
A kocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette.
nov. 8
8:47
Alig mozdult a forint Matolcsy szavaira (Portfolio)
Minimális gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy Matolcsy György jegybankelnök nagy interjút adott a Világgazdaságnak. A jegybankelnök szerint akár még három...
nov. 8
8:48
Libamájpástétommal töltött gomba (Mindmegette)
6 db csiperkegomba (nagyobb) 22 dkg libamájpástétom-konzerv 3 dkg füstölt sajt 1 csésze rizs 6 ág kakukkfű 1 db paradicsom 2 szál petrezselyem só őrölt fekete bors 2 ek olaj
nov. 8
8:49
Örömhír a volt devizahiteleseknek: csökken a törlesztőrészlet (Portfolio)
Hiába tartja már május óta 0,9 százalékon az alapkamatot az MNB, a meglévő lakossági hitelek kamatszintje és ezáltal törlesztőrészlete azóta is csökken, a Bubor ugyanis egyre jobban elszakad az...
nov. 8
8:51
Rémisztő bukóba szaladtak bele a Hertz részvényesei (Portfolio)
A Hertz árfolyama több mint 30 százalékot zuhant, miután a várakozásoknál sokkal gyengébb harmadik negyedéves számokat tett közzé és a menedzsment durván visszavágta a teljes évre vonatkozó...
nov. 8
8:53
Milliárdokat keresnek Clintonon a világ leggazdagabb emberei (Portfolio)
És ehhez csak egy jó nap kellett a piacokon. Tegnap megnőtt az arra való spekuláció a piacokon, hogy Hillary Clinton fogja nyerni a mai elnökválasztást, a piacok erre szép emelkedést mutattak, ami a...
nov. 8
8:54
Mégis Hillary az előzetes felmérések győztese? (ProfitLine)
A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
nov. 8
9:03
Holnap alapjaiban változik meg a világ – 7 dolog, amit tudnod kell az amerikai választásról (Privátbankár)
Holnap ilyenkor már, ha végleges eredményünk még nem is, de valami fogalmunk már biztosan lesz arról, hogy ki vezeti az Egyesült Államok 45. elnökének címéért szóló versenyt. Sosem voltak még ennyire népszerűtlen elnökjelöltek, az amerikaiak nagyobbik része se Clintonnal, se Trumppal nem tud igazán azonosulni. Befordultunk a finisbe, ezért összeállítottunk egy körképet a mostani állásról.
nov. 8
9:03
Matolcsy: 2019-ig maradhat a laza monetáris politika (Gondola)
Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában
nov. 8
9:03
Leállították az olajszállítást Magyarország felé? (Alternatív Energia)
Sajtóértesülés szerint nem politikai döntés történt.
nov. 8
9:03
Itt nézheti élőben az Országgyűlés munkáját (hirado.hu)
Ma szavaznak a képviselők a Parlamentben az Alaptörvény módosításáról.
nov. 8
9:03
Őrült rali jön az amerikai elnökválasztás után (Portfolio)
A Fundstrat elemzőcég alapítója, Tom Lee szerint tovább emelkednek a tőzsdék az elnökválasztás után, függetlenül attól, hogy Hillary Clinton vagy Donald Trump nyer. Egy nagyon kis valószínűségű...
nov. 8
9:05
Leállították az oroszok az olajszállítást Magyarország felé (Privátbankár)
A Basnyeft leállította a kőolajszállítást. Szerintük nem politikai döntésről van szó.
nov. 8
9:05
Amerikán a világ szeme (Gondola)
Donald Trump és Hillary Clinton támogatóiból kiindulva két világ közül választhatnak ma az amerikai szavazók.
nov. 8
9:05
Tüntetők dobáltak be nyakörveket a brit nagykövetségre (Alternatív Energia)
"Anglia, vedd le magadról az Egyesült Államok pórázát!" - harsogták az aktivisták táblái.
nov. 8
9:05
Haldoklik a közösségi pénzgyűjtés? (Portfolio)
A brit crowdfunding piac idén a tavalyihoz képest zsugorodni fog, ilyenre az első crowdfunding platform megjelenése óta, vagyis 2011 óta nem volt még példa. Az AltFi tanulmánya szerint idén 130...
nov. 8
9:06
5 tipp, hogy igazán jó legyen a Márton-napi ludaskása (Mindmegette)
nov. 8
9:06
Új főszerkesztő a Világgazdaság élén (HR Portál)
Deák Bálint váltja Mezősi Tamást a Világgazdaság élén kedden - közölte a napilapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. az MTI-vel.
nov. 8
9:07
90 százalék, hogy Hillary Clinton lesz az USA elnöke (Alternatív Energia)
Trump várhatóan csupán 235 elektor bizalmát nyeri el.
nov. 8
9:09
Matolcsy továbbra sem cáfolja, hogy Patai Mihály lakásában lakott (444.hu)
Kedden valószínűleg az utolsó bekérdezős interjú jelent meg a jegybankelnökkel a Világgazdaságban.
nov. 8
9:18
Durva pofont kapott a magyar ipar - nagy a baj? (Privátbankár)
Nem szép meglepetést kaptunk a Központi Statisztikai Hivataltól, ennek most nem örülünk.
nov. 8
9:18
Hillary Clintoné lett az első választási győzelem (Gondola)
Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje aratta le az első győzelmet az amerikai elnöki posztért kedden megkezdett választáson
nov. 8
9:21
Októberben egy százalék volt az infláció (hirado.hu)
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak.
nov. 8
9:21
Hároméves csúcson a magyar infláció (Portfolio)
A fogyasztói árak októberben átlagosan 1,0%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az elemzői várakozások konszenzusa 0,9% volt. A szeptemberi 0,6%-ról azért volt várható az infláció...
nov. 8
9:21
Elzárták az oroszok Magyarország felé az olajcsapot (Pénzcentrum)
Háttérben ezúttal nem politikai okok állnak....
nov. 8
9:21
Kosárlabda: Nem hibázhat a Körmend (Agroinform)
A vasiak Belgiumba, a Limburg otthonába hivatalosak kedden, a FIBA Euro Cup csoportkörének negyedik fordulójában.
nov. 8
9:23
Csökkent az ipari kibocsátás szeptemberben (hirado.hu)
Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
nov. 8
9:23
Szép csendben elkezdtek Németországba költözni a nagybankok (Portfolio)
A nemzetközi bankok szép csendben elkezdték felépíteni a befektetési banki csapataikat Frankfurtban, ezzel egyre nagyobb az esélye annak, hogy a német nagyváros veszi át London szerepét, mint Európa...
nov. 8
9:24
Bekeményít vagy lazít a jegybank? Itt a válasz Matolcsytól (Adózóna)
Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.
nov. 8
9:25
Trump munkahelyeket, Clinton nagylelkűséget ígért (hirado.hu)
Az ő Amerikája "reménységet sugároz, befogadó és nagylelkű" - mondta a demokrata elnökjelölt kampányzáróján, míg republikánus ellenfele azt ígérte: ő lesz az amerikai történelem legnagyobb munkahelyteremtő elnöke.
nov. 8
9:25
Hihetetlenül pocsék ipari adat érkezett (Portfolio)
Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás szeptemberben 3,0%-kal csökkent. A vérszegény teljesítményre jellemző, hogy a termelés az év első...
nov. 8
9:27
Az OTP és az FHB jelzálogleveleit is felminősítették (Portfolio)
Újra befektetői kategóriába került az FHB Jelzálogbank Nyrt. által forgalomba hozott jelzáloglevelek hitelminősítése azzal, hogy ratingjét a Moody's Investor Service egy lépésben két osztályzattal is...
nov. 8
9:36
Meglepetés: most tényleg beindult az infláció? (Privátbankár)
Megugrottak a fogyasztói árak a múlt hónaphoz képest, az infláció egy százalékra emelkedett tavaly októberhez képest.
nov. 8
9:36
USA: Miért mindig kedden? (Gondola)
Kedden választanak elnököt az Egyesült Államokban, 1845 óta mindig kedden. Az immár 171 éves hagyomány nem túl praktikus
nov. 8
9:36
Vajna Timi műsora olyan drága, hogy még a TV2-tulajdonos férje is sokallta (Alternatív Energia)
150 millióba került volna a gyártás, de a csatorna elállt a szerződés megkötésétől.

Keresés