Az Európai Uniónak mindenekelőtt saját határait kell megvédenie, és Európába való meghívás helyett a humanitárius válságövezetek közelében kell segítenie a háborúk elől menekülőket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az IlSole24Ore című olasz gazdasági napilapban szombaton megjelent interjúban.
Nem is volt az olyan régen, amikor a Land Rover a világszerte óriási népszerűségnek örvendő Range Rover Evoque nyitott tetejű koncepcióváltozatával teljesen ledöbbentette az autós szakmát: szinte mindenki értetlenül állt az ötlet előtt, ugyanakkor senki nem tudta megmagyarázni, hogy miért is ne lenne jó húzás. Éppen ezért a gyártó végül - egyébként is divatmodellről lévén szó - a szériagyártás…
Az Európai Unió éves oktatási kiadványa azt mutatja, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar oktatásügy is erősödik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján a gépjármű üzembentartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási…
Bakondi György szerint a Földközi-tengeren Olaszországba vezető embercsempész-útvonal egészen addig aktív marad az időjárás ellenére is, amíg az olasz hatóságok nem Afrikába szállítják vissza az onnan elinduló menekülteket.
Életét vesztette egy 70 év körüli nő Budapesten a XI. kerületben egy Baranyai utcai lakástűzben - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A lakás egy nyolcemeletes épület földszintjén található, a tűz és füst más lakókat, lakásokat nem veszélyeztetett. A tűzoltók az nőt eszméleten állapotban hozták ki, ám nem sokkal később a mentők megállapították, hogy meghalt.
A kormány megfelezné a munkáltatói járulékokat hat év alatt, és a program már jövőre indulna. Megnéztük, mennyibe kerülhet ez a költségvetésnek és hogy mit jelent ez az emberek zsebében, ha a...
Ismét az Országgyűlés elé kerülhet az alaptörvény módosítás, ezúttal azonban a Jobbik nyútja be, méghozzá ugyanazzal a szöveggel, mint amellyel a Fidesz tette. Csak egy plusz mondatot írnak hozzá, amely alaptörvényellenessé tenné a letelepedési kötvényeket. A Fidesz szerint a Jobbik össze-vissza ötletel. A Jobbik viszont úgy véli, nehezen lenne indokolható a Fidesz részéről, ha ezt leszavaznák.…
A nők 40 éves nyugdíjjogosultságába beleszámít-e a rehabilitációs ellátás alatti, 4 órás munkaviszony, amikor a havi jövedelem bruttó 180 ezer forint volt, tehát meghaladta a minimálbért? A munkaviszony alatti táppénz szolgálati és jogosultsági időnek is beszámít-e ebbe a nyugdíjba? Olvasónk kérdéseire Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszol.
A fektetett S-alakú görbe az életet írja le: a lassan, kísérletezve induló fejlődést, majd a felgyorsult növekedést, végül pedig a lefelé ívelést. Charles Handy társadalom- és gazdaságfilozófus...
Barack Obama amerikai elnök az elzárkózó politika kísértésétől óvott egy görög lapnak adott interjújában. Az amerikai elnök jövő héten utolsó körútjára indul.
Januárban a francia törvényhozás minden bizonnyal további néhány hónappal meg fogja hosszabbítani a tavaly novemberi terrortámadások után egész Franciaországban bevezetett rendkívüli állapotot - mondta Manuel Valls francia miniszterelnök.
James Comey-t, az FBI igazgatóját hibáztatja választási vereségéért Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki alulmaradt az elnökválasztáson a republikánus Donald Trumppal szemben.
Al Gore, Bill Clinton volt alelnöke levélben ajánlotta fel segítségét Donald Trump megválasztott republikánus párti amerikai elnöknek a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Legalábbis az ablakon át szemrevételezős módszerrel erre a megállapításra jutottam, nagyon csinos rózsaszín fodrocskák tarkítják az eget így napfelkelte táján. A hőmérséklet erősnek tűnik, a meteorológiai szolgálat adatai alapján a Mátrában -5, az Alpokalján, ahol tegnap sok hó is esett, -3 fokot mértek. Az ország többi részén 0-3 fok körüli a hőmérséklet, napközben se lesz melegebb sehol 5…