Az Országgyűlés mai ülésén szavaz az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését. Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatra is szükség van.
Spiegel: Az ország miniszterelnöke nagyobb kereskedelmet és egy tízmilliárd eurós beruházási alapot ígért többek között a magyaroknak és a lengyeleknek.
Nem tudom, hogy ki hogyan van ezzel, de nekem kimondottan tetszik, amikor egy más vallású ember igyekszik megmutatni,hogy mennyire járatos például a zsidó vallás világában.
Az elmúlt esztendő attól volt hangos, hogy az amerikai elnökjelöltek miként próbálják meggyőzni a választókat. Most elérkezett a nagy nap, november 8-án több tízmillióan járulnak az urnákhoz, hogy leadják szavazatukat. Ön kire szavazna? Töltse ki a kérdőívünket és megtudja, melyik jelölt álláspontja áll az Önhöz legközelebb!
A magyar családi kis- és közepes vállalkozások tulajdonosainak jelentős része a közeljövőben kénytelen lesz szembesülni azzal, hogy – mit szépítsük – eljárt felettük az idő, ideje lenne nyugdíjba vonulni és átadni a vállalkozás irányítását valaki másnak. Hogyan lehet ezt „dörzsölten” végigvinni?
Moszkva és Peking létrehoz egy kormányközi bizottságot az orosz távol-keleti és a kínai északkeleti régió fejlesztésére - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő hétfőn Szentpéterváron, Li Ko-csiang kínai miniszterelnököt fogadva.
A Chelsea-n és az Evertonon kívül a többiek csak a törvényben előírt minimálbért fizetik az alkalmi szerződéssel foglalkoztatott munkavállalóknak, valamint a kölcsönzött munkaerőnek - írja az origo.hu.
Elon Musk, az amerikai milliárdos űrvállalkozó úgy gondolja, hogy az automatizálás miatt előbb-utóbb szükség lesz egy mindenki számára elérhető, általános alapjövedelem bevezetésére, mert a robotok egyre több ember munkáját veszik el - írja az origo.hu.
Magyarországon ugyan nőttek az oktatásra fordított állami kiadások 2014-ben, de továbbra is problémát jelent a korai lemorzsolódás és a szegregáció - derül ki az Európai Bizottság friss jelentéséből. A dokumentum egyes tendenciákkal kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy azok komoly gondokhoz vezethetnek a munkaerőpiacon - írja a napi.hu.
Az északkeleti New Hampshire állam három városában pontban nulla órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek, és az első település, ahol eredmény született, Dixville Notch volt. Nyolc választópolgár adta...
Navracsics Tibor szerint az EU-tagállamok oktatási rendszereinek biztosítaniuk kell, hogy kiváló minőségű oktatási lehetőségek álljanak a menekültek és a migránsok rendelkezésére is. Különösen azért, mert az újonnan érkezők mintegy 30 százaléka még nincs 18 éves - írja az MTI.
Közvetlen nyomást gyakorol az orosz diplomatákra az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak érdekében, hogy azok ne menjenek az amerikai választóhelyiségek közelébe - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfői Facebook-bejegyzésében.
A két elnökjelölt még az utolsó órákban is igyekezett végigszáguldani a billegő államokon, Floridán, Pennsylvanián és Észak-Karolinán, hogy növelje győzelmi esélyeit. Jelentős hangsúlyt helyeztek Michiganre és New Hampshire-re is, ahol az elmúlt választások alkalmával a demokraták győztek, de most bármi megtörténhet. Ha nem tudja, mire figyeljen kedd éjjel, néhány pontban összeszedtük a…
Az iraki hadsereg moszuli előrenyomulásával a már felszabadított lakosság kezd beszámolni az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet rémtetteiről, amelyeket az iraki nagyváros környékén követtek el emberei.
A magyar államadós-osztályzathoz hasonlóan, a Budapestre külön megállapított adósbesorolást is felminősítette a Moody's pénzügyi szolgáltató csoport európai regionális és városi önkormányzatokra szakosodott hitelminősítő részlege, a Moody's Public Sector Europe (MPSE)
A ciklus második felében nem tervez új hitelprogramokat Matolcsy György. Az MNB elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában elmondta, akár 2018-2019-is fennmaradhat a jelenlegi alapkamat. ...
Az Országgyűlés mai ülésén szavaz az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését
A befektetők többsége inkább Clinton megválasztásának örülne A Clinton adminisztráció az alternatív-energia cégeknek kedvezne Trump elnökségéből az olajcégek profitálhatnak Mit mutat a múlt? A...
Vegyesen alakult, de csak keveset változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggelre: az euróhoz, a svájci frankhoz és a jenhez képest enyhén gyengült, a dollárral szemben viszont hajszálnyit erősödött
A vártnál nagyobb mértékben csökkent Kína exportja és importja is októberben, ami tovább táplálja az aggodalmakat a kínai gazdaság közelmúltbeli élénkülésének fenntarthatóságát illetően. A kínai...
Vegyesen alakult, de csak keveset változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggelre: az euróhoz, a svájci frankhoz és a jenhez képest enyhén gyengült, a dollárral szemben viszont hajszálnyit erősödött.
A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke