2016. november 8. kedd

nov. 8
12:19
A Ferencváros edzőjét EL-főtáblás csapattal hozták szóba (Sport365)
Német sajtóértesülések szerint a Ferencváros edzője, Thomas Doll is esélyes a Rapid Wien megüresedett kispadjára.
nov. 8
12:19
A luxus furcsa árnyalata: Alpina B7 méregzöld ruhában (Auto Pult)
Ha a luxus legfurcsább megnyilvánulását keressük, elegendő a Közel-Keletig mennünk. Ezúttal Abu Dhabiból érkezett galéria egy igazán furcsa ízléssel összeállított Alpina B7-ről: a 608 lóerős luxusautó méregzöld külső fényezéssel és ehhez nem igazán passzoló belső körítéssel érkezett.
nov. 8
12:21
Fontos a kormánynak a fenntartható nyugdíjrendszer és a foglalkoztatás (HR Portál)
A foglalkoztatás további bővítése, a fenntartható állami nyugdíjrendszer, az időskori ellátások értékállóságának biztosítása változatlanul kormányzati prioritások az elkövetkezendő időszakra - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium arra reagálva, hogy az Országgyűlés kedden jóváhagyta a 2015. évi zárszámadást.
nov. 8
12:23
147 ezres üdülési pályázat nyugdíjasoknak november 25-ig (HR Portál)
Üdülési pályázatot hirdetett nyugdíjasoknak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében. Ennek célja az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás - írja az erzsebetprogram.hu.
nov. 8
12:27
Állatos üvegtartói miatt akarják elvenni a vegán védjegyet a BrewDog sörfőzdétől (444.hu)
Elütött állatokból csinálnak fogókat a lojális vásárlóiknak és a befektetőiknek.
nov. 8
12:29
Oral history: Dózsa László hét nővel csoportszexelt (444.hu)
Az 56-os forradalom hiteles krónikása Anettkának vallott a szexuális teljesítőképességéről.
nov. 8
12:31
Egy norvég IKEA berendezte egy szíriai család otthonát (444.hu)
25 négyzetméteren, salakozott falak között mutatták be a polgárháborús mindennapokat. A látogatók két hét alatt 22 millió euróval segítettek.
nov. 8
12:33
Méretes pofon a németeknek – erre tényleg nem számított senki (Privátbankár)
A vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés Németországban szeptemberben, és a külkeradat sem lett valami fényes.
nov. 8
12:33
Nézőpont: a Jobbik a baloldallal került közös platformra (Gondola)
Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint a Jobbik azzal, hogy korábbi ígéretével ellentétben most nem támogatta a kvótaellenességet, a baloldallal és Gyurcsány Ferenccel került közös platformra
nov. 8
12:33
Matolcsy is beszólt a luxemburgi külügyminiszternek (Kripto Akadémia)
A jegybankelnök "merő badarságnak" nevezte Asselborn követelését.
nov. 8
12:33
Rogán Antal ennyire még nem volt rottyon (444.hu)
A miniszterrel valami nagyon nincs rendben.
nov. 8
12:35
Fontos engedélyt szerezhet meg a paksi bővítés (Privátbankár)
Lezárulhat az új paksi blokkok telephely-engedélyezési eljárása jövő tavasszal.
nov. 8
12:35
Le Monde: Kocsis Zoltán nagyon szeretett vendég volt (Gondola)
Kocsis Zoltán nagyon szeretett vendég volt Franciaországban, ahol rendszeresen fellépett - írta a vasárnap elhunyt világhírű zongoraművészre és zeneszerzőre emlékezve a Le Monde
nov. 8
12:35
"A Jobbik cselekedete politikai öngyilkosságként is értékelhető" (Kripto Akadémia)
HArrach: az alaptörvény módosítása és a letelepedési kötvény visszavonása között az ő szemükben nincs összefüggés.
nov. 8
12:36
NBA: Te jó ég, micsoda rekord Steph Currytől! (Agroinform)
Kedd hajnalban a Golden State Warriors vezére a New Orleansnak dobott 13 triplájával új csúcsot állított fel.
nov. 8
12:37
Pártvélemények a szavazásról (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az alaptörvény keddi módosításakor egy felelős kormányszövetség és egy felelőtlen ellenzék döntött.
nov. 8
12:39
Vízhajtót szedek - Mire figyeljek az étrendemben? (WebBeteg)
Vízhajtókra (más néven diuretikumokra) több okból lehet szükség, mint például szívelégtelenség, vérnyomásprobléma vagy vizenyő (oedema) jelentkezése esetén rendelheti el az orvos a szedését. Többféle hatásmechanizmusú vízhajtó létezik, melyek eltérően befolyásolják a vese működését, és más-más ionokat engednek távozni a vizelettel, amelyeket adott esetben pótolni kell.
nov. 8
12:45
Merre tart az infláció? (ProfitLine)
A fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
nov. 8
12:51
Gyümölcsöst telepítenél? Most az állam ad rá pénzt (Privátbankár)
Még december elejéig van idő pályázni az agrár-környezetgazdálkodási támogatásra.
nov. 8
12:51
Kivonul a Marks and Spencer Magyarországról (Alternatív Energia)
A világcég tíz országban zárhatja be üzleteit.
nov. 8
12:51
Több mint száz Marks & Spencer dolgozó veszítheti el állását Magyarországon (HR Portál)
Magyarországon is boltokat tervez bezárni a Marks & Spencer. Új üzleti terve szerint a következő öt évben hatvan bolt zárhat be. A cégcsoport a javaslatokkal kapcsolatban egyeztetésbe kezdett 129 magyarországi munkatársával.
nov. 8
12:53
Gyógyítható lehet a zikaláz? (Alternatív Energia)
Kifejlesztettek egy terápiát, ami a méhen belül megóvja a magzatot a vírustól.
nov. 8
12:53
Kevesebben használnak okoseszközöket munkában, mint otthon (HR Portál)
A hazai cégvezetők jelentős része inkább otthon használja az okoseszközöket, annak ellenére hogy tudják, milyen hasznos lenne a vállalkozás számára is. Persze azért nem mindenki áll így az újdonságokhoz: a felsőfokú végzettségű és északnyugati vezetők sokkal nagyobb arányban bevállalósak - írja a profit7.hu.
nov. 8
12:54
Kivonul az országból a Marks (Portfolio)
Tíz külföldi piacról, köztük Magyarországról készül kivonulni a Marks and Spencer (M&S) brit kiskereskedelmi hálózat. A vállalat hangsúlyozta, hogy ez egyelőre javaslat, amelynek végrehajtásáról...
nov. 8
12:54
Amerika elnököt választ: Érkeznek az első exit poll adatok - frissül (ATV)
Véget ért az Egyesült Államokban a kemény csatározásoktól hangos kampányidőszak, most amerikai választók tízmilliói járulnak az urnákhoz, hogy döntsenek az ország vezetését illetően. A felmérések Clinton pillanatnyi előnyét mutatják, de az igazán mérvadó billegő államokban elképesztően szoros a verseny. Az első hivatalos eredmények szerda reggel érkeznek, de előzetes becsléseket már éjszaka is…
nov. 8
12:55
Kocsis Zoltántól búcsúzott a Le Monde (Alternatív Energia)
"Nagyon szeretett vendég volt Franciaországban, rendszeresen fellépett az évadban."
nov. 8
12:56
Csendes a forint piaca a nagy napon (Portfolio)
Minimális gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben azt követően, hogy Matolcsy György jegybankelnök nagy interjút adott a Világgazdaságnak. A jegybankelnök szerint akár még három...
nov. 8
12:57
Paks 2 - Jövőre kaphatják meg a telephely-engedélyt (Alternatív Energia)
A kormánybiztos bízik abban, hogy a környezetvédelmi engedélyt is megkapják másodfokon.
nov. 8
13:09
Lehet, hogy megtalálták a zika-vírus ellenszerét (Privátbankár)
Egy amerikai kutatócsoport sikerrel tesztelt egereken egy olyan antitest-terápiát, amelynek továbbfejlesztett változata védelmet nyújthat a méhen belül azoknak a babáknak, akiknek édesanyja zika-vírussal fertőződött a várandósság idején. A szakemberek olyan páciensek vérsejtjeinek felhasználásával dolgozták ki az antitest-terápiát, akik a közelmúltban fertőződtek meg, majd sikeresen legyőzték a…
nov. 8
13:09
IKSZ: az ellenzék elárulta a fiatalokat és a jövőnket (Gondola)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint az ellenzék a keddi alaptörvény-módosításkor elárult a fiatalokat és jövőjüket
nov. 8
13:11
Most kell lakást venni? Igazi fordulat jön az ingatlanpiacon (Privátbankár)
Úgy néz ki, hogy nem teljesen helytállóak azok a híresztelések, miszerint továbbra is emelkednek az ingatlanárak Budapesten. Ez ma már inkább csak a hirdetési árakra igaz. Bel-Budán a kereslet szűkülése figyelhető meg, és a valós értékesítési árak ereszkedésére számíthatunk az ingatlanközvetítő szakember szerint.
nov. 8
13:12
Az út végére ért a szén (Portfolio)
A kormány stratégiája változatlan az energetikát illetően, a változó környezetre új hosszútávú stratégiával reagál a Mol, a gázpiacok globalizálódásának nagy nyertese pedig Európa lehet. Az LNG egyre...
nov. 8
13:12
Több százezerbe kerülhet: ezt is ki kell fizetni az új házba költöző családoknak (Pénzcentrum)
Ettől lesz drágább építkezni jövőre....
nov. 8
13:14
A Mol veszi meg végül a Drehert? (Portfolio)
A Reuters értesülései szerint legalább hatan tettek már nem kötelező érvényű ajánlatot a világ legnagyobb sörgyártójának, az Anheusen-Busch InBevnek, annak érdekében, hogy megszerezzék a régiós...
nov. 8
13:15
Olimpia 2024 - A koncepció a fontos (ProfitLine)
Christopher Mattheisen, a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat egyik nagykövete szerint a játékok rendezési jogának elnyeréséhez fontos, hogy jó legyen a koncepció, a magyar fővárosé pedig ilyen.
nov. 8
13:24
Vezércsere a Magyar Fejlesztési Bank élén (HR Portál)
A Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatóját, Nagy Csabát a sajtó Spéder Zoltán üzletemberrel és Lázár Jánossal kötötte össze, míg az utódot, Bernáth Tamást, a BNP Paribas elnök-vezérigazgatóját Csányi Sándor OTP-elnök-vezérigazgató szakmai köréhez sorolja a banki szakma - írja az mno.hu.
nov. 8
13:24
Messi már a meccsen sem értette, a Barca fellebbez sárga lapja ellen (Sport365)
A Sevilla elleni, 2-1-re megnyert bajnokin rúgták le Lionel Messiről a fél pár cipőjét, mégis az argentin klasszis kapott sárgát, ami ellen most klubcsapata fellebbez.
nov. 8
13:26
Kaphatok öregségi nyugdíjat 39 év szolgálati idő után? (HR Portál)
1998.09.30-ától, 51 évesen kapom harmadik csoportba tartozó rokkantnyugdíjamat. Igényelhetem-e öregségi nyugdíjamat 39 év szolgálati idő után?
nov. 8
13:27
Nagy volt az érdeklődés a magyar állampapírért (Privátbankár)
Kétszeres túljegyzés mellett tovább csökkent a 3 hónapos kicstárjegy hozama.
nov. 8
13:27
Koldulási tilalmat vezetnek be Bécsújhelyen (Gondola)
Legkésőbb tavasztól koldulási tilalmat vezetnek be az alsó-ausztriai Bécsújhely (Wiener Neustadt) néhány övezetében - közölte az osztrák közszolgálati média (ORF) kedden
nov. 8
13:27
"Na már csak ez hiányzott..." - Gyurcsány reagált Kósa dicséretére (Kripto Akadémia)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a DK-elnök volt a legbecsületesebb az ellenzékiek körében.
nov. 8
13:28
Jár 13. havi fizetés, ha gyeden vagyok? (HR Portál)
Az lenne a kérdésem, hogy a 13. havi juttatás jár-e a gyeden lévő anyukáknak?
nov. 8
13:29
Orbán minden idők legdrágább szavazását bukta el (Kripto Akadémia)
Tóth Bertalan: A másfél éves "hazug és gyűlöletkeltő politika" közel húszmilliárd forintba került.
nov. 8
13:30
Lefordult a BUX (Portfolio)
Elérkeztünk a 2016-os év egyik legfontosabb eseményéhez, ma választják meg az Egyesült Államok 45. elnökét. A befektetők fókuszának középpontjában terszmészetesen a mai események állnak, az ezzel...
nov. 8
13:30
MSZP: Orbán minden idők legdrágább szavazását bukta el (444.hu)
Tóth Bertalan: 20 milliárd ment el a népszavazásra és a gyűlöletkampányra, az eredmény pedig egy nagy nulla.
nov. 8
13:30
Bulvár: Emlékezetesre sikerült László Csaba sajtótájékoztatója - videó (Agroinform)
A szlovák bajnokságban szereplő Dunaszerdahely vezetőedzője kiszúrta, hogy a klubja rosszul írta le a nevét.
nov. 8
13:31
Párbeszéd: ez egy kutyakomédia (Kripto Akadémia)
Tordai: nem szól másról, mint hogy két "szélsőjobboldali, Putyin-bérenc párt" egymással versengve hazaárulózza le a másikat.
nov. 8
13:33
Megszűnik a munkáltató – mi lesz a munkavállalókkal? (Adózóna)
Egyre gyakrabban hallani arról, hogy adott cég üzemét vagy telephelyét megvásárolja egy másik gazdasági társaság akként, hogy az változatlan feltételek mellett fogja folytatni a korábbi tevékenységet. Ennek a jogügyletnek számos polgári jogi jellegű jogkövetkezményén kívül munkajogi vetülete is van, az átadó munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók sorsát ugyanis rendezi a törvény. Cikkünkben…
nov. 8
13:45
Kifelejtették a húst a virsliből – a hatóság azonnal kivonta a forgalomból (Privátbankár)
Az előírt hús mennyiségének még csak a fele sem volt a virsliben.
nov. 8
13:45
Gyógyítható a zikaláz? (Alternatív Energia)
Kifejlesztettek egy terápiát, ami a méhen belül megóvja a magzatot a vírustól.

Keresés