Csökkent a szakszervezetek munkahelyi jelenléte, ezzel együtt a szakszervezeti tagok aránya is a munkahelyeken az elmúlt években - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaerőpiaci helyzetkép, 2015 című kiadványából.
Magyarországon is boltokat tervez bezárni a Marks & Spencer. Új üzleti terve szerint a következő öt évben hatvan bolt zárhat be - jelent meg az index.hu-n.
A duplájára emelkedett az éhezők száma az öt évvel ezelőttihez képest Magyarországon. Ma 1,5 millió embernek nem éri el a havi jövedelme az 55 ezer forintot, mondta napirend előtti felszólalásában Korózs Lajos, az MSZP képviselője. Rétvári Bence azt mondta, a kormány abban hisz, hogy a munkavégzés a legjobb a szegénység ellen, nincs ennél jobb szociális program - írja az MTI.
Tíz külföldi piacról, köztük Magyarországról készül kivonulni a Marks and Spencer (M&S) brit kiskereskedelmi hálózat. A vállalat hangsúlyozta, hogy ez egyelőre javaslat, amelynek végrehajtásáról...
A magyar olajkonszern a Reuters hírügynökség hétfőn közölt értesülésére reagált, miszerint a Basnyefty orosz olajtársaság november elején leállította a kőolajszállítást a Barátság vezetéken...
Szeptember elején lépett hatályba az építési törvény módosítása, amely a kormány számára lehetővé teszi, hogy rendelettel kötelezze a tervezőket és a kivitelezőket a 300 négyzetméter alatti, egyszerű bejelentéssel érintett családi házak építése esetén felelősségbiztosítás megkötésére.
A kedden kezdődött amerikai elnökválasztás előtti utolsó kampánygyűlésén Hillary Clinton demokrata párti jelölt az Egyesült Államok "nagylelkűségét", befogadókészségét ígérte, a republikánus Donald Trump pedig azt hirdette, hogy "Amerika mindenek előtt".
Nagyon visszafogottak ma a tőzsdék, ami a sorsdöntő elnökválasztás előtt érthető is. Budapestet a Richter emelkedése mentette meg az eséstől, a részvény fair értékét emelte ma az egyik nagy brókercég. A forint alig gyengült Matolcsy interjúja nyomán. Az olaj kissé emelkedik, de maga az OPEC is lejjebb várja.
Fő feladatának az ingatlanpiac professzionalizmusának és átláthatóságának növelését tartja a magyar ingatlanpiaci szakértők vezető szervezete, az RICS Hungary, melynek elnöksége új tagokkal bővült. ...
Ha azt gondoltuk, hogy a kétkerekezés volt a legfurcsább rekorddöntés a Nürburgring-Nordschleifén, akkor tévedtünk. Ezúttal ezer Dodge Ram pickup szaggatja az egykoron nemes versenyeket megélt pálya aszfaltját.
Minden idők egyik legkeményebb választási kampányidőszakán vagyunk túl, Donald Trump és Hillary Clinton mindent megtett azért, hogy a másikat lejárassa a tévés hirdetésekben és kisfilmekben. Ezekből gyűjtöttük össze a legütősebbeket.
A Magyar Nemzet Online kormányzati körökből származó információi szerint ma elbocsátották a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatóját, Nagy Csabát. Nagy Csaba 2013-tól állt az állami...
A jelek szerint tud még tovább csökkenni a három hónapos diszkont kincstárjegyek aukciós hozama, legalábbis erre utal a keddi értékesítés eredménye. A tervezett 20 milliárd forintos mennyiség ugyanis...
2013 óta a budapesti lakáspiacon közel 50 százalékkal emelkedtek az árak, de bizonyos városrészekben ennél is nagyobb volt a növekedés mértéke. A tavaly és tavalyelőtt látott szárnyalás azonban a...
Ha azt gondoltuk, hogy a kétkerekezés volt a legfurcsább rekorddöntés a Nürburgring-Nordschleifén, akkor tévedtünk. Ezúttal ezer Dodge Ram pickup szaggatja az egykoron nemes versenyeket megélt pálya aszfaltját.
Ha a luxus legfurcsább megnyilvánulását keressük, elegendő a Közel-Keletig mennünk. Ezúttal Abu Dhabiból érkezett galéria egy igazán furcsa ízléssel összeállított Alpina B7-ről: a 608 lóerős luxusautó méregzöld külső fényezéssel és ehhez nem igazán passzoló belső körítéssel érkezett.
Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel - közölte első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Angela Merkel német kormányfő kancellársága függ az EU-török megállapodás fennmaradásától, és attól is, hogy az unión belül hány támogatója marad a jelenlegi német bevándorláspolitikának - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatorna keddi műsorában
Magyarországon is boltokat tervez bezárni a Marks & Spencer. Új üzleti terve szerint a következő öt évben hatvan bolt zárhat be - jelent meg az index.hu-n.