Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán. A nyomozás adatai szerint a férfi a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet vezetői közé tartozott. A végzés nem jogerős.
Megkezdte az ünnepek előtti ellenőrzéseket a fogyasztóvédelmi hatóság, a korábbiakhoz hasonlóan főként arra figyelnek a szakemberek, hogy a karácsonyi vásárlások során a kereskedők szabályszerűen járjanak el, illetve ne kerüljenek veszélyes termékek a boltok polcaira - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán az MTI-vel.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint "a legnagyobb ostobaság lenne", ha Donald Trump, a januárban hivatalba lépő megválasztott amerikai elnök felmondaná az iráni nukleáris fejlesztési programról kötött megállapodást.
Donald Trump győzelme a fejlett piacoknak és a nyersanyagpiacoknak is jó hír lehet, a feltörekvő gazdaságok gyengélkedése viszont a következő években is folytatódhat a magyar befektetési alapokat...
Titkos adatok tárolására vonatkozó biztonsági intézkedések megsértése miatt az Europol terrorizmussal foglalkozó információi kerültek ki a világhálóra - közölte a NOS holland közszolgálati televízió oknyomozó műsorában szerdán.
Közeleg a nap, amikor Donald Trump átveszi az Egyesült Államok irányítását, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan érkeznek a hírek az újonnan felálló kormánytagok lehetséges kilétéről. Közülük több...
Cseh László a Magyar Nemzetnek elmondta, nem számított arra, hogy Gyárfás Tamás lemond, de szerinte ez önmagában nem fogja megoldani a valós problémákat.
Minden eddiginél nagyobb kísérletet engedélyeztek az amerikai hatóságok. A poszttraumás stressz szindróma kezelésében értek el komoly sikereket az ecstasy hatóanyagával.
Október vége óta először 50 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára, mert OPEC-illetékesek kijelentései alapján megnőtt a valószínűsége annak, hogy az olajszervezetnek sikerül megállapodniuk a termelés csökkentéséről.
A rendőrségi tisztviselők egy rejtett kamerát szereltek fel egy útmenti területen Kansasben, hogy videóra vegyék a helyszínen ólálkodó hegyi oroszlánokat. Amikor megnézték a felvételeket, nem hittek a szemüknek.
Minden az olaj körül forgott szerdán, az OPEC megállapodásra jutott, amit az olaj ára 7-8 százalékos emelkedéssel ünnepelt. A magyar tőzsdén is az olajrészvény ment fel leginkább, a forint megint gyengült, az euró átlépte a 312, majd rövid időre a 313 forintos határt is. Esik viszont az arany és az ezüst.
Egyperces néma gyászszünettel kezdődnek a magyarországi hivatalos labdarúgó-mérkőzések a brazil Chapecoense csapatát szállító repülőgép tragédiájára emlékezve.
Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.
Az OPEC-ülést övező felfokozott várakozások miatt új történelmi csúcson nyitott az amerikai Dow Jones index, amit egy kisebb korrekciótól eltekintve továbbra is tartani tud. Az S&P 500 nyitást követő...
Az orosz energiaügyi miniszter nyilatkozata szerint Oroszország "technikai nehézségek" miatt fokozatosan kívánja elérni a 300 ezer hordós termeléscsökkentést, arról azonban nem beszélt, hogy mégis...
A Bild és a Washington Post is úgy értesült, hogy a délelőtt leleplezett német hírszerzés kötelékében szolgáló szélsőséges iszlamista korábban meleg pornófilmekben is szerepelt.
Shane Tusup egy Facebook bejegyzésben reagált arra, hogy a felesége nyílt levelével indult lavina következtében lemondott Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke.
Szabó Tímea ellátogatott abba a kórházba, ahol egy mosdóban 5 napon keresztül hevert egy holttest. A helyszínről a Párbeszéd társelnöke felvételt is készített.
Nagyon fontos a tanodák hosszú távú finanszírozásának megoldása, ezért megkezdődött a munka arról, hogy ezt miként lehetne biztosítani, illetve hogyan lehetne a tanodákat a rendszerbe illeszteni - mondta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, a II. Országos tanodakonferencián.
Cristiano Ronaldo egybehangzó portugál és brazil lapértesülések szerint hárommillió eurót ajánlott fel a Chapecoensének, amely keddre virradóra egy repülőgép-szerencsétlenségben elvesztette játékosai többségét.
Egymeccses eltiltással sújtották José Mourinhót, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, miután a játékvezető elküldte őt a kispadtól a West Ham United elleni vasárnapi bajnokin.
A Concorde, mint egyetlen szuperszonikus utasszállító leállítása nagy visszalépés volt a polgári repülésben, hisz így 60 éve ugyanakkora sebességgel zajlik a légiforgalom. Most egy új kísérlet zajlik a Concordnál is gyorsabb repülésre, kérdés, gazdaságos lesz-e, és bevállalják-e majd a légitársaságok.
A XIII. kerület a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő területe, az újlakás-piacon itt is érkezett a leggyorsabb válasz a válságot követő keresletnövekedésre. Ez azt eredményezte, hogy a XIII. kerület újra a vásárlók és a fejlesztők nagy kedvencének számít, az idén eladott fővárosi új otthonok negyede található itt. A négyzetméterárak a Középső-Angyalföldön elérhető bő 500 ezer forinttól a…
Litvánia 168 darab M577-es típusú páncélozott harcjárművet vesz Németországtól, a szövetségi hadsereg (Bundeswehr) eszközállományából, az erről szóló szerződést szerdán írták alá a két ország védelmi...