Cseh László a Magyar Nemzetnek elmondta, nem számított arra, hogy Gyárfás Tamás lemond, de szerinte ez önmagában nem fogja megoldani a valós problémákat.
Minden eddiginél nagyobb kísérletet engedélyeztek az amerikai hatóságok. A poszttraumás stressz szindróma kezelésében értek el komoly sikereket az ecstasy hatóanyagával.
Október vége óta először 50 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára, mert OPEC-illetékesek kijelentései alapján megnőtt a valószínűsége annak, hogy az olajszervezetnek sikerül megállapodniuk a termelés csökkentéséről.
A rendőrségi tisztviselők egy rejtett kamerát szereltek fel egy útmenti területen Kansasben, hogy videóra vegyék a helyszínen ólálkodó hegyi oroszlánokat. Amikor megnézték a felvételeket, nem hittek a szemüknek.
Minden az olaj körül forgott szerdán, az OPEC megállapodásra jutott, amit az olaj ára 7-8 százalékos emelkedéssel ünnepelt. A magyar tőzsdén is az olajrészvény ment fel leginkább, a forint megint gyengült, az euró átlépte a 312, majd rövid időre a 313 forintos határt is. Esik viszont az arany és az ezüst.
Egyperces néma gyászszünettel kezdődnek a magyarországi hivatalos labdarúgó-mérkőzések a brazil Chapecoense csapatát szállító repülőgép tragédiájára emlékezve.
Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.
Kilencvennyolc éves korában meghalt James Delligatti, a Big Mac szendvics megalkotója. A McDonald's szóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint az idős férfit családja körében érte a halál hétfőn.
Sem Csehország, sem Franciaország nem támogatja a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótákat - közölte Milos Zeman cseh államfő, miután Prágában szerdán tárgyalt francia kollégájával, Francois Hollande-dal. Zeman szerint ebben teljes volt az egyetértés közte és francia vendége között.
Az OPEC-ülést övező felfokozott várakozások miatt új történelmi csúcson nyitott az amerikai Dow Jones index, amit egy kisebb korrekciótól eltekintve továbbra is tartani tud. Az S&P 500 nyitást követő...
A gyorsforgalmi út Budapest és Cegléd közötti szakaszára a kivitelezési közbeszerzés lezárult, a látványos kivitelezési munkák 2017 elején kezdődhetnek meg.
Az orosz energiaügyi miniszter nyilatkozata szerint Oroszország "technikai nehézségek" miatt fokozatosan kívánja elérni a 300 ezer hordós termeléscsökkentést, arról azonban nem beszélt, hogy mégis...
A Bild és a Washington Post is úgy értesült, hogy a délelőtt leleplezett német hírszerzés kötelékében szolgáló szélsőséges iszlamista korábban meleg pornófilmekben is szerepelt.
Az Alkotmánybíróság (Ab) vizsgálhatja, hogy az Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot, vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát. Az Ab erről szóló határozatát szerdán tette közzé a honlapján.
Shane Tusup egy Facebook bejegyzésben reagált arra, hogy a felesége nyílt levelével indult lavina következtében lemondott Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke.
A kenyai kormány mintegy 990 ezer hektár területet szeretne a termelésbe bevonni, amihez a magyar szakemberek segítségét várják - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerdán az MTI-vel.
Szabó Tímea ellátogatott abba a kórházba, ahol egy mosdóban 5 napon keresztül hevert egy holttest. A helyszínről a Párbeszéd társelnöke felvételt is készített.
Nagyon fontos a tanodák hosszú távú finanszírozásának megoldása, ezért megkezdődött a munka arról, hogy ezt miként lehetne biztosítani, illetve hogyan lehetne a tanodákat a rendszerbe illeszteni - mondta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, a II. Országos tanodakonferencián.
Az érszűkületre utaló jellegzetes tünetek (lábfájdalom, hideg végtagok, töredezett körmök és fekélyek) az esetek nagy részében felvetik a betegség gyanúját, melynek megerősítése különféle képalkotó és laboratóriumi módszerekkel történik.
Cristiano Ronaldo egybehangzó portugál és brazil lapértesülések szerint hárommillió eurót ajánlott fel a Chapecoensének, amely keddre virradóra egy repülőgép-szerencsétlenségben elvesztette játékosai többségét.
Egymeccses eltiltással sújtották José Mourinhót, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, miután a játékvezető elküldte őt a kispadtól a West Ham United elleni vasárnapi bajnokin.
A Concorde, mint egyetlen szuperszonikus utasszállító leállítása nagy visszalépés volt a polgári repülésben, hisz így 60 éve ugyanakkora sebességgel zajlik a légiforgalom. Most egy új kísérlet zajlik a Concordnál is gyorsabb repülésre, kérdés, gazdaságos lesz-e, és bevállalják-e majd a légitársaságok.
A tésztához: 3 darab tojás 3 ek liszt 1/2 csomag sütőpor 3 ek cukor A mákos gubához: 7 darab száraz kifli 8 dl tej 3 db tojás 10 dkg margarin 1 csomag vaníliás cukor 10 dkg cukor 20 dkg darált mák 1 darab citrom héja reszelve A diós gubához: 7 darab száraz kifli 8 dl tej 3 db tojás 10 dkg margarin 1 csomag vaníliás cukor 10 dkg cukor…
A XIII. kerület a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő területe, az újlakás-piacon itt is érkezett a leggyorsabb válasz a válságot követő keresletnövekedésre. Ez azt eredményezte, hogy a XIII. kerület újra a vásárlók és a fejlesztők nagy kedvencének számít, az idén eladott fővárosi új otthonok negyede található itt. A négyzetméterárak a Középső-Angyalföldön elérhető bő 500 ezer forinttól a…
Litvánia 168 darab M577-es típusú páncélozott harcjárművet vesz Németországtól, a szövetségi hadsereg (Bundeswehr) eszközállományából, az erről szóló szerződést szerdán írták alá a két ország védelmi...
Hosszú Katinka férje és edzője sem említette név szerint Gyárfást, feleségét viszont a legbátrabb és legkedvesebb embernek nevezte facebook-posztjában.
Negyven ország diaszpórapolitikáját, eredményeit tekintették át a szerda este elfogadott zárónyilatkozat kidolgozásához, de a magyar tapasztalatokat is sokan hasznosítják - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Diaszpóratanács munkájáról beszámolva az M1 aktuális csatorna műsorában.
Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-ére...
Füstölés miatt nem jár egy szakaszon a 3-as metró. A Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz közlekedik - írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda este a Facebook-oldalán.