Jövőre 15-32 százalékos bérfejlesztés lesz a szociális ágazatban, egyes foglalkozási csoportoknál pedig akár még ennél nagyobb emelés is várható - írta a Magyar Idők pénteki számában a szociális ágazat érdekképviseleti szervezetei és a kormány közötti egyeztetésekre hivatkozva.
Alighanem az FHB-nál is örülnek a társasági adó tegnap bejelentett csökkentésének, a harmadik negyedévben ugyanis épp ez az adózási tétel húzta le negatív tartományba a bank eredményét. Néhány...
A tulajdonostársak közössége speciális áfaalanynak minősül. Összefoglaltuk e kevésbé ismert jogintézmény szabályozását, figyelembe véve, hogy az ismeretek hiánya jelentős adókockázattal járhat.
Hargitay András szövetségi kapitány szerint érthetetlen az a felfordulás, amely a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és több versenyző - élükön a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával - között alakult ki.
Félpályán megindulhatott a Balaton irányában a forgalom az M7-es autópályán Pákozd térségében, ahol péntek hajnalban két kamion ütközött egymásnak - közölte a rendőrség honlapján.
Felrobbant csütörtökön egy üzemanyag-szállító tartálykocsi Mozambikban; a kormány közlése szerint legalább 73 ember életét vesztette, száznál többen kórházba kerültek.
A több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között.
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-minősítést a Fitch Ratings, és ezzel befejeződik a magyar szuverén osztályzat idei hitelminősítői felülvizsgálati programja.
Nicolas Sarkozy volt francia államfő "méltatlannak" találta, hogy a 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos törvénytelen líbiai finanszírozásáról kérdezte a műsorvezető csütörtök este a francia jobboldal elnökjelölt-állító választása előtti utolsó, harmadik tévévitában. A BFM hírtelevízió felmérése szerint a hét jelölt közül a nézők Francois Fillon volt miniszterelnököt találták a…
Joe Biden amerikai alelnök szerint a Demokrata Párt választási vereségeinek fő oka, hogy nem vettek tudomást a vidéki Amerikáról és a munkásrétegekről. Más politikusok teljesen új irányt követelnek a párttól.
Egymásnak adják a kilincset a politikusok Donald Trump megválasztott amerikai elnök manhattani irodájában, ahol Trump a hétvégén Mitt Romney republikánus párti volt massachusettsi kormányzóval is egyeztet.
Huszonegy ember életét vesztette, és 42-en megsebesültek csütörtökön öngyilkos merényletben, amelyet egy nyugat-iraki, szunniták lakta településen tartott esküvőn követtek el - jelentették hírügynökségek.
Magyarországon nem azért van munkaerőhiány, mert elvándoroltak a szakemberek, hanem azért, mert az elmúlt években 600 ezernél is több munkahelyet teremtett a kormány - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán, jelenti az MTI-n.
Miután az elkövetkezendő két évben a minimálbér és a szakmai bérminimum emelése jelentős többletköltségeket fog okozni a magyarországi cégeknek, vélhetően részben ezt is hivatott kompenzálni a vállalati nyereségadó 10 százalékos csökkentése - nyilatkozta az indexnek az RSM Hungary szakértője.
Az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal kutatónők pályázatait várják a Nők a Tudományban Kiválósági Díjra.
Százmilliárd font (36 ezer milliárd forint) halmozott veszteséget okozhat a brit költségvetésnek ötéves távlatban Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése - írta makrogazdasági előrejelzéseken alapuló számításokat idézve a csütörtöki Financial Times.
Nicolas Sarkozy volt francia államfő "méltatlannak" találta, hogy a 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos törvénytelen líbiai finanszírozásáról kérdezte a műsorvezető csütörtök este a francia jobboldal elnökjelölt-állító választása előtti utolsó, harmadik tévévitában. A BFM hírtelevízió felmérése szerint a hét jelölt közül a nézők Francois Fillon volt miniszterelnököt találták a…
Joe Biden amerikai alelnök szerint a Demokrata Párt választási vereségeinek fő oka, hogy nem vettek tudomást a vidéki Amerikáról és a munkásrétegekről. Más politikusok teljesen új irányt követelnek a párttól.
Egyházi kézbe került az állami ifjúsági táboroztatás. A döntés márciusban született és szeptemberben élesedett. A „legendás” zánkai és fonyódi ingatlanvagyon fölött immár a Szeged-Csanádi Egyházmegye diszponál. A szocialisták ingatlan-mutyiról beszélnek, és ha nem megy át a törvényjavaslatuk, kiperelik az adatokat.
Októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek és felfelé ívelő tendenciát mutattak az éves összevetésű fogyasztói árak az euróövezetben és az Európai Unióban.
Negyvenötmilliárd forintot kapnak a kórházak adósságrendezésre - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten. Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta: a kormány döntése értelmében a 45 milliárdot a harminc napon túli beszállítói tartozások rendezésére fordíthatják az intézmények, további 15 milliárd forintra pedig a működés hatékonyságát növelő programokkal pályázhatnak.
Küzd a 30.000 pontos szinttel a BUX, a vezető részvények pedig elég vegyesen teljesítenek az elmúlt napokban. Mire érdemes most tétet tenni? Mai elemzési összeállításunkban a négy nagy magyar blue chip kilátásait tekintjük át.
Csehország lakosságának kétharmada elégedett az 1989-es rendszerváltással, ellenkező véleményen az emberek egynegyede van - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
Szoboszlai Dominik a 17 évesek, majd a 19 évesek között is góllal segítette az Európa-bajnokságra kijutó válogatottat. Apja az edzője, egészen speciális módszerekkel készül. A Salzburg szerződtetni akarja.