2016. január 19. kedd

jan. 19
15:42
Calicivírus okozhatta a fertőzést Halásztelken (WebBeteg)
Calicivírust mutattak ki azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a székletében, akik január 8-án délutántól hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg Halásztelken - közölte a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.
jan. 19
15:42
Eb: négyszer annyi jegyet igényeltek a magyarok, mit amennyi jár (Sport365)
A rendelkezésre álló belépők mennyiségének több mint négyszeresét, 111 970 jegyet igényeltek a magyar szurkolók a labdarúgó-válogatott három Európa-bajnoki csoportmérkőzésére.
jan. 19
15:44
Az Alkotmánybíróság elnöke folytatná munkáját (Infostart)
Az Alkotmánybíróság elnöke folytatná munkáját, ha erre felkérik. Lenkovics Barnabás, a taláros testület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte, hogy továbbra is hiányos a jogtörténész, munkajogász és a környezetvédelmi szakterület az Alkotmánybíróságon. Úgy látja, ha nem választanak új bírákat, 11 fővel akkor is tovább tud működni az Alkotmánybíróság.
jan. 19
15:44
Életmentő eszközhöz jut a Heim Pál Gyermekkórház az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány jóvoltából (WebBeteg)
Kiemelkedő támogatást, 12 millió forintot adott át az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztályára egy életmentő véralvadás diagnosztikai készülék megvásárlására a gyermek leukémia gyógyításához.
jan. 19
15:45
A Hejcén meghalt szlovák katonákra emlékeztek (Metropol)
A településhez közeli Borsó-hegyen tíz évvel ezelőtt ezen a napon csapódott be a szlovák légierő An-24-es repülőgépe. A gépen utazó 43 katona közül csak egy élte túl a katasztrófát.
jan. 19
15:45
Leégett a legendás Ritz Hotel - Videó! (Alternatív Energia)
Az embereket a szomszédos épületekből is evakuálták.
jan. 19
15:45
Úgy fest, elcsavarták az egyik ByTheWay tag fejét (hirado.hu)
Szikszai Péter egy igen vonzó lány társaságát élvezte a minap a korcsolyapályán.
jan. 19
15:47
Egészségügyi vitanapot kezdeményez a Jobbik (hirado.hu)
A Jobbik kezdeményezi, hogy a parlament tartson vitanapot az egészségügy témaköréről, amelyen meg lehet vitatni az ágazat anomáliáit és azokra megoldást lehet találni.
jan. 19
15:48
Mészáros Lőrinc egymilliárdot is elkölthet az új horvát focicsapatára (444.hu)
Orbán Viktor bizalmasa beszállt a teljesen eladósodott eszéki klubba. A Magyar Narancs szerint új stadiont is ígért.
jan. 19
15:50
Négyszeres túljelentkezés a válogatott Eb-meccseire (444.hu)
Az MLSZ közétette, hogy hányan igényeltek jegyet a magyar csapat Európa-bajnoki meccseire ithonról. Összesen 29 500 jegyet biztosít az európai szövetség a magyarok három meccsére, ezekre 111 970 igénylés érkezett. A legtöbben a magyar-izlandi meccset néznék meg, 11 ezer helyre 47 330 igénylés érkezett. Izlandon ennél is nagyobb a fociőrület.
jan. 19
15:51
Lehet, hogy visszafele sül el a jegybank fegyvere? (Privátbankár)
Az MNB Monetáris Tanácsa végleg kivezeti a kéthetes jegybanki betétet április végéig. Miért csak elvileg segíti ez a hitelezést?
jan. 19
15:51
Ralival indul a csonka hét az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap Európában mérsékelten pesszimista hangulat uralkodott a tőzsdéken, ma reggel viszont Ázsiában már javult a befektetői hangulat, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kínában a...
jan. 19
15:51
Lefejezés, élve eltemetés - ez vár az IÁ 3500 rabszolgájára (ATV)
Az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei becslések szerint 3500 ezer embert, főleg nőket és gyermekeket tartanak rabszolgasorban Irakban - közölte kedden az ENSZ.
jan. 19
15:52
Négymilliárdért túlóráztak a katonák tavaly (444.hu)
Az őszi határvédelem dobta meg nagyon a költségeket.
jan. 19
15:53
"Holokauszt biznisz" Ők kaszálták a legtöbbet (ATV)
Dübörög a holokausztipar – kommentálta a Saul fia sikerét a jobbikos Novák Előd. Hozzá hasonlóan sokan gondolják úgy, hogy a holokauszt egy „biznisz”, ami nagyon sok pénzt hoz a zsidóknak. A számok azonban épp az ellenkezőjét mutatják.
jan. 19
16:00
Tejszínes paradicsom-krémleves (Mindmegette)
1 kg paradicsom 1 liter húsleves alaplé 3 fej hagyma (nagy) 3 gerezd fokhagyma bazsalikom só bors 1 dl olívaolaj 1 ek vaj 1-2 ek pesto (elhagyható) 1 ek cukor 1 ek pirospaprika 2 dl tejszín
jan. 19
16:00
Ilyen polgármester kell Salgótarjánnak (Infostart)
Ha Salgótarján három éven belül nem tudja elnyerni a település-, energetikai és vállalkozásfejlesztésre fordítható uniós forrásokat, utána már nem lesz módja pótolni, ezért az a tét, hogy olyan polgármestere legyen a városnak, aki együtt tud dolgozni a kormánnyal - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden Salgótarjánban.
jan. 19
16:03
Szlogent cserél a Coca-Cola (Kreatív Online)
Párizsban jelentették be az "egy márka" stratégiájukat.
jan. 19
16:03
Borsó bácsi harmadszorra is „magyar lett” (Metropol)
Az 1921 júliusában Készdiszentléleken született férfi az ünnepélyes honosításakor azt mondta: „Mi itt magyarok vagyunk, annak születtünk és annak is halunk meg.”
jan. 19
16:03
Cipőtemplom feketelábúaknak (Metropol)
Cipő formájú üvegtemplom a délnyugat-tajvani Csiajiban.
jan. 19
16:03
Megháromszorozza a petefészekrák kockázatát a BRCA1 gén mutációja (hirado.hu)
A petefészekrák a nők halálozásának hetedik leggyakoribb oka a világon.
jan. 19
16:03
Kinek a feladata a közoktatás szervezése? (ProfitLine)
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) felszámolását kezdeményezi a Magyar Liberális Párt (MLP), a közoktatás szervezését és irányítását ugyanis szerintük az önkormányzatoknak kell végezniük.
jan. 19
16:05
Önkéntes tüzöltó kerestetik (Metropol)
Remélhetőleg a telefonszámokat jól írta le.
jan. 19
16:05
Szerbia nem engedi meg, hogy migránsokat küldjenek vissza a területére (hirado.hu)
Belgrád válaszlépéseket fog tenni, amennyiben a környező országok egyoldalú intézkedésekről döntenének - jelentette ki Ivica Dacic külügyminiszter.
jan. 19
16:05
Domináns szerepben a kormány (ProfitLine)
A Párbeszéd Magyarországért (PM) felszólítja a kormányt, hogy ne uralkodjon a tanárok felett, helyette teljesítse korábbi, a fizetések emelésére vonatkozó ígéreteit.
jan. 19
16:07
Robotinvázióra készül a világelit (hirado.hu)
A negyedik ipari forradalom, annak attitűdjei és kihasználása lesz a fő témája a 46. Világgazdasági Fórumnak, amelyet a svájci Davosban tartanak szombat estig.
jan. 19
16:09
Irán lehet a közel-keleti rendezés kulcsa a németek szerint (Privátbankár)
Németország együtt szeretne működni Iránnal a régió konfliktusainak kezelésében, most hogy a perzsa állam visszatér az elszigeteltségből.
jan. 19
16:09
68 év a csuklás világrekordja, ön ne várjon ennyit! (BorsOnline)
A Guinnes Rekordok Könyve szerint a kategória győztese 1922 és 1990 között minden nap csuklott. Ennél azonban gyorsabban is megszabadulhatunk a kellemetlen tünettől.
jan. 19
16:12
Rekordévet zárt Magyarországon a BMW-csoport (Infostart)
Rekordévet zárt Magyarországon a BMW-csoport, több mint 2200 személyautót adtak el, és jól fogytak a teljesen elektromos járműveik is - közölte Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 19
16:15
Tizennyolc éves játékost vesz a Real a Boca Juniorstól (Sport365)
A Marca szerint megegyezett egymással a Real Madrid és az argentin Boca Juniors a klub 18 éves, uruguayi középpályásával kapcsolatban.
jan. 19
16:18
Rengeteg jegyet igényeltek az Eb-re a magyar szurkolók (Infostart)
A rendelkezésre álló belépők mennyiségének több mint négyszeresét, 111 970 jegyet igényeltek a magyar szurkolók a labdarúgó-válogatott három Európa-bajnoki csoportmérkőzésére - közölte az MTI.
jan. 19
16:18
Több pénzt költ a menekültekre Románia (Infostart)
Az eddigi háromról tíz lejre (210 forintról 700-ra) növelte a magukat eltartani nem tudó menedékkérők napi élelmiszeradagjára szánt pénzösszeget a román kormány.
jan. 19
16:20
Szájer: El a kezekkel Lengyelországtól! (Infostart)
Magyarország kiáll régi szövetségese, Lengyelország mellett, ezért semmilyen szankciót nem támogat vele szemben - mondta Szájer József európai parlamenti (EP-) képviselő az EP-ben a lengyel jogállamiság kérdéséről rendezendő keddi vita előtt az MTI-nek.
jan. 19
16:21
A Facebook tiltani fogja a gyűlöletbeszédet (Kreatív Online)
A szélsőséges posztokat és kommenteket törölni fogják. Németországban.
jan. 19
16:21
Magyarország nem támogatja a Lengyelország elleni szankciókat (Metropol)
Szájer József EP képviselő szerint a mostani támadások nagyon hasonlítanak azokhoz, melyek korábban Magyarország ellen irányultak.
jan. 19
16:21
Átfagyott gyerekeket mentettek a rendőrök Ózdon (Alternatív Energia)
jan. 19
16:21
Megemelték a menekültellátás összegét Romániában (hirado.hu)
Az eddigi háromról tíz lejre növelték a menedékkérők napi élelmiszeradagjára szánt pénzösszeget.
jan. 19
16:21
Fizetéscsökkentés az ISIS-nél (444.hu)
Az Iszlám Állam egy „hivatalos” dokumentuma szerint Abu Muhammad al-Muhadzsir, a terrorszervezet kincstárnoka a „rendkívüli körülményekre” való tekintettel – minthogy a szervezetnek komoly katonai és pénzügyi gondjai vannak – elrendelte, hogy az ISIS minden harcosának csökkentsék a felére a fizetését. (Business Insider)
jan. 19
16:22
London rugalmas az uniós szerződés újratárgyalásában (Infostart)
London, amely azt követeli az Európai Uniótól, hogy megfoszthassa az európai állampolgárokat a szociális támogatásoktól nagy-britanniai tartózkodásuk első négy évében, kész alternatív javaslatokat is megfontolni - közölte kedden Philip Hammond brit külügyminiszter a The Guardian című lapnak adott nyilatkozatában, írja az MTI.
jan. 19
16:23
720 milliót "ért" az olimpiai hatástanulmány (Alternatív Energia)
A teljes dokumentum 1300 oldal, a rövidített csak 100, a parlamenti képviselők az utóbbi alapján döntöttek.
jan. 19
16:23
Soha nem exportáltunk annyit, mint 2015-ben (hirado.hu)
Az előzetes adatok alapján a külkereskedelmi többlet eléri a 8 milliárd eurót (2500 milliárd forintot).
jan. 19
16:27
Ha nem jutunk ki az űrbe, elpusztul az emberiség? (Privátbankár)
Stephen Hawking úgy véli, hogy nem kell megállítani a fejlődést, csak fel kell kell ismernünk a veszélyeket.
jan. 19
16:27
A GE beszállna a paksi projektbe (Portfolio)
A General Electric (GE) vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan kapcsolódhatna a Paks II beruházáshoz - mondta John G. Rice, a GE alelnöke kedden háttérbeszélgetésen, Veresegyházon. A GE globális...
jan. 19
16:27
3 tipp: erre mindenképpen figyelj, ha új lakást veszel (Pénzcentrum)
Alaposan utána kell járni, milyen lehetőségeink vannak....
jan. 19
16:27
Barcelona: Nem a Real Madridtól tartunk - Sergio Busquets (Agroinform)
A katalánok középpályása úgy véli, jelenleg a másik madridi együttes nagyobb fenyegetést jelent.
jan. 19
16:29
Megint ráugrottak a magyar állampapírra (Privátbankár)
Ismét a meghirdetett mennyiségnél magasabb összegben, de hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK.
jan. 19
16:29
Lakástakarékot szeretnél? Így kaszálhatsz a legtöbbet (Portfolio)
Újra terítékre kerültek a lakás-takarékpénztárak, mivel a kormány a brit mintájú otthonteremtési közösségeket tervez számukra konkurenciaként létrehozni. Addig, amíg még nem körvonalazódik, hogyan...
jan. 19
16:30
A GE-t érdekli Paks II (Infostart)
A General Electric (GE) vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan kapcsolódhatna a Paks II beruházáshoz - mondta John G. Rice, a GE alelnöke kedden háttérbeszélgetésen, Veresegyházon.
jan. 19
16:36
Már rendszeres a megemlékezés a magyarok elleni délvidéki atrocitásokra (Infostart)
Sokáig fehér folt volt a történelemben a Délvidék első világháború utáni megszállásakor a magyarok ellen elkövetett 1919-es szerb atrocitások ügye, de ebben az évtizedben már megkezdődött ebben a tárgyban is a történészi kutatómunka, az 1990-es évek óta pedig már rendszeresek lehetnek a helybeliek megemlékezései az 1944-ben történtekre is. A három szerb katona megölése utáni 1919-es adorjáni szerb…
jan. 19
16:36
Négyéves eltiltást kapott a horvát pólós (Infostart)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fenntartotta Niksa Dobudnak, az olimpiai bajnok horvát vízilabda-válogatott centerének négy évre szóló eltiltását, amelyet doppingvétség miatt kapott.

Keresés