A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat által az önkormányzat tulajdonában, illetve fenntartásában lévő épületek felújítására, fenntartására kiírt nyílt közbeszerzést a Fauna-Duó Kft. és a Gesztelyi Zrt. nyerte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Más-más tempóban nő a beruházások száma, és a foglalkoztatás is komoly eltéréseket mutat az egyes régiókban. Mit várnak erre az évre a Raiffeisen elemzői a csok-tól?
Tegnap Európában mérsékelten pesszimista hangulat uralkodott a tőzsdéken, ma reggel viszont Ázsiában már javult a befektetői hangulat, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kínában a...
A kenyai hatóságok letartóztattak két külföldit, és lefoglaltak náluk 693,1 millió dollár, valamint 369,6 millió euró névleges összegnek megfelelő hamis bankjegyeket és pénznyomtató automatákat - közölte Joseph Boinnet, a kenyai rendőrség vezetője.
Régen övezte már ekkora optimizmus a magyar gazdasági kilátásokat: a bécsi Euromoney konferencia Magyarországgal foglalkozó kerekasztal-beszélgetésén leginkább az volt csak a kérdés, hogy mennyire szép az előttünk álló jövő. Azért néhány felhő is beárnyékolja az eget, de úgy tűnik, jó évek jönnek.
Bár a lakáspiacot érintő kormányzati intézkedések hatását vizsgáló különböző elemzések eltérő következtetésekre jutnak a lakásárak várható alakulásával kapcsolatban, abban mindenki egyetért, hogy egy...
A Serie A-címvédő Juventus labdarúgócsapata hatmillió euróért szerződtette a Genoától a 18 éves, olasz U21-es válogatott belső középpályás Rolando Mandragorát.
A négy visegrádi ország (V4) továbbra is elutasítja a kötelező menekültkvótákat, és szükségesnek tartja a külső schengeni határok védelmének megerősítését - írja az MTI.
Szerbia nem engedi meg, hogy migránsokat küldjenek vissza a területére, és válaszlépéseket fog tenni, amennyiben a környező országok egyoldalú intézkedéseket tennének - jelentette ki Ivica Dacic szerb külügyminiszter kedden Belgrádban, írja az MTI.
És már el is évült ez az adat. Itt lehet élőben követni, hányan alszanak. A számításnál figyelembe veszik többek között az időzónákat, vagy hogy hol mennyien dolgoznak éjszaka. Tanulságos.
Csaknem 300 étterem csatlakozott a néphagyományra épülő gasztronómiai akcióhoz, a február 11-én megrendezésre kerülő torkos csütörtökhöz - közölte a Magyar Turizmus Zrt
Januártól már nem egy köztestület, hanem egy állami hatóság felel a magyar laboratóriumok akkreditációjáért. Csakhogy ezt a hatóságot egyelőre nem ismerik el az EU társszervei. Komoly anyagi kiadásokat és elhúzódó ügymenetet jelenthet ez sok magyar cégnek.
A Kékfény több interjút is készített az elmúlt napokban arról, van-e összefüggés a magyarországi merénylettel gyanúsított Jozef Hamala holttestének előkerülése és vélt bűntársa, Jozef Rohac Szlovákiába szállítása között. Kérdés, ha egy egyszerű pszichiátriai vizsgálatról van szó, miért kellett kivinni, és az sem világos, miért pont most akarják tesztelni.
Németországban az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU és a bajor testvérpárt, a CSU közös parlamenti frakciójából nagyjából százan sürgetnek azonnali irányváltást a kormány...
Az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös parlamenti (Bundestag-) frakciójából nagyjából százan sürgetnek azonnali irányváltást a kormány menekültpolitikájában, a szövetségi kormány egyik CSU-s minisztere pedig a határ lezárását sürgeti.
Magyarország egymilliárd eurós államkötvény-kibocsátást tervez - jelentette ki Réz András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese az Euromoney elnevezésű konferencián kedden Bécsben.
Két magyar, az On the Spot magyar dokumentfilm-sorozat rendező-producere, S. Takács András és Lám István, a Tresorit vezérigazgatója is szerepel az amerikai Forbes magazin 30 évnél fiatalabb tehetségekről készült európai sikerlistáján - közölte a filmes produkció.
Érdemi változás nem várható a következő hetekben a forint piacán, ezért aki most utazik külföldre, például síelni, az akár most is válthat eurót magának - mondta a Portfolio elemzője. Beke Károly szerint azonban ma már szinte mindenki a bankkártyáját használja külföldön.
A szigorú költségvetési politika és a jó gazdálkodás eredményeként a tavalyi költségvetésben többletforrások keletkeztek, és ebből 1,595 milliárd forint jut Óbuda-Békásmegyernek fejlesztések támogatására - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató a társaság évindító sajtótájékoztatóján.
Mintegy hatvan autóval - többel, mint reggel - demonstrálnak Budapesten, a belvárosban a taxisok. Nincs nagy torlódás a környéken, a forgalmat már nem rendőrök irányítják - számolt be az MTI tudósítója a helyszínről, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséből kedd délután.
Magyarországon az európai átlagnál lényegesen több számlát állítanak ki a cégek külföldi partnereknek, erre legtöbbször a kis- és nagykereskedelem, a nemzetközi szállítmányozás, a munkagépbérlés, az építőipar és az idegenforgalom területén került sor az elmúlt két évben – derült ki a követeléskezeléssel foglalkozó EOS Csoport nemzetközi fizetési szokásokat vizsgáló kutatásából.
Előzetes letartóztatásba helyezte kedd délután a Budakörnyéki Járásbíróság azt a két férfit, aki az alapos gyanú szerint megölt egy 90 éves embert Csemőn.
A Raiffeisen Bank elemzői szerint a gazdaságélénkítő intézkedések ellenére a magyar gazdaság növekedésében hullámvölgy várható 2016-ban, a GDP 2-2,5 százalékkal nőhet, de 2017-2018-ban a gazdasági bővülés ismét elérheti a 3 százalékos éves növekedési rátát - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője kedden Budapesten sajtótájékoztatón az MTI-nek.