Négy bírót menesztett hivatalából Petro Porosenko ukrán államfő, köztük azt, aki 2011-ben elrendelte Julija Timosenko volt miniszterelnök őrizetbe vételét - közölte kedden az elnöki hivatal sajtószolgálata.
A sztómával élők mindennapjairól nagyon kevés szó esik manapság, holott nem kevés embert érintő témáról van szó. Az egyik legkritikusabb kérdés a sztómaviselők számára a rendelkezésre álló segédeszközök minősége és használata. Hogyan alakult ez az elmúlt évtizedekben, és hol tart manapság?
Nyíltan szembefordult Angela Merkel menekültpolitikájával a német kancellár kormányának egyik minisztere: Alexander Dobrindt egy keddi lapinterjúban kijelentette, hogy elkerülhetetlen a német határ lezárása a menekültek előtt.
Évekig a rali világbajnokság meghatározó résztvevője, sőt a gyári Ford csapat üzemeltetőjének egyik támogatója is volt az angol Eddie Stobart Ltd. fuvarozási vállalat, mely most a saját, és a Scania...
Az iraki parlament két napra felfüggesztette ülését kedden, miután szunnita képviselők bejelentették, hogy bojkottálják a törvényhozás és a kormány munkáját a vallási közösségüket ért erőszak elleni tiltakozásul.
Magam is örülnék annak, ha a kultúra további zenei területei felé nyitna a műsor, és olyan művészek is jelentkeznének, akik nem kifejezetten a pop műfajában ismertek - mondta a zenész.
Újra be kell vezetni a cirill betűs írásmód oktatását a horvát általános iskolákban, mivel régi, óhorvát írásmódról van szó - szorgalmazza Damir Boras, a zágrábi egyetem rektora, aki szerint szakmai, egyetemi körökben már régóta vita folyik ennek szükségességéről.
Emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával bűnvádi eljárást kezdeményezett kedden a román legfőbb ügyészség George Homostean volt belügyminiszter ellen, akit a gyanú szerint felelősség terhel egy politikai fogoly, Gheorghe Ursu kínvallatások nyomán 1985-ben bekövetkezett haláláért.
Rekordévet zárt Magyarországon a BMW-csoport, több mint 2200 személyautót adtak el, és jól fogytak a teljesen elektromos járműveik is - közölte Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón
A nemzetpolitikai államtitkárság kárpátaljai magyar közösségek megsegítésére indított adománygyűjtési akciójának keretében 280 millió forintnyi adomány jutott el a rászorulókhoz - mondta Potápi Árpád János államtitkár kedden, tatabányai sajtótájékoztatóján
Bár a párizsi klímakonferenciát követően felerősödtek azok a hangok, hogy Németországban az atomernergiához hasonlóan a szénerőműveket is teljesen le kellene állítani, az RWE operatív igazgatója és a...
Az autózás sokaknak szükség, másoknak élvezet, azonban minden kétséget kizáróan arányosság áll fen az üzemanyagok ára és az autózással töltött idő és kilométerek között. Noha nemrégiben már az 500 Ft-os benzinártól rettegtünk, az utóbbi hónapok, hetek hihetetlen csökkenést hoztak, hiszen az olajár nagyon alacsony szintre süllyedt.
A fekete ruhás nővért, Sándor Máriát pénzbírságra bűntették egy tavaly szeptemberi flashmob miatt. A volt ápolónő most ezt Csepelen váltja ki közmunkával - írja a Csepel.info a Hvg.hu-ra hivatkozva. A közmunka legalább két napig tart.
Tegnap Európában mérsékelten pesszimista hangulat uralkodott a tőzsdéken, ma reggel viszont Ázsiában már javult a befektetői hangulat, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kínában a...
A Nemzetközi Kerekesszékes Vívószövetség (IWAS) kihirdette a riói paralimpia sportági versenyeinek tisztségviselőit, s a versenyigazgatóság elnöke Szekeres Pál lett.
A Fidesz szerint azért alakított pártkatonákból álló hálózatot az MSZP, hogy a baloldal bevándorláspárti és betelepítéspárti politikáját terjessze országszerte a helyi közösségekben.
A kormány nem tervezi az adórendszer módosítását, a jelenleg alkalmazott arányos teherviselést eredményező rendszer, amely elismeri a legális munkavállalást, a gyermeknevelés költségeit, sokkal jobb, mint amit az IMF, az OECD vagy más nemzetközi ajánlás Magyarország számára megfogalmazott - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes…
Kedden kezdte meg működését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) római irodája. A nemzetközi irodahálózat legújabb tagja az olasz társ- és partnerintézményekkel fennálló szakmai együttműködést segíti - jelentette be honlapján a jegybank.
Tőzsdetanfolyamunkon megismeri a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulja, miként tudja a tőzsdei piacokat pénzügyi céljai elérése érdekében használni, a piaci trendek...
Az Uber-sofőrök továbbra is fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és a szankciók is emelkedhetnek, ha nem javul jogszabálykövetési hajlandóságuk - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten.
A felvidéki magyarságot érintő aktuális kérdésekről, elsősorban a készülő közoktatási reform várható következményeiről tárgyalt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Révkomáromban az ottani magyarság több vezető képviselőjével, többek között Berényi Józseffel a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének…