Ma indul a Fölszállott a páva harmadik évada, a nyári válogatókról készült összeállításokat tűzi műsorára mától nyolc héten keresztül a Duna Televízió. A verseny és az élő adások novemberben kezdődnek.
António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra szólította fel pénteken az Európai Unió tagországait, hogy legalább 200 ezer menekültet fogadjanak be minden tagországra kötelező érvényű áttelepítési (relokációs) program keretében.
Bővítette üzemét Tatabányán az autóalkatrész-gyártó japán Exedy Dynax, a 7,2 milliárd forintos beruházással 130 új munkahely jön létre. Hisakawa Hidehito, az Exedy csoport elnök-vezérigazgatója az...
A külgazdasági és külügyminiszter úgy véli, hogy egyes európai politikusoknak fogalmuk sincs róla, miként kell megoldani a rendkívül súlyos menekülthelyzetet.
"Ártatlannak tűnő" kérdést tettünk fel a miskolci MKT Közgazdász-vándorgyűlés EU-források szekciójában azzal kapcsolatban, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel előfordulhat-e, hogy a kormány...
Mexikóváros – Sokszoros milliomos lehet a világ legnagyobb péniszével büszkélkedő Roberto Esquivel Cabrera (52), mert az egyik legnagyobb pornó forgalmazó, a Vivid Entertainment szerződést ajánlott neki.
Los Angeles – Hollywood utolsó rosszfiúja 50 éves lett! Charlie Sheen, az alkohol, a drog és a szex rabszolgájaként élt az elmúlt években, így tulajdonképpen már az is kisebbfajta csoda, hogy egyáltalán megélhette a fél évszázadot!
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) tagirodáinál a menekültügyi helyzet miatt külföldi csoportok és egyéni utasok sorra mondják le magyarországi látogatásaikat. A szervezet attól tart, hogy a következő napokban még több lemondás érkezhet, ami jelentős bevételkiesést okozhat - tudatta a MUISZ pénteken.
A házi készítésű komposzt a legjobb, a legtermészetesebb humuszforrás, amelynek nagy előnye az, hogy pénzbe se kerül és helyben van, nem kell szállítani!
Az Európai Bizottság a lehető legmagasabb pontszámmal értékelte, az Európai Parlament szakbizottsága pedig nagy többséggel szintén támogatta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő "pilot projektjét", amely a közeljövőben érdemi segítséget nyújthat az Európai Unió egyik legfeszítőbb szociális problémájának, az ifjúsági munkanélküliségnek a felszámolásában - közölte pénteken Ujhelyi irodája.
António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra szólította pénteken az Európai Unió tagországait, hogy legalább 200 ezer menekültet fogadjanak be minden tagország számára kötelező érvényű áttelepítési (relokációs) program keretében.
Angela Merkel kancellár késlekedését és a német Európa-politika korábbi hibáit teszi felelőssé az európai menekültválság elmélyüléséért a MarketWatch publicistája
Mintegy háromszázan kitörtek a röszkei befogadóállomásról, mert túl lassúnak ítélték kérelmük elbírálását - erősítette meg a rendőrség az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elhangzott információt
"Ártatlannak tűnő" kérdést tettünk fel a miskolci MKT Közgazdász-vándorgyűlés EU-források szekciójában azzal kapcsolatban, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel előfordulhat-e, hogy a kormány...
A bivalyerős dízelmotoroknak nagy divatja van a hobbiterepjárók szegmensében (is); a vásárlók olyannyira kedvelik a 2-3 turbós V6-os 3-literes dízeleket, hogy a gyártók immár sport-terepeseiket is dízelmotorral szerelik fel. Kitűnő példája ennek az Audi SQ5, amihez egyáltalán nincs is benzinmotor.
António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa az idén év végén távozik hivatalából és nem tervezi mandátuma meghosszabbítását - közölte pénteken szóvivője a Reuters hírügynökség szerint. A...
Mekkora bizalomvesztést okoztak a brókerbotrányok, hány brókercég éli túl? Meddig veszik még a magyarok az állampapírt, és mikor fordulnak a magyar részvények felé? Segít, ha az osztrákok helyett a jegybank növeli a tulajdonrészét a tőzsdében? Ki csap le a magyarok rengeteg készpénzére? Komoly szakemberek vitatták meg a brókerbotrány utáni helyzetet.
Los Angeles – Kokainozáson kapták Taylor Swiftet (25), pedig talán ő volt mostanáig az egyetlen tinibálvány, akit példaképként állíthattak a fiatalok elé.
15 púpos ek liszt 1 csapott tk étkezési szódabikarbóna 1 kk őrölt fahéj 1 nagy tojás 10 csapott ek cukor 1 tasak vanìliàs cukor 1 csipet só 11 ek olaj 2.5 dl tej 10 szem szilva
Az NFH-hoz (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság) számos beadvány érkezik az elektronikus hírközlési területet érintően, amelyekben a fogyasztók többsége a szolgáltatók bizonyos, gyakran előforduló – viszont több szempontból is kifogásolható – gyakorlatát sérelmezik. A fogyasztói megkeresések zöme – többek között – a szerződés módosítással, a szerződés felmondással, a kötbérfizetéssel…
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt. adásvételi szerződést írt alá a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. megvásárlásáról a GDF International S.A.-val, a tranzakció a hatósági jóváhagyásokat követően előreláthatólag még az ősszel lezárulhat - közölte az ENKSZ pénteken az MTI-vel.
A 3-as metró infrastruktúrájának felújítási határideje 2018. december 31., ez a hivatalos határidő, de csúszás esetén is legkésőbb 2019 közepéig be kell fejeződniük a munkálatoknak. „A nettó infrastruktúra-felújítás” költsége 125 milliárd forint közeli lesz – ígérte a főpolgármester a sajtótájékoztatóján. (MTI)