2015. szeptember 3. csütörtök

szept. 3
22:06
Duális gépészmérnökképzés indul Szombathelyen (hirado.hu)
A hallgatók jórészt jövendő munkahelyükön tanulhatják a szakmát.
szept. 3
22:06
Bővülhetnek a magyar-iráni gazdasági kapcsolatok (ProfitLine)
A magyar-iráni gazdasági kapcsolatok bővítési lehetőségeiről tárgyalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Madzsid Taht Ravancsival, az Iráni Iszlám Köztársaság európai és amerikai kapcsolatokért felelős külügyminiszter-helyettesével, a megbeszélésen szóba került több, folyamatban lévő egyezmény parafálása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
szept. 3
22:08
Október közepére befejeződik az előző uniós ciklus támogatásainak kifizetése (hirado.hu)
Már kevesebb mint 200 milliárd forint van hátra ahhoz, hogy Magyarország 100 százalékban lehívja a 2007-2013-as időszak fejlesztési forrásait - jelentette be a Miniszterelnökség államtitkára a Ma Reggelben.
szept. 3
22:09
Libikókán ültek az indexek Amerikában (Portfolio)
Ma is a rossz hír a jó hír. Draghi szavai szerint lefelé mutató kockázatok vannak az európai növekedésben, ezért viszont marad vagy még hosszabb ideig is tart majd az eszközvásárlási program. A hírre...
szept. 3
22:12
Kényszerleszállás: macskája miatt balhézott a modell (BorsOnline)
Szabályosan őrjöngeni kezdett egy cseh modell egy nemzetközi járaton. A repülő végül a tervezettnél korábban landolt - méghozzá vadászgépek kíséretében.
szept. 3
22:12
15 kihívás, ami meg se kottyan! (Blikk)
A szürke mindennapokba csempéssz egy kis változatosságot. Akár csináld meg mindegyiket, de ha beosztod őket akkor is biztosan jól szórakozol majd, és az is lehet, hogy más szemmel látod majd a világot.
szept. 3
22:15
Áfacsökkentés és más adómódosítások Romániában (Adózóna)
A szenátus után a bukaresti képviselőház is megszavazta csütörtökön az új adótörvényt, amelynek értelmében jövőre 20 százalékra, 2017-ben pedig 19 százalékra csökken az általános forgalmi adó Romániában a jelenlegi 24 százalékról.
szept. 3
22:18
15 kihívás, ami meg se kottyan! (Blikk)
A szürke mindennapokba csempéssz egy kis változatosságot. Akár csináld meg mindegyiket, de ha beosztod őket akkor is biztosan jól szórakozol majd, és az is lehet, hogy más szemmel látod majd a világot.
szept. 3
22:18
A Bicskén veszteglő vonaton ülők nem működnek együtt a rendőrséggel (Infostart)
A Bicskén veszteglő, a budapesti Keleti pályaudvarról indult szerelvényen maradt mintegy ötszáz ember a rendőri intézkedéssel szemben továbbra is passzív ellenállást tanúsít, és nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, a menekültügyi hatósággal - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság késő este a rendőrség honlapján.
szept. 3
22:21
Bicskén nem hajlandóak együttműködni a rendőrséggel (Gondola)
A Bicskén veszteglő, a budapesti Keleti pályaudvarról indult szerelvényen maradt mintegy ötszáz ember a rendőri intézkedéssel szemben továbbra is passzív ellenállást tanúsít, és nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, a menekültügyi hatósággal - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság késő este a rendőrség honlapján
szept. 3
22:21
A teknősök legkorábbi ősét rejti egy 260 millió éves kövület (Blikk)
szept. 3
22:21
Paprikasprével támadtak a rendőrök egy menekült családra? (Alternatív Energia)
A New York Times tette közzé a felvételt.
szept. 3
22:23
A nagyszentjánosi vasútállomáson 39 migráns (Gondola)
Továbbra is a nagyszentjánosi vasútállomáson van 39, zömében szír migráns, akiket ott szállítottak le a Budapestről Győrbe tartó járatról - jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója csütörtök este
szept. 3
22:23
Menzázik a legtöbb gyerek (Blikk)
szept. 3
22:24
Donald Trump a Republikánus Párt iránti hűségnyilatkozatot írt alá (hirado.hu)
Az ingatlanmilliárdos vállalta, hogy támogatni fogja a párt 2016-os hivatalos elnökjelöltjét, amennyiben nem ő nyerné el ezt a címet.
szept. 3
22:26
Rogán szerint sem lehet mindenkit beengedni az unióba (hirado.hu)
Nem lehet mindenkit beengedni az Európai Unió területére, ezért a határokon kell megállítani a népvándorlást - mondta a Fidesz-frakció vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
szept. 3
22:28
Oroszország aggódik az EU tehetetlensége miatt migráció-ügyben (hirado.hu)
Ezt mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője szokásos heti tájékoztatóján csütörtökön.
szept. 3
22:30
Schulz szerint Orbán álláspontja teljességgel elfogadhatatlan (hirado.hu)
A magyar miniszterelnök álláspontja az európai menekültválsággal kapcsolatban teljes mértékben elfogadhatatlan, és az uniós tagországok közötti szolidaritás felmondását jelenti - közölte Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
szept. 3
22:32
"Utazási iroda" és "fejvadász cég" szervezi a menekültek szállítását (hirado.hu)
Az embercsempészet az esetek többségében szervezett formában zajlik, és a professzionális bűnözők közül sokan törvényesen működő vállalkozásokkal fedezik a tevékenységüket. Utazási irodaként vagy fejvadász cégként tüntetik fel magukat.
szept. 3
22:36
Rogán: nem lehet mindenkit beengedni az unióba (Infostart)
Nem lehet mindenkit beengedni az Európai Unió területére, ezért a határokon kell megállítani a népvándorlást - mondta Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
szept. 3
22:36
"Kína sosem fog hegemóniára törekedni" (Infostart)
Kína sosem fog hegemóniára törekedni, nem fog terjeszkedni, és nem fogja azokat a tragédiákat másoknak okozni, amelyeket maga szenvedett el a múltban - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő a második világháború ázsiai lezárásának hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett, a Kínai Népköztársaság történetének eddigi legnagyobb szabású katonai díszszemléjén mondott beszédében.
szept. 3
22:39
Oroszország aggódik az EU tehetetlensége miatt (Gondola)
Oroszország csodálkozással és nagy aggodalommal figyeli az Európa Unió nyilvánvaló tehetetlenségét, amely a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező migránsok áradatával kapcsolatosan jelentkezett - mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője szokásos heti tájékoztatóján csütörtökön
szept. 3
22:39
Trump a Republikánus Párt iránti hűségnyilatkozatot írt alá (Blikk)
szept. 3
22:39
MNB: több mint 940 milliárd forint értékű szerződés az nhp második szakaszában (ProfitLine)
A jegybank növekedési hitelprogramjának (nhp) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 947,2 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), ebből eddig 684,1 milliárd forintot folyósítottak - közölte az MNB honlapján.
szept. 3
22:39
Izraeltől kérhetett tanácsot kerítésügyben a magyar kormány (444.hu)
A Reuters szerint bolgár és magyar tisztviselők érdeklődtek az Izraelt Egyiptomtól elválasztó kerítésről. Még az is lehet, hogy veszünk tőlük valamit.
szept. 3
22:41
Támogatást ígért a francia kormány a tüntető gazdáknak (ProfitLine)
További támogatásokat ígért Manuel Valls francia miniszterelnök annak a több ezer gazdának, akik több mint 1700 traktorral tiltakoztak csütörtökön Párizsban a termelői árak esése ellen.
szept. 3
22:45
Tíz hónapja adták át ezt a román autópálya-szakaszt, most lezárják (Portfolio)
Hétfőtől kezdődően lezárnak Romániában egy tíz hónapja felavatott autópályaszakaszt Nagyszeben (Sibiu) és Szászváros (Orastie) között: a román autópálya-társaság (CNADNR) a javítási munkálatok...
szept. 3
22:57
"Utazási iroda" és "fejvadász cég" szervezi a szállítást (Gondola)
Az embercsempészet az esetek többségében szervezett formában zajlik, és a professzionális bűnözők közül sokan törvényesen működő vállalkozásokkal fedezik a tevékenységüket
szept. 3
22:57
Delfinekkel akar szülni a hawaii nő (Blikk)
szept. 3
22:57
Eb 2016: csütörtöki eredmények (Alternatív Energia)
Kilenc mérkőzéssel folytatódott az Eb-selejtezősorozat.
szept. 3
23:00
Tokaj Kereskedőház: növekszik az igény a száraz tokaji borokra (Infostart)
Alkalmazkodva a nemzetközi borfogyasztási szokások változásaihoz, ma már a korábban szinte kizárólag az édes borokkal azonosított Tokaj-Hegyaljai Borvidéken is kiváló száraz fehér borokat termelnek, amit jól bizonyít a leginkább a minőségi száraz fehér borokra koncentráló Mádi Furmint Ünnep népszerűsége. A nagyközönség a Mádi Furmint Ünnepen találkozhat először a Tokaj Kereskedőház legújabb,…
szept. 3
23:00
Ha túl sokáig tart, akár még robbantás is lehet? (hirado.hu)
Gálszécsy András volt titokminiszter beszélt arról, hogy bár Magyarország nem célország, ha a magyar hatóságok nagyon sokáig nem engedik tovább a sok migránst, akkor akár figyelmeztető robbantást végrehajtanak.
szept. 3
23:12
Akár 20 év szabadságvesztés is járhat embercsempészés szervezőjének (Infostart)
Tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lenne az embercsempészés szervezője vagy irányítója a parlament törvényalkotási bizottságának módosító javaslata szerint.
szept. 3
23:12
Eltűnt maláj utasszállító - Bebizonyosodott, hogy a Réunion szigetén talált roncsdarab az eltűnt gépről származik (ProfitLine)
Bebizonyosodott, hogy a repülőgéproncs-darab, amelyet az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak a nyáron, a Malaysia Airlines légitársaság azon Boeing 777-es típusú repülőgépéről származik, amely 2014 márciusában tűnt el 239 emberrel a fedélzetén az Indiai-óceán felett - közölte csütörtökön a francia igazságszolgáltatás.
szept. 3
23:15
Lehűlésre és esőre kell készülni a hétvégén (Gondola)
Az ősz első hétvégéjén többfelé erős szélre és lehűlésre kell készülni. A maximumok néhol már a 20 Celsius-fokot sem érik el, s helyenként éjszakánként 10 fok körüli lesz a hőmérséklet
szept. 3
23:15
A parazitával fertőzött poszméhek öngyógyítást végeznek (Blikk)
szept. 3
23:17
Ha túl sokáig tart, akár még robbantás is lehet? (Gondola)
Gálszécsy András volt titokminiszter beszélt arról, hogy bár Magyarország nem célország, ha a magyar hatóságok nagyon sokáig nem engedik tovább a sok migránst, akkor akár figyelmeztető robbantást végrehajtanak
szept. 3
23:18
Izrael: a magyar kormány izraeli kerítést akar venni (Index)
5-6 méter magas acélkerítés-rendszerről van szó.
szept. 3
23:33
Idegenben került előnybe a magyar válogatott (Blikk)
szept. 3
23:45
A CNN teljesen el van ájulva Gyurcsánytól (444.hu)
Feri Amanpourban mondta el, hogy a menekültek mennyire oda vannak a paprikás csirkéjéért.
szept. 3
23:51
Cameron: nem elég a puszta befogadás (Alternatív Energia)
Nagy-Britannia eleget tesz a menekültválságból ráháruló morális kötelezettségeknek.

2015. szeptember 4. péntek

szept. 4
0:09
Az Újpesti rakparton lesz az idei Pozsonyi piknik (Blikk)
szept. 4
0:18
A Bicskén veszteglő vonaton ülők nem hajlandóak együttműködni a rendőrséggel (ProfitLine)
A Bicskén veszteglő, a budapesti Keleti pályaudvarról indult szerelvényen maradt mintegy ötszáz ember a rendőri intézkedéssel szemben továbbra is passzív ellenállást tanúsít, és nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel, a menekültügyi hatósággal - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság késő este a rendőrség honlapján.
szept. 4
0:18
Az olaszoktól vagy a görögöktől venne szigetet egy egyiptomi milliárdos, hogy legyen hova menniük a menekülteknek (444.hu)
Saját szigetköztársaságot építene neki, mert szerinte jelenleg úgy bánnak velük, mint a marhákkal. Még nem tiszta, hogy mivel venné rá a kormányokat, hogy váljanak meg a területeiktől.
szept. 4
0:42
Eb-selejtezők - Izland Amszterdamban győzte le a holland válogatottat! (Infostart)
Hazai verséggel debütált a holland labdarúgó-válogatott kispadján Danny Blind: az Oranje Amszterdamban 1-0-ra kapott ki az izlandi csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki játéknapján.
szept. 4
0:42
Hűha! Hollandia Eb-playoffra kényszerülhet! (Sport365)
Hollandia 15 év után szenvedett ismét el hazai vereséget tétmeccsen, méghozzá Izlandtól Amszterdamban, így már nyolc pont a hátránya a csoportelső riválissal szemben az Eb-selejtező-sorozatban, három fordulóval a vége előtt.
szept. 4
0:45
Mit is írt Orbán? (Gondola)
Lezajlottak a magyar miniszterelnök brüsszeli tárgyalásai, az európai migráció nagy kérdései nem oldódtak meg. Sőt, még bírálnak minket. Csütörtök reggel ez jelent meg a FAZ-ban.
szept. 4
0:48
Eb 2016: íme a csütörtöki eredmények (Spa Trend Online)
Kilenc mérkőzéssel folytatódott az Eb-selejtezősorozat.
szept. 4
0:51
A füstölt és sózott hús növeli a leukémia kockázatát (WebBeteg)
Egy kutatási eremény szerint a füstöléssel és sózással tartósított húskészítmények növelik a gyermekek leukémiás megbetegedésének kockázatát. Jó hír azonban, hogy a zöldségfogyasztás segít a káros anyagok semlegesítésében.
szept. 4
0:51
Balhéztak az ultrák a Deák téren (444.hu)
Rendőrök csaptak össze az utlrákkal éjfél körül. Üvegek repültek, petárdák robbantak. A rendőrök pár perc alatt szétkergeték a csordát.

Keresés